Mi a véleményetek Böszörményi Gyula könyveiről?
Én pedig csak a Gergő sorozatból olvastam 3 kötetet, de azt jó szívvel ajánlanám 12-13 éves kortól simán, de lelkes olvasó esetében akár korábban is.
Kicsit "herripotteres", csak jobban épít a néphit alakjaira - azok közül is elsősorban a magyar hiedelem alakjait ismerteti, szerepelteti, de más népek mondai szereplői is előkerülnek. Kalandos, fordulatos, és humoros.
Nekem a Gergő és az álomfogók kimondottan tetszett, a következő két kötet is jó, csak néhol mintha erőltetettebb lenne a homoruk, de lehet, hogy túl kritikus vagyok...
Csak a Gergő és az Álomfogókat olvastam, de pár oldalon keresztül biztos tudnám sorolni a hibáit, hülyeségeit. Pl. A főgonosz úgy kerül képbe, hogy már akkor nagyon kilóg a sorból, teljesen érthetetlen, hogyan kerüld oda, honnan van a kapcsolat. Anyuka végig be van szívva, vagy eleve annyira lökött, hogy nem képes mély, valós érzelmekre, simán túllép dolgokon, ill. megbocsát valakinek, aki megölte a férjét, párszor a fiát is megpróbálta, meg ugye az anyukát is és egy jótevőt is, de ez nem olyan nagy gond szerinte; ahogy az sem zavarja, hogy akik gyerekként elhagyták, a pokolba küldték, csak bulizni és szórakozni akartak, szóval szerinte ezzel sincs gond, el lehet hagyni egy kisgyereket csakúgy, mindenféle gondoskodás és magyarázat nélkül.
Az meg külön kiakasztó, hogy a révülők lehetnek csak jók, a normális emberek mind ostobák, pénzéhesek, s minden jó dolgot, ami védi a környezetet, azt a rejtőzködő révülők hozták létre. A tudomány rossz, az állattartó rossz, amikor sámán helyett állatorvost hív. No meg az átlagembert, amilyen az olvasó is, simán lehet álmában kínozni, ez helyi szórakozásforma, teljesen nyíltan űzik.
A sör jó, csodaszer, az ivására buzdít. stb.
Én alsó tagozatban olvastam először Böszörményit. Az első kedvenc könyvsorozatom volt Jonatán történetéről szóló trilógia: Az elveszett történet, A Guttenberg Lovagrend. Az Árnyvadászokat már nem bírtam végigolvasni, de nem minőségi okok miatt. :)
Tulajdonképpen Böszörményi szerettette meg velem az olvasást akkor, szóval mindenféleképpen ajánlom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!