Van lehetőség megrendelt és már átvehető könyv lemondására a Libriben?
Nem saját rendelésem, más helyett kéne átvennem, de nem merek elmenni, hátha megszólnak, viszont a barátomat se szeretném megsérteni azzal, hogy nem teszek meg neki ennyit (mert ő most jelenleg nem tud érte elmenni).
A probléma annyi, hogy megrendelt 3 könyvet, ugyanazon a napon, csak külön rendelésként adta le őket, vagyis számlázva is külön vannak. De ő kettőt már máshonnan közben megvett olcsóbban, így azoktól elállna és csak az egyiket szeretné megvenni. Pénteken jött meg mindegyik, 9 nap van elvileg az átvételre.
Na most ilyenkor lehet úgy, hogy bemegyek az üzletbe és ott megmondom, hogy a 3 rendelésből csak az egyiket szeretném átvenni, a másikat kettőt pedig visszamondom, vagy ha neten írok az ügyfélszolgálatnak, akkor törlik? Vagy nem csinálnak az eladók problémát abból, ha valaki nem veszi át egyszerre mindegyik rendelését (mint írtam, külön vannak számlázva, tehát nem kéne csomagot sem bontani).
Ebből elvileg nem kell, hogy probléma legyen.
Mivel ezeket a könyveket elsősorban az adott üzletből szedik össze, szóval ha nem veszed át, akkor csak visszateszik a polcra.
Már nálam is volt olyan, hogy nem vettem át könyvet, de nem volt belőle semmi probléma.
Mivel vidékre lett rendelve, mert ezek csak a pesti üzletekben voltak készleten, onnan hozták el, szóval gondolom, később visszaviszik.
De biztos, ami biztos, mind a két könyvre be lett adva egy lemondás az ügyfélszolgálatnak. Szombat az átvétel határideje, bízom benne, hogy addigra törlik a rendszerből, és akkor nem kell úgy odamennem, hogy van 3 rendelés, de ezt meg azt nem veszem át. Nem akarom, hogy valamelyik eladó belekössön, hogy akkor feleslegesen hozatták ide és tárolták napokig. Ha egyik se kellene már, és nem kéne érte elmennem, akkor nem foglalkoztatna a dolog. Most várok szombatig, ha addig nem történik semmi, akkor elmegyek és majd ott elintézem. Géppuskát csak nem fognak a fejemhez fogni, hogy ha már ide lett rendelve, fizessem is ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!