Ha ti egy szerelmi szálat is tartalmazó könyvet olvastok, milyen tulajdonságok/jellem miatt szeretitek meg a szerelmi szálban lévő fiut/ferfit?

Önmaga marad, és nem rajongás a szerelme, nem a nőért él. És vice versa, a nő szerepe sem egy állandó sóvárgásban merül ki. Lehetőleg nem a szerelmi szál a karakterek és a történet legfőbb mozgatórugója.

Persze relatív a szeretet, szeretem a legádázabb pszichopata negatív hőst is, ha hitelesen van megírva. Sőt, a sok tintakatyvaszban kimondottan tetszik, ha nem egy sztereotip ideált testesít meg a főhős, vagy ha mégis ideál, akkor az író saját ideálja, és mint olyan, bizonyosan sajátos jellemzőkkel bír, amelyek akár szokatlanok érthetetlenek, de ettől lesz egyéniség a karakter, és nem egy újabb portéka a húsiparból, aki valami csoda folytán kicsit illatosabb, rózsaszínűbb, zamatosabb a többinél, miközben természetesen mindenki kötelezően imádja.

Egyetértek az utolsóval. Egy szereplő legyen emberi, legyen benne jó és rossz, viselkedjen hitelesen. Engem idegesít a nyálas, csöpögős romantika, amikor a férfi annyira odavan a nőért, hogy lefolyik a papírlapról.

Egy férfi legyen férfi, nekem bejön, amikor egy kapcsolat úgy indul, hogy akár utálják egymást, és abból lesz szerelem. De legalább közömbösek, mert nekem hiteltelen ez a "meglátni és megszeretni" helyzet.

A szerelem nem külsőségeken alapul, az csak szimpla fizikai vonzalom. De én már nem tini könyveket olvasok.

Az utolsó két válaszolóval nagyon egyetértek.

Én se szeretem, ha nyálas a férfi/fiú szereplő és annyira odavan a nőért. Meg hogy feláldoz mindent, senki és semmi nem érdekli, csak a szerelem, és közben teljesen eltűnik a személyisége. Szóval, ez az "önmaga marad" nekem is nagyon fontos.

Én is szeretem, ha utálatból alakul ki szerelem, ha végig (vagy legalábbis sokáig) ott van köztük az a feszültség, amitől sokkal jobban átjön a kémia kettőjük közt, ha veszekednek is és nem csak nyáladzanak. Persze, kell egy-két érzelmesebb jelenet, de azok se legyenek túl csöpögősek.

Nekem férfi karakterből nagyrészt kétféle fog meg nagyon. Az egyik a nagyon jó, aki rendes mindenkivel, olyanokkal is, akik vele egyáltalán nem, stb. Rendes, de nem nyálas. Én nagy különbséget látok a kettő közt. Ez az egyik, vagy pedig a másik véglet. Nagyon szeretem az olyanokat is, akik tényleg gonoszak, igazán, és szinte semmit sem éreznek. (Ezesetben általában jobban szeretem, ha nem is keveredik semmilyen szerelmi szálba, mert az csak elrontaná a karakterét).

Emellett, hogy nagyon jó vagy nagyon rossz, számít, hogy legyen egyedisége, stílusa, legyen mondjuk vicces, ez inkább a rossznál, tetszik, ha gúnyos és szarkasztikus. Ha jó, akkor meg, nem is tudom... legyenek hobbijai, dolgok, amiket szeret, legyen valami célja az életének, küldetése, stb, a lényeg, hogy ne csak annyi legyen benne, hogy jó, hanem annál több legyen, és azért neki is legyenek hibái. Ha meg rossz, szintén legyen valami komoly mozgatórugója a tetteinek és ne csak ok nélkül legyen gonosz. Úgy értem, egy tragikus háttértörténet mindig jót tesz, amiből akár fakadhat bosszúvágy, stb.

Szóval a lényeg, számomra, a vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz férfi karakterek jönnek be, ha van egyéniségük és nem nyálasak.

Azt, hogy milyen, azt így nehéz lenne leírni.

Viszont egy gonosz karakternél, habár ez furcsa, de azt nem tolerálom, ha például rosszat mond mások külsejéről, vagy hasonló, mert az gyerekes, és szánalmas és nem illik egy olyan karakterhez, és az olyan kicsinyes, szánalmas karaktereket sehogy se tudom szeretni.