Könyv írassál próbálkozok! Mi a véleményetek róla? Érdemes folytatnom? Részlet lent!

"… Furán éreztem magam és nem tudtam eldönteni, hogy ez a valóság, vagy pedig csak álmodom az egészet. Korom sötét volt, hogy még az orrom hegyéig sem voltam képes ellátni. Valami massziv tárgyon feküdtem. Probáltam felkelni de mozdulni sem tudtam. Nem éreztem a végtagjaim. Uh, ez rossz jel, mi történik velem? Aztán hirtelen érzés áradt szét a testemen, iszonyú fájdalom hasított belém. Mintha mágján égettek volna.

Tűzben égtem de a lángok sehol sem voltak, mégis éreztem forróságukat ahogy égetik ereimet meg sebesen haladnak végig az egész testemen. Ordítani akartam fájdalmamban de torkomat egyetlen hang sem hagyta el. Nem volt mit tennem. Tehetetlenül feküdtem várva s reménykedve, hogy elmúljon. Ebben a pillanatban öngyilkosságra is kepés lettem volna a fajdalom megszüntetéséért ha végtagjaim engedelmeskedtek volna. De sajnos nem így volt .

Hirtelen vakító fény világította meg a teret elmulasztva fájdalmamat.

-Kelj fel Alexandra!- szólított meg egy bársonyos női hang én pedig ellenvetés nélkül engedelmeskedtem neki. Késztetést éreztem, hogy engedelmeskedjek neki akkor is ha egy idegen. A fény lassan gyengült felfedve azt ki benne rejtőzött. Gyönyörű volt akárcsak egy angyal, hosszú földig érő hófehér ruhája ezer színben pompázott a fényben. Csak a szárnya és a glóriája hiányzott. Kicsit körülnéztem de nem ismertem fel a helyet. Képtelen voltam megfejteni, hogy hol vagyok. -Nem kell félned, biztonságban vagy!-szólalt meg újra közel került hozzám aztán megállt velem szemben.

-Hol vagyok és mi történt velem?- tört ki belőlem a kérdések sorozata, aztán újra hasogatni kezdett a fejem, visszatért az iszonyú fájdalom. Mintha a rejtélyes nő olvasott volna a gondolataimban. Vagy talán az arcomon látta.

- Újra fájdalmaid vannak, nem igaz? Gyere, majd én segítek rajtad és válaszolok a kérdéseidre is.- azzal felem nyújtotta a kezét. Nem haboztam sokáig, megérintettem hófehér borét a fájdalmam a múlté lett.

-Wow! Ezt meg, hogy csinálta?- kérdésemre ő csak elmosolyodott.

-Hamarosan magadtól is rájössz, de előbb mutatok valamit. Gyere!-azzal maga után rángatott egy csillogó kövekből kirakott ösvényen. Jobban szemügyre vettem amikor megláttam ... te jó ég , hisz ezek gyémántok. Még hozzá nem is kevés. Hova kerültem? Körülnéztem jobban megfigyelve a helyet. Az egész taj ragyogott. Talán ez a mennyország?

-Bocsájts meg, de mi ez a hely és miért vagyok én itt?.-nyeltem egyet- Talán meghaltam? -A rejtélyes nő nevetni kezdett, hangja messzire visszhangzott akar egy mennyei dallam.

-Nem. Nem haltál meg Alexandra. Ez csak egy átmeneti állapot. Hamarosan visszatérhetsz a saját világodba,saját életedbe-ekkor elkomolyodott-de annyit el kell meg mondanom neked, hogy életed soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. Teljesen meg fog változni, ahogy te magad is.-hangja visszhangzott a fejemben. Nem értettem mire gondol ahogy azt sem, hogy mi történik velem.

-Ezt, hogy érted?

-Hamarosan magad fogsz rájönni-Ez a szövege kezdett az agyamra menni, de próbáltam türköztetni magam úgy követtem az ösvényen. Egy óriási szökőkúthoz vezetett. A minták alapján ókori lehetett de mégis lenyűgöző volt. A víz minden egyes cseppje gyöngyként ragyogott a holdfényben. De nem ez volt a furcsa, hanem az, hogy a vízfüggöny mögött , mintha szellemek táncoltak volna. Először azt hittem képzelődöm, de a kísérőmre tekintettem aki mélyen meghajolt, szemét a földre szegezte majd alázatos hangon mészólalt.

-Megérkeztünk Úrnőm!- a szellemek abbahagytak a táncot és mind engem figyeltek meg az egyik előlepett vakító fényben emberi testet oltott majd kilepett a vízből. Oly tökéletes volt, mint amilyet soha nem láttam. Meg kísérőmnél is gyönyörűbb. Már inkább isteni idillikus volt mintsem emberi.

-Üdvöz légy, Alexandra!- hangja mennyei angyalének volt.

-Áldott légy!- mondta kísérőm áhítatosan és jelezte, hogy én is tegyem ugyanezt.

-Áldott légy!

-A nevem Madya, a vámpírok istennője és ősanyja. Mielőtt megkérdeznéd elmondom, hogy épp vámpírra alakul a tested és csak a lelked van itt velünk. Azért vagy itt, mert te vagy a kiválasztott a vámpírhercegnő aki elhozza majd a mágikus világ örök békéjét

- Én … vámpír és meghozza nem is akármilyen hanem … hercegnő- nem tudtam elhinni ez képtelenség, biztos valami tréfa, nem lehet igaz. Vagy mégis?- Az nem lehet. Ez biztos valami tévedés. Hisz én nem vagyok hercegnő és a harchoz sem igazan értek. Hogy tudnék én győzni mikor meg azt sem tudom kikkel és kik ellen kell harcolnom. Nem hinnem, hogy én lennek a legjobb választás.

-Ne hitetlenkedj, az istennő sosem téved- dorgált a kísérőm kegyetlenül mintha akkorát vétkeztem volna.

-Ne hibáztasd, meg csak most változik át, nem ismeri azt ami rá var- védelmezett Madya.

-Elnézést úrnőm! – esedezett a kísérőm de mintha nem az istennőhöz hanem hozzám. Nem értettem miért hisz semmi értelme nem volt.

-Nos elfogadod a bocsánatkérését?

-Hogy… hogy én ?

-Igen kedvesem, nem is én. Hozzad esedezik, téged sértett meg !- magyarázta mosolyogva

-Igen, megbocsájtok, csak számomra ez olyan fura?

-Fura?

-Igen. Tudjak az én életemben ha azzal fenyegetek valakit, hogy megfojtom, talán még akkor sem tudnék kicsikarni belőle egy bocsánatkérést. Es itt egyetlen rossz szó elejtése után a bocsánatomért esedeznek. Nos számomra ez szokatlan.

-Emiatt ne aggódj, hamarosan megszokod, de most vissza kell térned a testedbe. Mielőtt elmész egy jó tanács jól fontold meg, hogy kibe fekteted a bizalmadat. Az ellenség nagyon ravasz.

- És hogy fogok rájönni, hogy kibe bízhatok?

-Magadtól kell rájönnöd, hogy ki a barát és ki az ellenség!- nem pont ezt a választ vártam és még sok kérdésem volt ezzel kapcsolatban de nem adott alkalmat, hogy feltegyem őket. Vallámra tette a kezét majd mormolt valamit aztán hirtelen felébredtem. De sajnos az igazi rémálom még csak most kezdődött…"