Cselekvő személy kiemelése regényben: hogyan? Különböző idegennyelvek megszólaltatása?

Hmmm... biztosan olvastál elég könyvet, hogy legalább az első kérdésre tudd a válszt. Keress ki egy, általad kedvelt E/3.-ban elmesélt regényt, és próbáld meg ilyen szemmel olvasni, figyelj arra, a szerző mit és hogyan old meg. A legjobb ötlet mindig az olvasás. :)

lehetőség kismillió van kezdve azzal, hogy dehogynem írhatod ki a szereplő nevét, csak csínján a szóismétléssel. De egy szinten nem zavaró. Utána a szinonimák, lehetőleg több, végül pedig a mondatok átszerkesztése, ha már nagyon zavaró. Nem kell mindig kiírni a cselekvő alanyt, rejtett alany igen sok mondatban van, vagy lehet hiányos is, utalhatsz simán névmásokkal stb. Ha van egy cselekvés-sorozat, ahol végig Gary az alany, elég az első mondatban jelezni, utána, értelem szerint, ő marad (oké, változhat, lehet pl. az előző mondat tárgya, de ez nem ide tartozik). Ezt csinálta, azt csinálta, így gondolta, úgy gondolta.

Másik megoldás, hogy máshonnan közelíted meg a problémát, vagyis pl. Gary leejt egy poharat - helyette azt írod, hogy a pohár leesett és eltört. Ha előtte Gary kezében volt, sejthető, mi történt. (Utána kifejtheted, miért ejtette le.) Viszont minden zsáner kicsit más, plusz az olvasók sem azonosak, nem ugyanazt várják el. Fiatalabbaknak szóló művekben többször ismétlik a szereplő nevét, és gyakoribbak az egyszerű szinonimák is. Nézz meg pár regényt, ami hasonló zsánerű, mint a tied lenne, hogy meddig zavaró (vagy neked mikor zavaró, és mikor nem).

Az idegennyelvekre is sok példa van. Ha jelentős mennyiségű idegen szövegről lenne szó, lábjegyzetelni nem érdemes, egyszerűen túl sok. Az akcentusokkal vigyázva, azt nagyon kell tudnod - ha erre válalkoznál, csak akkor, ha tényleg ismered a nyelvet, mert ott élsz, vagy napi szinten beszélgetsz ilyen emberekkel. Klasszikus fogás, hogy a szerző ezzel nem törődik, vagy csak a tényleg erős jellegzetességeket emeli ki, ehelyett leírja, hogy ilyen és ilyen akcentusa volt az illetőnek. (Angolszász irodalomban ez gyakori, kicsit idegesítő egy idő után.) A gyakoribb, hogy bizonyos szavakat, mondatokat a tényleges idegen nyelven írnak, és az kerül lábjegyzetbe (már ha szükség van rá, franciát pl. ritkán kell fordítani), de a többi rész magyarul van. Ezzel jelzed, hogy a társalgás az adott nyelven folyik. Kortárs irodalomban elég gyakori. A másik, kicsit régebbi módszer, hogy "és akkor franciára váltott", majd folytatod magyarul.

Hogy nem ért mindent: "Gary nem értette, mit mond a másik, túl gyorsan beszélt. Kérte, ismételje meg, a hölgy pedig lassan, gondosan artikulálva elismételte, mintha egy pólyáshoz beszélne.

- Maga egy idióta. Idióta! Ne, ismétlem, ne, ne! jöjjön ide többet."

A legelején mindenki franciául csivitel körülötte, nem is kell leírni, úgysem érti. A szándékot érti - az meg nyelvfüggetlen, írhatod magyarul. Pár odavetett mondat lehet, mondjuk káromkodások, igen/nem, kérem, köszönöm stb. (Ha később is használni akarod, lehet, hogy itt érdemes lábjegyzetezni. Még ha Gary nem is érti.) Később egyre összetettebb mondatokat is megért. Lassan majd nem lesz probléma a gyors szöveg sem, végül pedig nem mernek előtte franciául beszélni titkokról, hiszen úgyis érti. :)

(Persze gondolom ennek az egésznek semmi köze Garyhez meg a franciákhoz, de ezt használtam.)

Egy megjegyzés még a végére: nemzetspecifikus utalások. Ezeket lehet, hogy kell lábjegyzetelni, pl. az adott városban a történet idején ténylegesen ismert és kedvelt mondjuk rockbanda (ha a karakter sokat jár ilyen zenét játszó környezetbe), de persze ha nem olyan fontos, elhagyható. Néha viszont egy-egy beszélő név sokat segít (amit nem a karakter szájába adva akarsz lefordítani).

Én az idegen nyelves dolgot kétféleképpen csinálnám (vagy-vagy):

1: lábjegyzetbe fordítás, ahogy te is mondtad. ne félj ritka megoldásokhoz nyúlni, kísérletezz bátran! ebben az esetben viszont fontos, hogy egyértelművé tedd, mennyit értett a karakter az adott beszédből.

2: "mondta lappul Gary" tehát magyarul írsz, és jelzed hogy milyen nyelven zajlott a társalgás. akár jelölheted a párbeszédben az akcentust is, de én a nyelvtan és a szókincs segítségével is jelezném, hogy az illető csak töri a lappot. pl "azt mondtál nekem" (ragozás + névmás gyakorlatilag fölösleges használata) vagy "piros kereszt" (vörös kereszt helyett)

Magyarban csinálhatod, ha egy bekezdésben vagy több mondaton keresztül ugyanaz az alany, akkor nem teszed ki, mert az állítmány magában foglalja. Pl.:

"Gary látta... és arra gondolt, hogy... Ekkor felidézte magában, hogy... és eszébe jutott, amikor..."

látta, gondolt, felidézte, eszébe jutott

Ezek mind Garyre utalnak, nem kell kitenni végtelenszer az alanyt. Viszont ha verekedés van, vagy két ember mozdulatait akarod leírni, akkor elkerülhetetlen, hogy jelzőkkel, nevekkel, névmásokkal utalj rájuk, hogy egyértelmű legyen.

"Gary rálépett Robert lábára, mire az ellökte magától, a srác pedig erre orrbavágta, mire ellenfele leterítette őt."

Gary, Robert, az, srác, ellenfele, őt

Ilyenkor az olvasó rászorul az alanyra, így ponthogy örül, ha folyamatosan utalgatsz a két szereplőre, főleg azért, mert mondaton belül is változik a cselekvő. Egyszer Robert, egyszer Gary.

A másik kérdésedre a válasz: ez bennem is felmerült már. Írj mindent magyarul, legfeljebb az idegen nyelvűt dőlt betűvel. Vagy bontsd párbeszédcsoportokra. Láttad a Vakáción a Mézga családot? Ott is egyszerre több nyelven beszélnek, mégis tudjuk, hogy ki milyen nyelvet használ: (5:14-től nézd)

[link]