Most találtam 2015-re egy könyv kihívást. Valaki megcsinálja?
[link] erről a kihívásról lenne szó én eddig egy pontot teljesítettem a 10-est.Kíváncsi lennék,csak én kezdtem hozzá vagy van más is aki teljesíteni próbálja? És légyszi kort is,ha kérhetem.
17/F
Megcsinálom, csak egy kis módosítással.
Két pont van benne amit szinte lehetetlennek tartok teljesíteni.
Az egyik a Könyv amit az édesanyám is szeret, valami ilyesmi a címe. Nos, ő nem nagyon olvasgat. Így biztos nem tudna ajánlani semmit. A másik a szülővárosban játszódó könyv. Keresgélni fogok, a hazai szerzők között, de kétlem, hogy nagyon bővelkednénk olyan regényekben ami ott játszódik ahol születtem.
Ha máshogy nem, de helyettesíteni fogom. AZ egyiket szerintem az egyik pontot egy verses kötetre módosítom, a másikat pedig lehet hogy olyan könyvre módosítom ami egy háború idején játszódik.
28/N
Megcsinálom én is, én a trilógiával kezdtem.
Mondjuk azt végtelenül sajnálom, hogy magyar nyelven egy félrefordított lista terjedt el, pedig minimális angoltudás kellene csak az eredetihez.
Én csinálom. :) Az 5-ös (Az ötödik Sally), a 6-os (Te döntesz) és az 50-es (Ki nem mondott szavaink) pipa. Most a 31-esbe kezdtem bele, amihez az Apokalipszis bébit választottam.
19/l
Én is elkezdtem már, nagyom érdekes szerintem. :) Bár tényleg vannak benne elég necces pontok. Egy dolog nem világos viszont nekem, ha valaki tudna segíteni az jó lenne. Nem tudom hogy egy könyvet lehet több helyre is beírni vagy nem. Sok sikert mindenkinek!:)
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!