Lektorok elfogadják?

Tegyük fel egy lektor vagy elolvasod a mű első oldalát és eldöntöd megüti-e a szintet ... Jó lenne egy egyenes válasz mert ez baromi régen írtam ezt az aranymosásra és nem akarok fáradni a csinosítással, ha úgy is hiába. Köszi a válaszokat.

A nevem Jason Dame és egyedül töltöttem a 2010-es újévet. Itt ültem a házunk teraszánál, pont ezen a félre eső helyen. Az olvadó hó idegesítő cseppeket hullatott az arcomra így hát csak némán lekuporodtam a szélére. Hogy miért alakult az egész így? Hát az életem végett, amit mindjárt el fogok mesélni! Megnyugodhatok a sztori, mégse olyan fölöslegesen szomorú, mint ez az elhagyatott magányos este, sőt egész vicces helyenként, ha ti is megismerkedtek barátaimmal. Nélkülük már rég végem lenne. Tudjátok meg, ahol élek az csak egy szokványos külvárosi ház a kereszteződés végén, normális családdal, normális gondokkal, egy egyáltalán nem átlagos élettel megrakva (de erre is kitérek majd). Placcom szinte majdhogynem meghitt volt az engem körbe fonó kiszűrődő meleg fényével, és cserépedénnyel megrakott falával. Körülöttem sűrű sövény zárta közre és hátul, pedig a nagy kert egészítette ki az összképet. Az egész udvart, a ház tetejét és a kertet is vastag hó takarta. Szép látványt nyújtottak a hozzá párosult karácsonyra felrakott égők, behálózva az egész udvart. Még ilyen későn is fényükkel színezték ki az előttük elröpülő hópelyheket. Egy Mikulás robot is helyet kapott az egyik sarokban, ami már igencsak a végét járta, már csak kísértetiesen nevetni tudott, és mivel párszor leejtettük a szeme is vörösen szikrázott, arcáról pedig már hiányzott egy pár darab. Nem is kell mondanom nem sok gyerek járt a környékünkön. Cudar idő volt, de akkor is csak a régi jackimet viseltem, amit most szorosabbra fogtam magam körül. Leheletem megfestette előttem levegőt. Oda nem illő volt, hogy a terasz egészén tavasszal virágba boruló növények futottak fel, miket mindenféle fűtő és öntöző rendszerek tartottak csak életben. Mindezt az anyám tervezte ilyennek, imádott kertészkedni. Szipogtam egy sort, a meleg utáni hideg levegő betöltötte torkomat. Tiszta volt az ég annyira hogy karcolni lehetett volna, körmömmel ingáztam volna fel, hogy elérjek oda. Durrogtatás, egyszer csak különböző színekben pompázó fény töltötte be. Tűzijáték! Eltelve néztem őket felmeredve, majd lassacskán már csak csüggedten lehajtott fejjel – Vége ennyi volt …Az út vége! – gondoltam szomorúan, hiszen most láttam tisztán az életem. Furcsamód eddig se volt épp fényes, de ahogy itt ültem magányosan a hidegbe csak most tudatosodott csak bennem, milyen sokszor árultam el magam. Nincs mit szépíteni féltem bármitől, ami újdonság volt, mindentől mi új színt vissz a szürke hétköznapokba. Mondva a könnyebb út a helyes út. Furcsa bátorság kell ahhoz, hogy beismerje valaki, hogy fél.