Mit szóltok ehhez a részlethez? Egyik novellasorozatomból van. Érdekelne, érdemes-e foglalkoznom vele. Nos?

– Hiszen te egy törpe vagy – mondta meglepetten. Bár egy ideje sejtette, hogy valaki követi, de egyáltalán nem erre számított.

A marcona alak biccentett egyet, s megszívta a fogát.

– Elismerésem. Lenyűgöz a megfigyelőkészséged. Mégis miből jöttél rá? – köpte oda gúnyosan amaz.

– Mióta követtél? És miért? Jobb ha tudod, hogy nincs pénzem.

Raek tudta, hogy a törpék nem arról híresek, hogy lopnak, de az évek során már megszokta, hogy ha követik, azt általában vagy azért teszik, hogy meglopják, vagy azért, hogy megöljék, így a kijelentés önkéntelenül csúszott ki a száján.

– Már azért megérdemelnéd a halált, hogy tolvajlással mersz vádolni egy törpét!

– Erre még visszatérhetünk, de előbb áruld el, hogy ki vagy, és miért követtél.

– Aggor vagyok, Belgor sarja, és nem követtelek. Most te jössz ficsúr. Nem szívesen ölök meg olyat, akinek még a nevét sem tudom – dörögte a törpe, majd jobb lábát előrébb helyezte, a karjain pedig pattanásig feszültek az izmok.

– Nyugalom Aggor uram! Ne rontsunk mindjárt ajtósul a házba! A nevem Raek. – mondta, majd leeresztette a kardot, jelezvén, hogy ha nem szükséges, akkor nem áll szándékában harcolni.

A törpe vonásai szemmel láthatóan nyugodtabbak lettek. Lassú léptekkel odasétált a férfihoz, ám a fegyvereit nem engedte le.

– Ha jól sejtem a prédámra fáj a fogad – mondta Aggor, majd megszívta a fogát. – Le kell, hogy lombozzalak. Ez a troll ugyanis az enyém. Nem mondok le tíz aranyról a kedvedért, úgyhogy jobb lesz, ha odébb állsz és hagysz dolgozni, mielőtt még megszúrod magad azzal a piszkavassal – bökött a roppant pöröllyel Raek kardja felé.

Raeknek egyszeriben minden világossá vállt. A báró nem csak őt küldte el a szörny megölésére. Az a hájas disznó a törpét is felbérelte, arra az esetre, ha ő kudarcot vallana. Vagy talán arra számított, hogy miután végeznek a trollal, összevesznek a jutalmon, és egymással is végeznek. Így Halsen mindenképp jól jár. Ha pedig történetesen mindkettejük túléli, a báró úgyis csak annak fizet, aki a végzetes csapást mérte a szörnyre. Attól a sunyi kis patkánytól minden kitelik.

– Ha Halsen báró küldött, akkor sajnálom, de azt kell mondanom, hogy átvertek. Úgy tűnik ugyanazért vagyunk itt. Szóval, vagy megküzdünk, és a győztes végezhet a trollal – amint Raek megpillantotta a törpe arcán elővillanó kaján mosolyt, síteve folytatta –, vagy összefogunk, és együtt megyünk el a jutalomért. Méghozzá fejenként húszért, a nevetséges tíz helyett. Cserébe azért, hogy mindkettőnket megpróbált rászedni.

– Elég ebből! – mordult föl Aggor. – Nekem se társra, se segítségre, se semmi másra nincs szükségem, csak arra, hogy elkotródj az utamból. – Aggor egészen közel lépett Raekhez, majd mindkét fegyverét megforgatta, aztán maga elé emelte őket. – Nos? Melyikükkel szeretnél közelebbről megismerkedni?

Egyáltalán nem volt sem kedve, sem ideje egy törpével való viadalhoz. Noha biztosra vette, hogy a hetvenkedő kis mitugrásznak semmi esélye sem lenne vele szemben, mégis jobbnak látta megpróbálni békés mederbe terelni az elharapódzófélben lévő vita folyamát.

– Lehet, hogy nincs szükséged segítségre. Hidd el, egy erdei trollal én is elboldogulnék. De csak gondold át. Húsz arany mégis csak több, mint tíz. Tiéd az egyik agyara, enyém a m......

Raek elharapta a mondat végét, amikor észrevette, hogy a törpe rá sem hederít. Mintha nem is hozzá beszélnének, Aggor elfordult, és a barlang bejárata felé szimatolt, mint egy vadászkutya.

– Mi az? Neked meg mi bajod? Hozzád beszélek, ha nem tűnt volna fel.

A törpe sandán a férfira pillantott, majd visszanézett a bejáratra, és úgy bámulta a benti sötétséget, mintha abból akarná kiolvasni a választ az élet nagy kérdéseire.

– Te nem érzed, ficsúr? – dünnyögte.

– Mit kellene éreznem? És egyébként Raek. De ezt mintha már említettem volna.

A férfit egyre jobban kezdte dühíteni ez az ostoba időpocsékolás, és már-már úgy érezte, talán mégis jobb lenne megvívni a törpével, hogy végre azzal foglalkozhasson amiért idejött. A törpnek amúgy sem kellene itt lennie, és valószínűleg nem fog letenni arról a szándékáról sem, hogy egyedül söpri be a jutalmat.

– Mi az a raek? – kérdezte a törpe értetlenül.

– A nevem. Már mondtam. És megköszönném, ha nem ficsúrnak szólítanál.

Aggor a vállára csapta a hatalmas fejszét, és tetőtől talpig végigmérte a férfit. Amikor meglátta Raek sápadt, márványszerű arcbőrét a csukja alatt, felvonta a szemöldökét, majd vállat vont.

– Ahogy akarod. Viaszképű.

– Tudod mit? Már nem is erőlködök – mondta a férfi, majd sóhajtott egyet. – Hívj ahogy akarsz, csak ne vesztegessük itt tovább az időnket. Szóval? Mit kellene éreznem? Mármint a bűzön kívül.

– Vért. Méghozzá jó sokat. Hallgasd csak, a szuszogás is abbamaradt – mondta a törpe mély, dörgő hangon, és ismét a sötétségbe fúrta bősz tekintetét. – Ez a troll épp most lehelte ki a lelkét.

– Na és? Annál jobb nekünk – bökte oda Raek.

A törpe megszívta a fogát, megforgatta kezében a fegyverek markolatát, és széles, gúnyos vigyorral az arcán Raekre sandított.

– Csakhogy nem emberek ölték meg. Nem érzek emberszagot.

A férfi elcsodálkozott a kijelentésen, és nem értett amire céloz a törpe, bár egyébként sem tűnt teljesen épeszűnek.

– Akkor mi...

– Nem tudom mi végzett vele, de nagyon remélem, hogy még odabenn van. Maradj itt Hóvirág! Nehogy még megsérülj nekem. Semmi kedvem sírgödröt ásni. – dörögte Aggor, s azzal bevetette magát a barlang sötétjébe.