Írnátok véleményeket erre a kis részletre, ami a készülőben lévő fantasy regényemből van?

Az utolsó cseppet is kiszürcsöltem a pohárból és elégedetten megnyaltam a szájam szélét. A második tasakkal nem is szórakoztam ennyit: letéptem a tetejét és elkezdtem szívni. Ujjaimat görcsösen a tasak köré fontam és erősen nyomtam, hogy minél hamarabb jusson a számba a folyadék. Szinte megvesztem az íztől. Bűn vagy nem, így volt. Behunytam a szemem. Pár percig szürcsöltem és markolgattam a tasakot mire a tartalma elfogyott. Éreztem belül, hogy kell még, de próbáltam magam visszafogni. Szemfogaim visszahúzódtak, szemem visszaváltotta természetes színét. Már nem tűntem úgy mint egy veszett állat. A vágy a vér után csillapodott, de megszűnni nem szűnt meg. Nem is fog. Míg ebben a testben élem ezt az életet árnyékként fog követni a vérszomj, melyet igazán semmivel nem szüntethetek meg.

Felmarkoltam a leejtett szétszaggatott zacskót és egymásra raktam őket. Nem volt szemetes, ezért otthagytam a konyhaasztalon. Odasétáltam a legközelebbi ablakhoz és belemarkoltam a lelógó anyagba. Beleharaptam a felső ajkamba majd elhúztam a függönyt pont annyira, hogy egy résnyi fény be tudjon áradni a szobába. Néztem a fénysugarat és elgondolkoztam rajta, hogy egy nap, huszonnégy óra mennyit változtathatott testem hozzáállásán a napfényhez. Semmit. Gondoltam.