Mi a véleményetek erről a pár sorról?
Könyvet írok, ez egy fejezet eleje lenne, amit most írtam.
A szöveg teljesen érintetlen, még semmit sem javítottam benne.....
"Az időérzékemet teljesen elvesztettem, így nem tudhattam hány hosszú órája úsztam lefelé a folyón. A víz annyira dermesztően hideg volt, hogy a végtagjaim kezdtek egyre kevésbé engedelmeskedni az akaratomnak: A lábaim időről-időre görcsbe rándultak. Olykor mikor kicsit sekélyebb részre értem, már az iszapos talajt sem érzékeltem. A karommal egyre erőtlenebbül evickéltem a sötétszürke színű, nem éppen tisztának nevezhető vízben. Lassan átengedtem magam a sodrásnak, és már csak arra fordítottam a megmaradt erőmet, hogy lélegzetvételnyi levegőhöz jussak. Éreztem, ahogy a nehéz bakancsom szüntelenül próbál lehúzni. Mikor épp sikerült az arcom kiemelni a vízből, zihálva kapdostam a következő adag éltető oxigén után, de ez is egyre nehezebben ment. Így minden erőmet összeszedve a víz alá merültem, hogy elérjem a lábaimat. A víz most már nem is tűnt annyira vészesnek. Valami megmagyarázhatatlan okból egyre langyosabbnak, kellemesebbnek érzékeltem azt. Kinyitottam a szemem, de semmit sem láttam. Bár a nyakamat még sose éreztem ennyire merevnek, de megpróbáltam a fejemet a másik irányba fordítani. Ez idő alatt eljátszadoztam a gondolattal, hogy minden megszűnt: a világ, amiben eddig éltem, a fájdalom, a fertőzöttek, a gonosz, még élő emberek… Ahogy ezeken merengtem, a víz felhajtó erejének hatására a kezeim lassan a látóterembe kerülve lebegtek magam előtt, amire a fentről érkező fény fodrozódó mintákat vetett. Ez teljesen kizökkentett az iménti gondolatmenetből. Elzsibbadt ujjaimmal nehezen kitapintottam a cipőm fűzőit, és egy rántással kilazítottam annak száját. Így már könnyedén le tudtam a lábaimról rúgni a súlyos lábbeliket. Hirtelen elkezdtem felfelé kapálózni, mintha az utolsó reménysugár egyik nyalábjába akarnék minden áron belekapaszkodni."
válasza:Túlírt, néhol hibás. Leginkább a fölösleges jelzők és határozók nyomják le a szöveget. Ezektől igyekezz megszabadulni. Ahogy te is írtad: a szöveg fogja és vegye le a "cipőit", amik csak súlyosak, terhet jelentenek, de érdemben nem befolyásolják a végeredményt.
"Az időérzékemet teljesen elvesztettem, így nem tudhattam hány hosszú órája úsztam lefelé a folyón." - A hosszú nem kell. Minden perc hosszú ilyenkor már, lényegtelen. Megkérdőjelezem, hogy a vége szükséges, de ezt nem tudom (fontos, hogy lefelé úszik a folyón? Mármint fontos a folyásirány és a folyó?).
" víz annyira dermesztően hideg volt" - A dermesztően megint egy felesleges határozó. Annyira dermesztően meg pongyola kapcsolat. Annyira hideg volt, hogy ez és ez történt. Sőt, még az annyira is húzható, de megváltozik a mondat ritmua tőle, ez meg lehet karakteridegen.
"a végtagjaim kezdtek egyre kevésbé engedelmeskedni az akaratomnak" - Túl hosszú. Végtagjaim egyre kevésbé engedelmeskedtek. ("Kezdtek egyre kevésbé úgy viselkedni, mint ahogy azt eddigi életem során megszoktam tőlük." Képzeld el, hogy minden határozó egy ilyen sorozattal folytatható. Nem akanál te is mindenáron megszabadulni az összestől?)
"akaratomnak: A lábaim időről-időre görcsbe rándultak" - Nincs nagybetű, vagy új mondat. Ez nem tudatos döntés, mi mikor görcsöl be, tehát a főhős itt épp összezavarja az olvasót. Ha arról beszél, hogy a végtagjai nem engedelmeskednek neki, az kényszermozgásra utal. A görcs nem az. Ilyen esetben célszerűbb nem a tudattal (akarattal) kapcsolatba hozni ezt, hanem a hideg vízre visszutalni. Vagyis van egy fölös tagmondat.
"A víz annyira hideg volt, hogy a lábaim (időről-időre) görcsbe rándultak." - Az időről-időre kérdéses, én kihúznám még ezt is.
És így tovább. Minden mondatban van felesleges rész. Akadnak parazita szavak is, olyan, annyira, nagyon, hirtelen és társaik. Ezeket húzatják, ha tehetik. Hasonlóak, mint a fölösleges határozók, lenyomják a szöveget (plusz pongyolává teszik, de mivel a hétköznapi beszédben elterjedtek, nehéz kiszúrni, mikor nem illik oda).
A történet: ömm... szerintem ilyen nincs. Hipotermia, innen eszméletvesztés jön, nem "hirtelen magamhoz tértem és megszabadultam minden addig zavaró tényezőtől". Illetve ha csak a cipők nehezítették, miért nem vette le korábban? (Miért nem jutott eszébe ez a láthatóan teljesen logikus döntés? Mert a kezéről ugrik be, nem arról, hogy a cipőit látja.) Az ilyen gyors váltásokat vagy kerüld, vagy kellően indokold. Utóbbi - mivel véget ér a bemásolt rész - lehetetlen, marad az, hogy kerülöd. Az utólagos magyarázat egy idő után sok lehet. (Ha minden esetben megpróbálod elkerülni a semmiből jövő és dues ex machina megoldásokat, a maradék bent maradt utólagos magyarázása nem lesz zavaró mennyiségű.)
válasza:Én nem értek egyet az előttem válaszolóval, egyáltalán nem baj szeritem, ha sok jelzőt használsz...legalábbis szerintem úgy csak igényesebb lesz a szöveg. Hiszen ha csak a lényeget írnád le, az elég szűszavú lenne, úgymond "spártai", akik ugyebár mint tudjuk nem voltak a szavak emberei...
Én is szoktam néha írogatni, és amikor elbizonytalanodom olvasóként próbálok a sztorira gondolni, elvonatkoztatva attől hogy én írom: OLVASÓKÉNT hogy olvasnám szívesen?
Remélem segítettem és hajrá (:
válasza:Egy idő utána tényleg problémás a sok jelző használata. Számtalan történetet olvastam ahol sok ideig ugyan arról írtak, csak mindig más szavakkal, leragadtak egy dolognál és túlcifrázták. Egy bizonyos mennyiségű jelző és hasonlat mindig kell, de fontos,hogy az ember ne vigye túlzásba.
Amúgy engem is érdekelne, hogy valaki miért ugrik bakancsban a vízbe, logikus,hogy hátráltatni fogja.
Utolsó!
Üldözik az illetőt, és nincs ideje megállni, hogy szép komótosan levegye a bakancsot, beleugrik a folyóba, mindenestül...( persze ezt nem tudhatod)
válasza:Nekem nagyon tetszett!! :) Mi a címe? Mi a főszereplő neve?
Én nagyon szívesen olvasnám tovább. Szerintem nem volt benne túl sok jelző. Pont jó volt. :)
Köszi 5-ös
Igazából címe még nincs, odáig nem jutottam el.
A főszereplő neve, pedig Evelin.
közben kissé átszerkesztettem:
Az időérzékemet teljesen elvesztettem, így nem tudhattam mennyi ideje úsztam lefelé a folyón.
A víz annyira lefárasztott, hogy a végtagjaim kezdtek egyre kevésbé engedelmeskedni a zsibbadás miatt.
Olykor mikor kicsit sekélyebb részre értem, már az iszapos talajt sem érzékeltem. A karommal egyre erőtlenebbül evickéltem a sötétszürke színű, nem éppen tisztának nevezhető vízben.
Lassan átengedtem magam a sodrásnak, és már csak arra fordítottam a megmaradt erőmet, hogy lélegzetvételnyi levegőhöz jussak. Éreztem, ahogy a nehéz bakancsom szüntelenül próbál lehúzni. Mikor épp sikerült az arcom kiemelni a vízből, zihálva kapdostam a következő adag éltető oxigén után, de ez is egyre nehezebben ment. Így minden erőmet összeszedve a víz alá merültem, hogy elérjem a lábaimat. Kinyitottam a szemem, de semmit sem láttam. Bár a nyakamat még sose éreztem ennyire merevnek, de megpróbáltam a fejemet a másik irányba fordítani. Ez idő alatt eljátszadoztam a gondolattal, hogy minden megszűnt: a világ, amiben eddig éltem, a fájdalom, a fertőzöttek, a gonosz, még élő emberek… Ahogy ezeken merengtem, a víz felhajtó erejének hatására a kezeim lassan a látóterembe kerülve lebegtek magam előtt, amire a fentről érkező fény fodrozódó mintákat vetett. Ez teljesen kizökkentett az iménti gondolatmenetből. Elzsibbadt ujjaimmal nehezen kitapintottam a cipőm fűzőit, és egy rántással kilazítottam annak száját. Így már könnyedén le tudtam a lábaimról rúgni a súlyos lábbeliket. Hirtelen elkezdtem felfelé kapálózni, mintha az utolsó reménysugár egyik nyalábjába akarnék minden áron belekapaszkodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!