Hogyan írjak jó fantasy könyvet?

Miért, a nevektől lesz jó a fantasy? Ezt te sem gondolod komolyan, csak összemostál két kérdést, ugye?

A nevek ne legyenek kimondhatatlanok, ez a legfontosabb szabály, minden más csak maszatolás, hogyan hozz létre "nem kimondhatatlan" neveket. Szóval azok, amiket a legtöbb író szeret, azokat ne. :) Tehát kevés aposztróf (kivétel, ha tényleg idegen hangzást akarsz, mert pl. nem emberi), ne erőltesd a mássalhangzó-torlódásokat (kivétel ha szláv vagy kimondottan cseh alapokra épül a névadás), ne használj ismert neveket eltorzítva (nem, az Aragon nem jó a főszereplőnek) stb. Sokan mondják, hogy ne emelj át ma is létező nyelvből szavakat, mint például az angol (bár nagyon jól hangzik a Hawkscope helységnév, de magyar műben vagy magyarul adj beszélő nevet, vagy használj tényleg kitaláltat). Latint és görög alapokat azért szoktak használni, mivel a legtöbb fanatsyban nincs önállóan megalkotott nyelv, hanem a mágia vagy egyéb "tudományos nyelvnek" ezeket használják. Ezért ez nem alapvető hiba, de akkor legyen következetes, pl. a "régiek nyelve" lehet simán a latin (nem kell kimondani, hogy ez a latin), és régi helységek, épületek, régi családok gyermekeinek neve lehet latin alapú. Vagy latinos hangzású - a konyhalatin a fantasy "ősi nyelve", nem a cicerói. :) A többi lehet magyar és akár beszélő. Nagyon ötletes neveket lehet alkotni, de ha ehhez nincs fantáziád, ne tedd. A "láttam a neten" nem jó ehhez. Gondold végig a magyar neveket: van, aminek te is érted a jelentését, a másik olyan... fura. Sosem gondoltál bele, hogy jelent-e valamit. Mint írónak viszont nagy előnyöd, hogy ha egy karakternek, helynek nevet adsz, az tényleg utalhat a valódi tulajdonságaira. Egy Éva a valódi életben nem feltétlenül lesz örök nő és az anyaság mintaképe, de egy műben lehet. Ugyanígy pl. a tolkieni magyarított nevek: Völgyzugoly? Gyönyörű.

A másik, hogy megírtál valamit. Na igen, jó kezdet, ha neked tetszik, csak így tovább. :) Az olvasók majd eldöntik maguk. Az a tanácsom, hogy egy regény sem lett jobb attól, hogy útközben boldog, boldogtalan átolvasta. Előbb fejezd be, és ha még akkor is tetszik a történet (neked, természetesen), sőt, egy közeli ismerősnek is (első szűrő), akkor elgondolkozhatsz a nyilvánosságon. Csak akkor tedd közzé, ha az egész készen van. Rossz? És? A tanulópénzt meg kell fizetni. De így ha részletről van szó, akkor is biztos alapokon állsz, a kérdésekre választ tudsz adni, sőt, ki is választhatod, melyik a legjobb részlet (szerinted). Mert tegyük fel, én most nekiállok megírni egy művet. Nekem tetszik, és mivel annyira tetszik, hat oldal után az első húsz sort közzéteszem itt, a gyakorin. (A többség ezt a mintát követi.) Mondjuk egy... kis manóról szól. Tegyük fel, hogy jó, oké. Na, ezek után mi van? Ha a történet a hetedik oldalon úgy folytatódik, hogy a kis manót nekem el kell tennem láb alól, és amúgy is egy áruló, akkor mehetek vissza az elejére, írhatom át az egészet, hogy ne egy szimpi szereplőnek tűnjön. Aztán elképzelhető, hogy az eredeti változat jó volt, de az átírt már kimondottan rossz. Tegyem fel az összes verziót minden javítás után? Szerintem ha csak hülyének néznek, még jól jártam.

A másik, hogy a felpakolt rész ugyan jó, de mi a többi? Olvasná-e az olvasó? (Húsz sor alapján én eddig egyetlen itt publikált történetre nem mondtam volna, hogy igen. Húsz oldal a mérvadó.) Felvázolhatsz egy előzetes sztoritervet, de az mindig változik és amúgy is zavaros (első vázlat, talán nem érzed még pontosan, mik a fontos sarokpontok, amiket fel kell villantani - ez nem is gond, sőt, ez a normális). Ebből sem az szűrődik le, hogy az olvasónak megérné az idejét rád pazarolnia. Kap egy félkész művet, amit "talán befejezel", ha érsz rá időd meg kedved... ez sokszor hiányzik.

A maradék, az eszközök... tanulható. De előbb fejezz be valamit. Utána kezdhetsz utánanézni, mi is az írástechnika, és miért jobb az úgy, mint amúgy. Hidd el, ha befejezel egy művet az máris jobb írás, mintha nem fejezted volna be.