Mit gondoltok erről a bevezetőről? Elkezdtem írni egy kalandregényt, és ez lenne az eleje.

PROLÓGUS

Párizs, Franciaország

Pierre Bertrand fázósan húzta össze magán ballonkabátját, miközben sietős léptekkel vágott át az úttesten, éppen csak elkerülve egy szabályosan közlekedő autót, melynek vezetője dühösen dudálva haladt el mellette. Késő este volt, a Rue Beaunier parkoló kocsikkal teli, csendes utcáján egy teremtett lelket sem lehetett látni, ami nyugtalansággal töltötte el a férfit. A szakállas, harmincas évei közepén járó régész folyamatosan a háta mögé tekingetett, mivel attól félt, hogy valaki a nyomában járt.

Akkor kezdett gyanakodni, miután több mint háromnegyed órát várakozott a közeli Montparnasse városrész egyik kávézójában. Találkoznia kellett volna egy ismerősével, aki azonban nem jött el. Pierre türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon, mígnem felfigyelt arra az ismeretlen, szőke hajú alakra, aki ugyancsak egyedül üldögélve újságot olvasott, ám gyakran a férfira pillantott. Túlságosan is gyakran. Végül Pierre kezdte kényelmetlenül érezni magát, miután az idegen lerakta az újságot és lassan belekortyolt gőzölgő kávéjába, folyamatosan bámulva az archeológust. Kék szemében jéghideg tekintet ült, mely semmi jót nem ígért, ezért Pierre úgy döntött, ideje távozni.

Maga mögött hagyva a kávézót, kissé megkönnyebbült, ám percekkel később rémülten szorult össze a gyomra, ahogy a metróban hazafelé ismét észrevette a szőke hajú férfit. A bőrkabátot viselő alak zsebre tett kézzel, keresztbe tett lábbal hevert az egyik ülőhelyen, még mindig ugyanazt az újságot olvasva. Ez már nem lehetett véletlen egybeesés. Pierre verejtékben fürdött, mintha láz gyötörte volna, de ez csak szorongásának a jele volt. Amíg a metróra várakozott többször is hívta az ismerősét, aki nem jött el a találkozóra, azonban senki nem vette fel a telefont. Rendkívül fontos ügyben kellett volna beszélniük, ami érintette azt a régi levelet, melyet a párizsi levéltárban fedezett fel. Vajon mi történhetett, és ki az a szőke hajú idegen?

Ezek a kérdések továbbra sem hagyták nyugodni, miután leszállt a járműről, és elindult az otthona felé. Most, ahogy elhaladt a Beaunier Hotel előtt kétségek gyötörték. Talán nem volt jó ötlet négy nappal ezelőtt beavatni a kereskedőt a felfedezésébe, ám Pierre-t szorította a határidő, így pénzre volt szüksége. Nemrég vált el a feleségétől, aki szinte teljesen kifosztotta, és már csak egy hónapja maradt, hogy kifizesse lakása utolsó részletét, valamint kártyaadósságát. A régész megrögzött szerencsejátékos volt, tulajdonképpen ez vezetett a válásához is, amivel tisztában volt, de már nem lehetett visszacsinálni a dolgokat.

Bajba került, ám, ha a levél tartalma valóban létezik, és ott van, ahol sejti, akkor minden gondját megoldhatná. Ezért akart beszélni a kereskedővel, hogy finanszírozza az útját, amiből mindketten jól járhattak volna, csakhogy láthatóan légy került a levesbe. Pierre nem tudta, mit tegyen, csak minél előbb haza akart érni, miközben az utcán végigsüvítő szél felkavarta a lehullott faleveleket, és a lámpák fénye elmélyítette az épületek sarkában lévő árnyékokat.

Pierre lakása a Montsouris Parkkal szemben, egy szűk sikátorban helyezkedett el, ahol a járdát macskakövekkel rakták ki és a házfalakat futónövények szőtték be, idillien zöld környezetet biztosítva az itt élőknek. Már a sikátor előtt járt, mikor hirtelen egy cigarettavég izzott fel a fal melletti árnyékok mélyén, mire a férfi ijedten megtorpant, és a szőke hajú ismeretlen kilépett a gyér fénybe.

– Már vártam, Monsieur Bertrand - szólt az idegen, furcsa akcentussal ejtve a franciát.

Pierre kővé dermedve állt, bár legszívesebben elmenekült volna, azonban ebben megakadályozta az alak kezében sötétlő pisztoly, aminek hangtompítós csöve egyenesen a régészre szegeződött.

– Ki maga, és mit akar?

– A levelet akarom, amit a párizsi levéltárban talált, melyről említést tett a műkincskereskedőnek, mikor felhívta néhány nappal ezelőtt.

– Fogalmam sincs, miről beszél.

– Már azóta figyelem magát, hogy beszélt Lamarral. Amint láthatja, tudom, hol lakik, tudom a nevét, és még sokkal többet is. Tisztában vagyok a pénzügyi nehézségeivel, Bertrand. Működjön együtt, és jól fog járni!

– Mi történt Lamarral? - kérdezte bátortalanul Pierre.

– Nos... mondjuk úgy, hogy többé semmilyen találkozóra nem fog odaérni - mosolyodott el a szőke hajú, hangjában kegyetlen ridegséggel. - Ne foglalkozzon a halálával, Bertrand! Mit gondol, honnan tudok a levélről? Ő maga beszélt nekem róla, miután felhívott, hogy egy számára kedvező üzletet kössön. Lamar nem volt teljesen tisztességes alak. Csakhogy, akinek dolgozom, úgy döntött, inkább saját kezébe veszi a dolgokat. Önnel persze nagylelkű lesz, ha átadja a levelet. Magánál van?

– Igen... a zsebemben - felelt a régész, hogy húzza az időt.

Pierre fejében versenykocsik módjára száguldoztak a gondolatok, miközben feldolgozta a hallottakat. Egy pillanatra elhitte, hogy a férfi igazat beszél, és nem fogja bántani, de a szemébe nézve rögtön átlátott hazugságán. Remegett a félelemtől, ám bólintott, majd a zsebébe nyúlva közelebb lépett, mintha szeretné átadni az iratot. A szőke hajú még a fegyverét is leeresztette ennek láttán, s előrenyújtotta a másik kezét, miután eldobta a cigarettát. Az izzó csikk apró meteor módjára zuhant a földre. Ekkor Pierre felkiáltva nagyot taszított a férfin, aki a váratlan támadástól hanyatt vágódott, és a régész futásnak eredt a kihalt utcán. Nem jutott messzire.

Az idegen hamar felpattant, és dühtől kivörösödött arccal kétszer a férfi után lőtt, aki azonnal összeesett, mikor a golyók a hátába fúródtak. Ott feküdt a hideg betonon, lehorzsolt arccal és vérző testtel. A lövedékek a tüdejébe fúródtak, így egyre nehezebben kapott levegőt, majd néhány perc alatt belefulladt a saját vérébe. Gyilkosa sietve átkutatta a zsebeit, majd csalódottan konstatálta, hogy nincs az áldozatnál a levél, akinek ezután még az otthonába is felment, de hiába forgatta fel a lakást, nem bukkant rá.

Új tervre volt szüksége, ám nem kételkedett benne, hogy előbb-utóbb rátalál az iratra, csak idő kérdése. Gondolataiba merülve távozott a helyszínről, pillantásra sem méltatva a vérbe fagyott holttestet az utcán.