Mit gondoltok róla?

Bocsi, kicsit hosszú lett. Érdekelne erről a részletről a véleményetek! Én írtam egy éve! ha találtok benne helyesírási hibákat, akkor legyetek elnézőek, ugyanis nem néztem át kiírás előtt. (Lusta voltam.)

Előre is köszi! Ó, amúgy 14 vagyok.

Az erdő csendjében szép lassan elaludtam…

…lépések neszének hangjaira ébredtem. Futó talpak dobogása viszhangzott a fák közt. Egyre közelebbről hallottam a lépteket. Nem csak egy emberét, többét is. Mert, hogy emberek zaja volt, abban biztos voltam. Nem tudtam, hogy csak álmodok, vagy ez a valóság-e, de nem érdekelt. Csak el akartam felejteni mindent. Behunytam a szemem, de akkor egyre közelebb és közelebb hallottam a lépteket. Valakik macska-egér harcot folytatnak az erdőmben!- eszméltem föl a bágyadtságomból. Lassan talpra kecmeregtem. Már artikulálatlan kiáltásokat is hallottam. Megfeszültem, és megijedtem. Egy ember az egy dolog, de ha többen vannak, azokkal nem bánhatok el. Nem tudok. A sötétben ráadásul nagyon rosszak voltak a látási viszonyaim. Nem tudtam hová menekülni. Körülöttem csak fák voltak, így hát beugrottam az egyik mögé, pont, amikor a kergetőző csapat is odaért a kicsi tisztásra, ahol eddig feküdtem.

Hirtelen elállt az eső. Lihegve fújtam ki a levegőt, és próbáltam csitítani hihetetlen sebességgel száguldó pulzusomat. Egy hideg kéz ragadott meg hátulról, és a testéhez szorított. Még volt annyi időm, hogy felsikoltsak meglepetésemben, mérgemben és félelmemben, mielőtt a titokzatos férfi (merthogy férfi volt erre erős és hatalmas tenyeréből, és testéből rájöttem, bár a sötétben csak az előttem tornyosuló fák körvonalát láttam) tenyerével befogta a számat. Kivonszolt a fa mögül a tisztásra, és én észrevettem, hogy még négy alak áll - körülvéve minket- a sötétben. Két alacsonyabb és vékonyabb, feltehetőleg nő, két megtermett, egy magasabb és vékonyabb, meg egy alacsonyabb, de szélesebb vállú férfi ácsorgott, tettre kész tartással a réten. Ők lehettek a macskák. Csak, úgy áradt belőlük a feszültség.

Fogvatartóm közelebb hajolt az arcomhoz, de vasmarka szorításából nem engedett.

- Csak semmi hirtelen mozdulat, cicám! – figyelmeztetett, olyan hangon, amitől hányingerem lett. Undorító módon megnyalta a nyakam. Fészkelődni kezdtem. El akartam rohanni. Teljes erőmből hátrarúgtam a bakancsommal. Elégedetten tapasztaltam, hogy sípcsonton találtam, de mintha észre se vette volna. Még erősebben szorított magához, és felnevetett. Fojtott káromkodás hallatszott az előttünk csoportosuló tömegből. Abbahagytam a vergődést, és figyeltem. Kerestem egy alkalmat a menekülésre, és ha megtalálom, élni fogok vele. A ruháim rám tapadtak, zihálva vettem levegőt, mert az arcom előtt lévő kéz nem engedett lélegzethez jutni.

- Engedd el! – hangzott egy vékony nyájas női hang a tisztás túloldaláról. – Mark, ezzel csak rontasz a helyzeten! Engedd el a lányt, neki ehhez semmi köze!

- Arggg – a többiek morogva közeledtek felénk. Olyan állatias morgás volt, hogy csak kis idő múlva jöttem rá, hogy ők adják ki. Fogvatartóm, Mark még mindig csak nevetett. Nem igazán riadt meg a figyelmeztetéstől, legalábbis nem látszott rajta. Keze a nyakamra csúszott, és megszorította.

- Ha nem akarjátok, hogy összeroppantsam a kislány torkát, akkor azt javaslom, hogy kotródjatok! Mert esküszöm, hogy megteszem! – még szorosabban fogta a nyakamat, de a társaság nem közeledett tovább felénk. Megálltak. – Úgy! Én is így gondoltam! Nektek egy ember élete többet jelent, mint nekem. Nem igaz? Ártatlan kislány. Szegényke, pont rosszkor volt, rossz helyen.

Azzal éles fogait a nyakamba mélyesztette, és megharapott. Feltépte a bőrömet, és szinte semmit sem éreztem, csak azt, hogy a vérem sebesen áramlik a szájába. Pár pillanat múlva elszakadt tőlem, és a saját kezébe harapott, majd az arcom elé tartotta. Egy pillanatig bután bámultam rá, aztán a szám elé tartotta a véres csuklóját, és szó szerint belenyomta a véres bőrt a számba. A vérének cseppet sem volt vér íze. Meg nem mondanám, hogy milyen íze volt. Talán fahéj, keserű gyógyszer, és még valami, amit nem tudtam azonosítani. Elvette a kezét a szám elől, és egy roppantással ketté törte a nyakamat. Minden olyan gyorsan történt.

Már nem láttam semmit, csak a sötétséget, és vége volt az életemnek, elnyelt a feketeség.

2. fejezet

A repülőút

Mark elmenekült. A lány meg ott feküdt csurom vizesen és véresen a földön. Nick folyamatosan káromkodott mellettem. Két lehetőségünk volt. Első: Mark után megyünk, mielőtt még túl messze kerülne, és elkapjuk. A lányt pedig sorsára hagyjuk. (Most biztos nagyon okosnak hiszi magát, hogy meglógott, de ez csak mázli. A csaj pont itt volt. Nekünk meg pech, meg a csajnak is.) Második: És ez a valószínűbb. Mark szabadon elmehet, mi meg törődünk a szerencsétlennel, aki volt olyan hülye, hogy idemerészkedett, a vadászatunk kellős közepébe, most meg vámpír lesz. Persze, csak ha elég vért kapott Marktól, ami nem biztos, mivel sietnie kellett a véradással. Habár egyetlen korty is elég az átalakuláshoz. Nem lehet tudni, hogy elég jutott-e a szervezetébe. Viszont kötelességünk gondját viselni a lánynak, mivel közvetetten mi tehetünk arról, ami vele történt.

- Mit csináljunk? – kérdezte Vanity.

Egyikük se nézett a földön heverő testre. Mindegyikük undorodva nézett valamerre, de a lányra semelyikük sem, csak én. Nos, igen. A törött nyakú emberlények, még a nem törött nyakúaknál is visszataszítóbbak. A vámpírok csak táplálkozásra használják az embereket. Nem nézegetjük őket sokáig. Alsóbbrendű faj. Mind egyforma: tudatlan, nagyravágyó és esetlen. Nem mérhetőek a mi fajunkhoz, habár egykoron mi is emberek voltunk, olyan régen, hogy már nem is emlékszem rá, hogy milyen volt.

- Muszáj lesz hazavinnünk. Nem hagyhatjuk itt! – rendelkeztem, miután alaposan átgondoltam a dolgot.

- És mi lesz Mark-kal? – sziszegte Van.

Magasszárú csizmájával belerúgott az egyik közeli fa törzsébe, mire az nagy robajjal kettétört. Legszívesebben én is tomboltam volna, hogy levezessem a feszültséget, de erre nem volt időnk. Szúrósan néztem rá, amire egy durcás sivítás volt a válasz.

- Igen, Alex. Mi lesz Mark-kal? – kérdezte Nick.

- Bocsi srácok, de a törvény az törvény. Kötelességünk segíteni a lányon. Mark most másodlagos. Majd széttépjük egy másik alkalommal.

- Francokat! Saját magát keverte bajba, másszon is ki belőle egyedül. – fújtatott Van.

- Vanity! – csakhogy nem ordítottam. – Mondd, ha te egyedül vagy az átváltozásodkor, akkor túléled? - kérdeztem, kicsit halkabban. Van elfordította a fejét. – Én is így gondoltam. Különben se tudjuk, hogy mit keresett itt. Pedig direkt erre tereltük Markot, mert 10 mérföldes körzetben nincs lakott terület. Vajon mit csinált itt? –a mondat végére suttogássá vált a hangom.

- És ebben az időben, éjjel tizenegykor?

Észre se vettem, hogy Rea letérdelt a lány mellé, és óvatosan felemelte a fejét, úgy vizsgálgatta.

- Tiszta törés. Életfunkciók rendben. Át fog változni.