Írnék egy regényt, de nem tudom hogy jó-e. Hogy javítsam ki?

Elkezdtem egy regényt írni,megkérdeztem barátnőmet hogy mit szól hozzá,azt mondta hogy neki tetszik,úgy,hogy nem tudta hogy én írtam.Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is!Nem akarom blogba írni,mert az,hogy valaki oda írná,hogy "tetszik" ,az nekem nem sokat segítene,meg az is csak plussz időveszteség.Írjatok róla véleményt,mindent,negatívat-pozitívat!:)

|

|

V

"Bementünk a vízbe, a fiúk meg elmagyarázták a szabályokat: a lényeg, hogy fél lábon ugrálva lehet csak közlekedni, a vízben kell maradni, és akire az egyik fiúnak sikerül ráugrania, attól a fiúk kérhetnek valamit, amit a lánynak teljesíteni kell. Kicsit nehezen, de a fiúknak sikerült minket rávenni. Próbáltunk minél gyorsabban ugrálni, miközben a fiúk azzal próbálkoztak, hogy ránk vetődjenek. Hancsi - ra (ezzel a legújabb becenévvel áldottam meg szegényt, amiért mondta is, hogy még egyszer vissza fogom kapni  ) sikerült először ráugraniuk, tőle azt kérték, mutasson be valami nagyon „szexit” (kanos fiúk:D ) Hanna csinált pár sztriptízes mozdulatot, ezzel letudva az egészet. Márk hirtelen rám ugrott, tudatva velem, hogy én jövök. A kéréseket nem tisztáztuk, amit már meg is bántam.

- Csókolj meg, tudom hogy szeretsz! – suttogta a fülembe.

Nem akartam megcsókolni. Ez most furán hangzik, mert szeretem, de nem most szeretném az első csókomat, mindenki előtt, a strandon, egy medence közepén. Próbáltam nem visszautasító lenni, de ezt nem lehet szépen megfogalmazni.

- Nem lehet. – mondtam kis gondolkozás után.

- Miért, hiszen biztos forrásokból tudom hogy szeretsz.

- Lehet, de attól még nem foglak megcsókolni!

- Megbánod még, hogy megismertél! – mondta, és gyönyörű égszínkék szeme most már sötét volt, s csillogott szemében a harag. Megijedtem, hogy mire célzott, tudom hogy tőle bármi kitelik, pont ezért szerettem bele, mert olyan kiismerhetetlen. A többiek folytatták a játékot, ahogy láttam, jól elvoltak, én viszont inkább kiszálltam, nem akartam kínosan érezni magam Márk közelébe. Kifeküdtem napozni, miközben a Libba Bray: Rettentő gyönyörűség – et olvastam, de nagy bánatomra felnéztem. Mindenki mosolygott és Hannát nézték.. csókolózott Márkkal, MÁRKKAL! Pedig tudja, hogy szeretem! Nem bírtam tovább, gyorsan felkaptam a cuccomat és elhúztam onnan, s reménykedtem, nehogy észrevegyenek, szerencsémre el voltak foglalva Hannáékkal. Mikor már majdnem hazaértem, csörgött a telóm, Noncsi hívott. Kinyomtam.. majd megint hívott, és én újra kinyomtam. Ezt eljátszottuk egészen estig, mikor úgy döntöttem, hogy felveszem, hisz ő semmit nem ártott nekem.

- HOVA A FRANCBA TŰNTÉL ÉS MÉRT NYOMTÁL KI MINDIG, MIKOR HÍVTALAK? – ordított a fülembe, amitől halláskárosodást szenvedtem.

- Szia Noncsi, bocsi hogy eltűntem, és azért is, mert folyamatosan kinyomtalak, de gondolkoznom kellett, majd holnap személyesen megbeszéljük, jó? – hadartam el neki gyorsan, amit mondani szerettem volna.

- Oké, délután kettőre nálatok leszek, szia. – azzal letette a telefont, még azt sem várta meg, hogy elköszönjek tőle. Ahogy lerakta, benyitott anyu megkérdezni, hogy mi a bajom, ugyanis mikor hazajöttem nem mondtam semmit, csak gyorsan berohantam a szobámba, magam után bevágva az ajtót és azóta ki sem jöttem, még csak enni sem, pedig már negyed 8 van. Nem akartam most senkivel beszélgetni, így inkább azt hazudtam hogy rossz napom volt, megbántottak, de nem fontos. Szerencsére anya amellett áll, hogy had tomboljam ki magam, nem avatkozik az életembe, majd ha akarom, elmondom. Kiment a szobámból, maga után becsukva az ajtómat. Én meg csak rázuhantam az ágyamra, és sírtam. Sírtam, sírtam, csak sírtam, nem tudom mért, mert tulajdonképpen még csak barátok sem vagyunk és most hogy megismertem, milyen is valójában, már undorodok a látványától is. Mégis fájt, mintha megcsalt volna.. Azt akarta hogy megcsókoljam, most meg az egyik (volt) legjobb barátnőmmel csókolózik.  Egy idő után abbahagytam a sírást, hátra fordultam, csak néztem a plafont és nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel. El akartam valakinek mondani, de nem volt senki, akinek elmondhattam volna, csak Dominik. Igen, Domi egy osztálytársam és nagyon jó barátom, vele mindent meg tudok beszélni, Noncsin kívül ő az egyedüli, aki megért engem és mindig próbál segíteni, ha pedig nem tud, akkor is mellettem áll. Felhívtam, harmadik csörgésre fel is vette a telefont.

- Szia, baj van? Nem szoktál ilyen későn hívni. – szólt bele a telefonba aggódó hanggal.

- Szia, igen. – sóhajtottam szavaim után.

- Mondd, mi az?

- Ma lementünk a csajokkal a strandra, de ott volt Márk az egyik haverjával, behívtak minket a vízbe, mert kitaláltak egy idióta játékot, és nélkülünk nem tudtak játszani. Ha valamelyik fiú ráugrott egy lányra, kérhetett tőle valamit, rám M. ugrott, azt kérte hogy csókoljam meg, én nem csókoltam meg, erre azt mondta hogy ezt még megbánom, a többiek játszottak tovább, de én kimentem a partra napozni, és mikor feléjük néztem, láttam hogy Hanna Márkkal csókolózik. – fejeztem be neki rövid, összefoglaló történetemet.

- Jó, értem, most haragszol rájuk, mert mindkettőjüket szeretted, és most nem tudod, hogy mit csinálj.

- Igen, jól gondoltad. Mióta látsz te a fejembe?

- Zora, tudod hogy ismerlek.

- Tudom, és mindig tudsz nekem segíteni, ezért is vagyunk ennyire jóban. – mondtam már kicsit jobb kedvvel. Még órákig beszélgettünk, mikor ránéztem az órára, ami éppen akkor ütött hajnali 2 - t.

- Lassan be kéne fejeznünk, hajnali kettő van. – tájékoztattam partneremet álmos hangon.

- Oké, holnap majd még beszélünk.

- Igen, szia.

- Szia. – köszönt el, és már le is rakta. A beszélgetésünk után kicsit jobban éreztem magam, bár még mindig nem tudtam, hogy mi legyen. Beszéljek Hannával, vagy ne? Ezek után még barátok maradunk? Jelentett nekik valamit az a csók? Járnak, vagy nem? Azért csinálták, hogy idegesítsenek? –cikáztak fejemben a kérdések, de a megválaszolásukhoz már túl fáradt voltam, inkább lefeküdtem, s hamarosan elnyomott az álom.."