Hogyan fejezzem ki a fájdalmat úgy, hogy ne legyen csöpögős, de át lehessen érezni?

Milyen fájdalmat? A testit relatíve egyszerű. (Kivétel a túlzott mértékűt. Könnyű túlírni.) A lelkit más kérdés, a tárgytól és a nézőponttól függ. Egy szeretett személy elvesztése okozhat apátiát, ha E/1., akkor ilyenkor az ember nem ír le semmit. Nincsenek érzelmek, nincsenek színek, beszűkülnek az érzékszervek (ezért fontos, hogy az ember nem csak egy érzékszervre ír), talán fel sem fogja a rutinszerű cselekedeteket. Nem "álomban lebegés", hanem csak van és teszi a dolgát, közben nem gondolkodik. Írástechnikai szempontból beszűkülnek a belső cselekvést jelző igék (pl. "gondoltam", "éreztem", "véltem" stb.), a külvilágban a történést kifejező igék száma is csökken (nem figyeli meg az ember, ha történik valami), ellenben megnő a cselekvő - és az E/1. ragozású cselekvő - igék száma. Vagyis a szereplő látja, hogy ő tesz valamit, de sem a cselekedet előzményeit, sem a célját vagy következményét nem (vagy nem érdekli). Ez a legmélyebb gyász E/1. egyik leírási lehetősége.

Ha maga a fájdalom kell, amolyan őrjítő, arcletépő lelki seb, akkor két lehetőség van. Vagy külső leírás - ha megteheted, mert külső a nézőpont -, tehát valami drámai cselekvés, zokogás; vagy... ez egy kicsit nehezebb. A fájdalom belső ábrázolását nem tudom megfelelően elmagyarázni neked, ha nem tudod, hogy írd le. Nézz meg modern képzőművészeti alkotásokat, talán segít. Ezek a nonfiguratív izék, a pacsmag erre-arra, amit mindenki szid, hogy egy gyerek jobbat alkot. Ha megvan az az érzelem, amit keresel (segít a cím ;) ), nézd a képet, próbáld kitalálni, mit vált ki belőled. Ugyanígy lehet a zene. Fájdalmas, de nem csöpögő melódia, és mit vált ki. Általában egy nagy érzelmi katyvasz, de mindenkiben más helyeződik legfelülre, más fog dominálni (ezért másképp is lábal ki belőle), ezért mondom, hogy én ezt neked nem tudom elmagyarázni.

Egyébként meg kerüld a kliséket, ennél jobb módszer nincs.