Szerintetek jó ez az alaptörténet, vagy nem érdemes komolyabban folytatnom? (Részletek lent)
A történet egy reneszánsz kori (kitalált) városban játszódik, és egy fiú életét meséli el, aki fiatal felszolgálóból válik híres hadvezérré a "mese" végére.
Minden úgy kezdődik, hogy a fogadóban, ahová felvették inasnak, talál egy titokzatos ládát, benne titkos iratokkal, egy pecsétgyűrűvel és egy tőrrel. Az iratokban a fiú apját említik, aki tábornokként szolgált a herceg különleges alakulatában. A ládát elrejti a fogadó fa padlózata alá, ám pár nappal később az ivó mellett kihallgatja két titokzatos alak beszélgetését, akik beszélgetésükben szót ejtenek a ládáról és Liam (így hívják a fiút, a teljes neve egyébként William Emery) apjáról, meg valamiféle Milíciáról és Lovagrendről. Liam sikeresen megvédi a ládát a furcsa alakoktól, ám innentől olyan dologba keveredik, amiről kiderül, hogy akaratlanul is folytatja azt, amit az apja elkezdett, sőt, talán még többet is, hiszen a történet előrehaladtával kiderül, hogy rossz döntéseivel akár az egész jövőt befolyásolhatja, jó döntés pedig nem igazán van, csak kisebbik rossz...
A történet nem teljesen kitalált alapokon fekszik, hiszen sok kötődés van lesz majd benne a történelemmel is, és a tervezett folytatás cselekménye immár egészen napjainkig nyúlik, ugyanis a regényben szereplő Milícia tettei kihatással voltak a jövőre, és még évszázadokkal később is jelentősen befolyásolják a jelent. Ez egyben egy összeesküvés-elmélet is lehet akár, ugyanis erre épül az egész történet. Szerintetek érdemes ezt komolyan venni, vagy talán nem érdemel többet egy vázlatnál?





Heló!
Miért titokzatos a láda? Mit kezdett el az apja? Miért kell megvédenie a ládát, ha oda dugta, ahol senki se találná meg?...
"Ez egyben egy összeesküvés-elmélet is lehet akár, ugyanis erre épül az egész történet."
Ha erre épül a történet, akkor miért talán? Ezt nem ártana tisztázni.
Alapnak jó lehet a fenti ötlet, csakhogy meg is kell valósítani. Ráadásul ha közönségnek szánod, akkor nem árt minőségi munkát végezni. És ez a nehéz. Adj az ötletnek pár hónapot, amíg minden tisztázódik, és kezd el kidolgozni.
Aztán ha már van bizonyos mennyiségű anyagod, akkor mutasd meg pár embernek, és akkor eldől, érdemes-e folytatnod - rosszabb ötletből is született már remek történet.
Sok sikert!





Heló!
Pár sort ne! Szerintem pár sort bárki meg tud írni úgy, hogy jó legyen. Az nem épp Herkulesi feladat. Én úgy tartom, hogy legalább a 15-20%-a legyen meg az írásnak, hiszen akkor már látszania kell valaminek. Hogyan írsz, milyen a történet...
Pár sor, meg pár oldal édeskevés erre. Esetleg ha nagyon rossz vagy, az látszik ennyiből is, de legyen elég anyagod, legyél felkészülve, és úgy állj a megmérettetés elé, pallossal harcolj, ne bottal!
És ami nagyon fontos: figyelj a stilisztikára! Gondolom jelen helyzetben más nem fog helyetted. Nincs lelombozóbb egy olyan mnél, amit kínszenvedés olvasni.





Az lfg.hu-t tudom ajánlani, ott rengeteg novellát tesznek közzé, és sok hozzáértő is véleményez.
Ha oda felteszed egy részét, biztosan kapsz hasznos tanácsokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!