Hogyan lehet egy rövid romantikus történetet NEM sablonosan, életszerűen megírni?

Könyörgöm, nem véletlenül mondják, hogy az íráshoz élettapasztalat kell, ha csak azt nézed, _mások_ hogyan írták meg, sosem lesz jó, hiszen nincs miből táplálkoznia.

Felejtsd el, kik és hogyan írnak romantikus sztorikat. A 99%-a rossz, alapkliséket használ és nem is akar jobb lenni. (Mivel az olvasók 99%-ának erre van igénye. Szellemi rágógumi.)

Voltál valaha is szerelmes? Ismerkedtél meg bárkivel? Ha nem (oké, ez ritka, így nem szokás romantikus művet írni), akkor csak van olyan ismerősöd, aki volt. Ha semmi nem segít, itt a gyik, és felteszed a megfelelő kategóriában a kérdést, hogy ki hogyan ismerkedett meg a férjével/barátjával/vőlegényével. Anyaggyűjtésnek sem utolsó.

Ezeket a tapasztalatokat, sztorikat fogod és megvizsgálod alaposabban. Unalmas? Jaham. Mivel lehet nem azzá tenni? Kihúzod a leülő, lényegtelen részeket. Ha az egész megismerkedést-összejövést nyolc nap alatt játszatod le, mikor a valóságban egy évig tartott, szenvedélyes szerelmet kapsz. Ha a valóságban két hét sem volt, de te elhúzod tíz évre, egy végtelenül kitartó szerelmet kapsz két látszólag ellentétes ember között, akik kis lépésben közelednek egymáshoz. Ilyen kis trükkök segíthetnek.

A másik: mitől lesz valami életszerű, és mitől papírízű? Az életben nem minden tökéletes. Az emberek veszekednek. Nem szép szavakat vágnak a másik fejéhez, és nem kiváló körmondatokban öntik ki a bánatukat, hanem a nő durcizik, a férfi rákérdez, mi a baj, a válasz meg annyi, hogy "semmi", és ugyanez folytatódik tovább, míg végül edények törnek. (Vagy nem törnek. A drámát nem szabad eltúlozni.) A férfiak nem találják ki a nők gondolatait. A nők féltékenyek egymásra. A párjukra is. Vice versa. A kommunikáció gyakran nem működik. Olyan nincs, hogy a férfi mindig is szerette a nőt, mert ahogy meglátta, első látásra beleesett, és éveken keresztül csak a látszet kedvéért csipkelődött vele és azért volt hat másik barátnője, mert a nagy Őhöz nem érezte magát elég méltónak. A szex nem egyenlő a szerelemmel. Stb.

(Persze lehet nem férfi és nő, hanem fiú és lány. Ez korfüggetlen. Bár a tinédzserek még őrültebbek tudnak lenni.)

De komolyan mondom, nézd meg a gyik megfelelő kategóriáit (javaslom a családi kapcsolatok részt is, ha az árnyoldalak érdekelnek), hatalmas anyag van ilyenhez. Pontosan így kell megírni nem sablonosan, életszerűen. Az életból merített példák segítségével.

Az más kérdés.

Erre nincs szabály. Általában az igaz, hogy az azonos nemű karakter szemszögét könnyebb megfogni, ezért kezdésnek ez javallott. (Kivétel, ha kizárólag ellenkező nemű szolgáltatta az infót.) A tökéletességet minden téren illik kerülni (a főhősnő lehet szőke bombázó, de akkor mondjuk bukdácsolt az iskolában, vagy elszállt magától). A leírások az érzelmi fejlődéssel párhuzamosak legyenek, és illeszkedjenek a karakterhez. Ez nem csak romantice történetre igaz, de ott tud durva lenni.

Amire gondolok: a karakterek kezdetben valószínűleg nem szerelmesek egymásba. Tehát az első leírásoknál, ha mondjuk az egyikük szemszögéből írod le, nem fog áradozni, hogy "gyönyörű haja meg igéző pillantása" volt, ezt mint narrátor sem írhatod. (A PoV miatt.) Később már szabad. Ugyanígy, ha valaki felszínes, csak a külsőt nézi, akkor ezen lesz a hangsúly a leírásban és nem fogja érdekelni, hogy mondjuk a kistesójável kedvesen bánik. Fordítva is igaz, ha a főhősnek nem számít a külső, térden állva könyörgöm, ne írd le a partner külsejét az utolsó szőrszálig, mert a karaktert mélyen nem érdekli. Az olvasókat lehet, de csorgássák a nyálukat a netes képekre. (Ez az a hiba, amit mindig elkövetnek a fiatal lányok. Minden egyes esetben, eddig amatőr írótól talán ha négy olyan művet olvastam, ahol nem jött elő. Férfiaknál nem jellemző ennyire.)

Választhatod az omnipotens narrációt is, de azzal az a gond, hogy ha hosszas "keringőzést" akarsz leírni, elveszik a dráma. (Ti. az olvasó a kezdetektől tudtában kell, hogy legyen, hogy a karakterek szerelmesek egymásba.) Maradhat az E/3. PoV, ami nehézkes, mert könnyű kiesni belőle, de ez adja a legtágabb teret és megőrzi a drámát. Ezt vagy E/1.-et szokás javasolni a romantikus elbeszéléshez, de ez a klasszikus, biztonsági út (lehetsz rendhagyó is).

Áz "átlagos": női karakter szemszöge E/1. vagy E/3. PoV, mivel a szerző és az olvasó általában nő. A női főhős külseje nincs részletezve (minek dolgozza ki, hiszen a lényeg az olvasó belehelyezkedése, ha sok a kötöttség, nem fogja elfogadni, hogy ez akár ő is lehetne). A férfi főhős álompasi. :) De kicsit életszerűbben: persze, a nőnek is vannak hibái (nem, nem, NEM átlagos tinilány az iskolából, soha nem átlagos a főszereplő, mert akkor nem ő lett volna a főszereplő, de lehet nem túl kiemelkedő, amolyan "hétköznapi különleges lány"), a férfi sem a tökéletesség, de gyakran jól néz ki. (Mert mindenki egy jóképű fiúra vágyik.) Mindkét karakternek vannak céljai és vágyai (a másikon kívül), a női főszereplő is cselekvő hős. (Általában a nyálgyár passzív nőt használ, mert ennyi bőven elég, hogy az olvasó avatárja legyen. Elvégre az olvasó sem alakíthatja a történetet.)

Nagyjából ezek a biztos és átlagos fogások egy működő romantikus történethez. Ja, meg persze a sztori. A továbbiak nem általánosak, és annyi időm nincs, hogy fejből újraírjam a Boncnokot. Talán egy: ne olvass amatőr szerzőktől romantikus történeteket, mert gyakran bevisznek az erdőbe, iszonyú az írástechnikájuk. Maradj a klasszikusoknál, és ha azon "tápolódtál", talán magad is kiszúrod, mik a klasszikus hibák, amiket el kell kerülni.

(Természetesen előre is elnézést azoktól, akik jó romantice történetet írnak, írtak. Rájuk ugyanez nem vonatkozik.)