Mit gondoltok erről a könyv részletről? Sejtem hogy tele van hibával, kérlek fejtsétek ki! Elolvasnátok egy ilyen témájú könyvet? Érdekel a történet?

Egy átlagos szerdai nap kezdődött minden.

Fáradtan, meggyötörtem keltem aznap. A vizsgaidőszak erősen megváltoztatott ingerlékenyebb lettem, egyre többször aludtam el az előadások alatt, ráadásul Liz és Beth is egyre idegtépőbbé vált. Megdörzsöltem még az előzőnapi sminktől fekete szemem és a fürdőbe indultam. Megnyitottam a forró vizet majd leültem a kádszélére úgy, hogy pontosan belelássak a szemben lévő tükörbe. Nem volt benne semmi.

- Szokatlan – mondtam félhangosan miközben felálltam és közelebb léptem a tükörhöz. Óvatosan megtöröltem, de még mindig nem mutatott semmit.

- Itt vagyok Eliz. – szólt mellőlem egy ijesztően ismerős hang.

Lassan a hang irányába fordultam , majd megláttam Beth-et, a tőlem egy fejjel magasabb , szőke hajú, sárga szemű lányt. Megrémültem.

- Beth ? – hangom elakadt, a név utolsó betűit szinte már ki sem ejtettem. – Mit keresel ott? Hogy léptél ki a tükörből?

- Nem tudom. Így ébredtünk. Liz a nappaliban tévézik.

Kilenc éves koromban ismertem meg Beth-et. Pontosan, akkor láttam őt először. Ott alvós hétvége volt az unokatestvéremnél , csak mi, lányok voltunk ott, még a nagybátyám is elutazott arra a hétvégére. Szombat este az egyik lány felvetette, hogy hallott a bátyjától egy mesét, miszerint ha éjfél után hat perccel megkopogtat egy tükröt, feltűnik egy szellem aki a lelkét akarja. Bátortalanul léptünk be a fürdőbe , és folyamatosan hecceltük egymást, mert senki nem akarta kísérteni a sorsot. Leszámítva engem. Félénken kopogtattam meg az üveget, halálos csöndben vártunk pár percet, majd épp mikor mosolyogva elfordultam… a tükör egy óriási robbanás kíséretében száz apró darabra hullott…

Azóta minden tükörben látom. Persze soha nem gondoltam hogy szellem. Attól okosabb vagyok. Eleinte féltem tőle, de miután megismerkedtünk egész jól el tudtam vele beszélgetni. A szüleim elől persze titkoltam, hisz jól tudtam mit gondolnának. Tulajdonképp Beth a testvéremmé vált. Nem. A részemmé vált.

Mindig heves volt és agresszív, nem egyszer vette át az irányítást és vert össze valakit. A szüleim nem tudták mitől változik folyamatosan a viselkedésem, ám egy idő utána bejegyezték a „tini” kor ártalmainak.

Mikor elkezdtem a gimnázium első osztályát, rengeteg problémám volt az osztálytársaimmal, a tanárokkal, úgy átlagban az egész világgal. Egyre gyakrabban kerültem összetűzésbe a hatóságokkal Beth hevessége miatt. Egy nap végül, mikor épp a tükör előtt állva ordibáltam vele, a szemem sarkából láttam valakit a nappali üvegajtaján túl. Először oda sem figyeltem rá, ám végig ott éreztem a szobában. Megijedtem. Kirohantam és magunkra zártam a házat, majd félénken kilestem az utcára. Senki, gondoltam megint a képzeletem játszik velem, és visszaindultam a tükörhöz. Amikor beléptem a döbbenettől elfelejtettem levegőt venni. Egy magas, hófehér bőrű lány állt Beth mellett, hosszú fekete haját vállára lógatva, zavartan mosolygott felém.

- Szia Elizabeth . –mondta halkan , miközben szinte meg sem mozdultak vörös ajkai. – A nevem Liz. Örülök hogy megismerhetlek.

Szólni sem tudtam. Még egy lány . Akkor biztosra vettem hogy teljesen megbolondultam .

Végül jobban megismertem Liz-t, és rájöttem hogy ugyanannyit tud a múltjáról, vagy arról hogy kicsoda mint Beth. Semmit. Abszolút semmit.

Kedves lány volt, türelmesebb és sokkal hidegvérűbb mint Beth. Köszönhetően Liznek Beth is lenyugodott, már amennyire ez lehetséges volt, és végre megint nagyjából nyugodt életet élhettem.

Az évek során homályos foltok derültek ki mindkettejük életéről. Pontos képek nem, de tudom hogy minden kis foszlány egy dologban egyezett: a vérben. Rengeteg vér, és szenvedés volt azokban az emlék töredékekben.

Elzártam a fürdővizet és kisiettem a nappaliba Lizhez. Hanyagul feküdt a díványon , derékig érő haját fésülgetve, miközben a TV Shop-ot bámulta. Imádta ezt a vacak műsort, fogalmam sincs miért, de többször is végig kellett néznem vele a reggeli blokkot.

- Jó reggelt Liz! – gyorsan mellé ültem , és felvettem a földről a tegnapi Starbucksos kávémat.

- Neked is Eliz. Hát nem csodálatos? Nélküled is nézhetem a Bob műsorát! – hangján tisztán érződött az őszinte öröm.

- Boldog vagyok. –megeresztettem felé egy halvány mosolyt, majd nagyot kortyoltam a keserű, hideg kávéból.

- Eliz szerintem elhűl a fürdővíz ha nem sietsz! – szólt ki Beth a fürdőből.

- Persze megyek már.

Levetettem a fehér férfi inget amit pizsamaként használtam, majd gyorsa elfeküdtem a forró vízben. Szerettem sokáig fürdeni, a meleg víz és a különböző habfürdők teljesen kikapcsoltak.

Valójában nem lepődtem meg azon, hogy a két lányt már nem csak a tükörben látom. Megszoktam őket az évek alatt, így nem ért különösebb trauma. Ha bolond vagyok, akkor már kilenc évesen megbolondultam.

Kikeltem a vízből majd alaposan megtörölköztem . Sajnos a hajszárítóm két napja leégett, és nem éppen volt egy újra pénzem. Felhúztam a kedvenc zöld toppom , majd kimentem a konyhába falni valamit. Szomorú látvány fogadott mikor kinyitottam a frigót. Két szelet sajt, egy kis darab csirkesonka, pár darab kifli, és egy fél doboz puding.

- Illene egyszer rendesen feltöltened azt a hűtőt nem?

- De igen Beth, amint lesz pénzem rá megteszem.

- Szerintem jobban járnál ha útközben vennél valamit. Azok már egy hete is ott voltak.

- Igazad lehet. Inkább főzök egy teát.

Miközben a tea főtt, magamra kaptam egy kék farmert , és egy kényelmes zöld pólót . Már épp a cipőmbe próbáltam beletuszkolni a lábam mikor megláttam Lizt az ajtóban.

- Gondolkodtál rajta hogy kerültünk ki a tükrökből? – kérdezte tőle szokatlanul komolyan.

- Nem Liz, engem most őszintén jobban aggaszt a rengeteg vizsga, na meg ez a hülye diákmunka. – válaszoltam a szükségestől kicsit ingerültebben.

- Tudom. Látom rajtad. Napról napra rosszabbul vagy. Szerintem nem ártana pihenned egy kicsit. Komolyan mondom.

- Ha a vizsgáknak vége elutazok James nagybácsihoz rendben? – feleltem egy bíztató mosoly kíséretében.

- Örülnék. – bólintott Liz.

Miután megittam a teám, lerohantam a tárolóba és felugrottam a biciklimre. Már megint késésben voltam. Ebben a hónapban már harmadszor. Jerry, a főnököm sajnos nem igazán tolerálja a dolgokat. Igazi kis mitugrász, aki azt hiszi hatalma van, csak azért mert az apja adott neki egy igazgatói állást az egyik irodájában.

Úgy döntöttem ha már kések késsek rendesen, úgyhogy megálltam egy pékségben és vettem pár fahéjas kiflit, és mellé bedöntöttem egy kis kávét is. Mikor megérkeztem az irodaház elé , megdöbbentem. Két tűzoltó beszélgetett a főnökömmel a bejáratnál. Jerry egy vékony, rövid hajú, bajszos kis férfi volt. Nem volt épp tekintélyt parancsoló külseje.

- Jó reggelt!- köszöntem oda neki. – Mi történt?

- Jó reggelt Elizabeth. Tűz ütött hajnalban, és minden felsőbb szintet ellepett a füst. – hangja még most is ijesztően tárgyilagos és hideg volt, mind mindig.

- Ez szörnyű! – valójában borzasztóan örültem – És megsérült valaki?

- Szerencsére nem. De ma nem dolgozunk.

- Akkor, azt hiszem viszlát! – alig bírtam elfojtani feltörő nevetésemet.

Úgy döntöttem ma kicsit kirúgok a hámból. Beültem egy drága cukrászdába és a kedvencemet rendeltem: Feketeerdő torta, extra adag tejszínhabbal. Mellé megittam egy újabb csésze teát, miközben a lányokkal beszélgettem.

Ha nyilvános helyen szerettem volna velük beszélni, mindig felraktam egy régi telefonos headsetet , így senki nem furcsálta hogy magamban beszélek. A dolgok csak annyiban változtak hogy már nem kellett a tükör mellé ülnöm.

- Mit tervezel mára? – kérdezte Liz.

- Szerintem, maradunk itt egy kicsit, majd átmegyünk a szembe lévő cukrászdába. Egész napra ezt tervezem. Semmit. –mondtam, miközben Lizre mosolyogtam.

- Végre, legalább addig is elszakadsz a vacak könyvek fölül. –

- Igen, épp ideje kicsit ejtőznöd és velünk törődnöd. - nyújtózott egyet majd folytatta – Nem nagyon beszélgettünk az elmúlt hetekben, igaz Liz?

- Igen, már én is említettem neki reggel hogy jó lenne ha végre pihenne kicsit.

- Rendben lányok elég lesz. Azt hiszem megértettem. Nem szeretnék kiégni. – belekortyoltam a gőzölgő kávémba – Jót tesz majd egy kis pihenés. És sajnálom hogy elhanyagoltalak titeket.

Cukrászdáról cukrászdára jártunk aznap. Mindent megkóstoltam amiben volt meggy, csoki és tejszínhab. Az nap boldog voltam. Leírhatatlanul boldog, és nyugodt. De nem sokáig

Haza fele végig toltam a biciklit. A nap már lenyugvóban volt, már alig láttam valamit a szürkületben. Miután meglátogattam a tárolót és lezártam a biciklit. Elindultam felfele. Már vagy két hete nem működött a lift a bérházban, de épp kezdtem megszokni. Kissé nehezen vettem a levegőt mire felértem a hetedikre.

Mikor behelyeztem a kulcsot az ajtóba, megrémültem. Nem fordult el a kulcs. Elfelejtettem bezárni, vagy valaki már kinyitotta?

- Biztos megint elfelejtetted. A múltkor is itt szobroztál fél órán át mire bemertél menni. – mondta Beth szokásos lenéző modorában.

- Remélem igazad van .- válaszoltam

Benyitottam. A szobában félhomály volt, nem láttam szinte semmit. A táskám leraktam a közvetlen a bejárat mellett lévő ebédlő asztalra, amin közben megláttam az egyik méretes, és roppant mód hegyes szeletelő késem.

Felkapcsoltam a villanyt a konyhában, és nem láttam sehol senkit. Ha itt is voltak talán már el mentek. Kopottas vászon kabátom felakasztottam a fogasra, majd beléptem a nappaliba.

Azt hittem meghalok a rémülettől. Egy kopasz fejet láttam a nekem háttal lévő fotel támlája felett.

- Ki maga? – ordítottam rá rémülten, miközben éreztem, hogy Beth egyre inkább átveszi az irányítást. Még én beszéltem, de már ő mozgott.

- Nyugalom Elizabeth – felelte a férfi olyan nyugodtan, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne hogy idegenek nappalijában üldögél – Már vártalak.

Lassan felállta és felém fordult, majd kilépett a sötétből a fényre, így tisztán kivehettem vonásait. Körülbelül negyven éves, magas, szikár tekintetű férfi volt, szürke öltönyben.

- Nem akarok neked ártani, pusztán beszélgetni szeretnék a barátaidról. Most is látod őket?

- Maga… Honnan tud maga róluk? – fakadt ki belőlem a kérdés rémültebben mint akartam.

- A nevem doktor Fabian . Az egészségügynek dolgozom. Szeretném ha velem jönnél. Az új kutatási eredményeinknek köszönhetően már tudunk rajtad segíteni.

- De… Honnan tud maga erről? Miért tört be hozzám? Mit képzelt mi fog történni?

Egy pillanatra eltévedt a tekintetem és megláttam Lizt.

- Rosszat akar. Ne higgy neki. – mondta komor arccal – Semmit ne higgy el neki.

- Mind ez lényegtelen. Megszeretnélek gyógyítani. Segíteni akarok neked.

- Hogyan? – kérdeztem félénken.

- Csak vedd ezt be. – előhúzott négy fiolát, és egy nagyobba öntötte őket. – Csökkenti a hallucinációid intenzivitását.

Lizre néztem.

- Méreg, nehogy be vedd. Erős altató.

Valamiért lassan hátrálni kezdtem, vissza a bejárati ajtóhoz. Sokáig tartott mire rájöttem Beth csinálja. A férfi mosolyogva jött utánam, miközben felém nyújtotta a fiolát.

- Nem akarok rosszat neked. – mondta a legnyájasabb hangon amit valaha hallottam.

Megálltam, mert nem bírtam már tovább menni az asztaltól. Lassan hátranyúltam és megmarkoltam a konyhakést, miközben a férfi tovább közeledett felém. Vártam. Addig vártam amíg vészesen közel nem ért, majd elő rántottam a kést.

Éreztem amit Beth. Éreztem a vad dühöt, a tiszta gyűlöletet, a rettegést, és… a vágyat. A vágyat hogy öljek. Végezni szerettem vele, mert ártani próbált nekem. Nekünk.

Maga elé rántotta a kezét, és az első vágás az alkarját érte. Mélyen belevágtam a húsába, csontig mart az éles kés. Állatiasan felordított , arca eltorzult , és gyorsan hátrálni kezdett. Utána ugrottam. Nem akartam. Én nem. De Beth előreugrott testemmel , és hirtelen többször is a férfi vállába vágta a kést. Tiszta vér lettem. Mindenhol. Minden véres volt a szobában.

Észhez tértem, és a kést markolva kirohantam a folyosóra. Lebukdácsoltam a lépcsőkön, és kivágódtam az utcára. Nem volt ott csak két férfi öltönyben, akik hevesen beszélgettek egymással. Léptem párat, majd a sokktól kissé kábultan neki támaszkodtam egy közeli autónak.

A csattanásra felfigyelt a két férfi, és futva elindultak felém. Ahogy közelebb értek felismertem az öltönyt ami kopasz támadómon is volt.

Futásnak eredtem. Már tudtam hogy nem Beth irányít. Átfutottam három, négy, öt kereszteződésen, majd a hatodiknál éreztem hogy megint elvesztem az irányítást és befordulok a sarkon. Lekuporodtam a földön, a kést markolászva és vártam. Nem tudom miért. Elmém minden porcikája elrohant volna. De nem bírtam.

Mikor az első férfi befordult a sarkon, bődületes erővel ugrottam fel, és szúrtam a kést a nyakába. Mikor a másik is odaért, neki löktem a társát, és rávetettem magam. Ott szúrtam ahol csak értem. Többször is beledöftem az oldalába, a gyomrába, a combjába. Végül hörögve összeesett.

Leültem a hullák mellé és halkan zokogni kezdtem.

- Muszáj volt Beth? Muszáj volt megölnöd őket? – kérdeztem elcsukló hangon.

- Nem Beth volt. Én voltam. –felelte Liz nyugodtan. – Nem tehettem mást. Bántani akartak.

- Honnan tudhattad?

- Az egyik foszlányban láttam a kopasz férfit. Fiatalabb volt. Bántott engem. Lehet hogy meg is ölt.