Kérhetek szépen véleményeket, kritikákat?

Mint itt sokan mások én is regényt próbálkozok írni. Láttam, ahogy segítetek a többieknek és gondoltam véleményt kérek tőletek. Jöhet hideg-meleg, tudom, hogy a történetből még nem sokat lehet megtudni, de a stílusra is kíváncsi vagyok, hogy tetszik-e nektek mert általában E/1-ben írok.

A hosszú egyenes utca mentén rózsabokrok és gyümölcsfák sorakoztak. Leginkább olyan környékre emlékeztetett mintha egy csodálatos kertvárosba lépne az ember. Sehol egy kutyapiszok, vagy egy elhagyott csokoládépapír. A hófehérre festett kerítések mögött tökéletesen gondozott zöld gyep és szebbnél szebb viktoriánus villák álltak szép sorban mintha csak mutogatni akarták volna szépségüket és külsejüket. Ezek az otthonok szinte már nevetségesen hasonlítottak a bennük élő emberekre. Nem szívesen látták az új lakókat, fiatal bandákat, ugatós kutyákat és zajos szomszédokat, viszont imádták a kerti partikat, önmagukat, a nyugalmat, a hencegést és a pletykákat. Szinte megvesztek egy-két új botrányért és azon képesek voltak napokig, hetekig, rosszabb esetekben akár hónapokig csámcsogni, ameddig valami új esemény nem rázta meg a kedélyeket. Ezeknek a pusmogások elindítója javarészt Alberta Winterrose volt, aki egyetlen egy percet sem hagyott volna ki, hogy ne becsmérelje sógornője lányát, a közel sem túl engedelmes Alexandrat. Ezért az utcai mendemondák nagy százalékban a fiatal vörös hajkoronájú kamaszlányról szóltak, aki ki nem állhatta nagynénjét és az unokatestvérét, Aliciát. Ez a család már akkor itt élt mikor alig öt ház állt az utcában. Már évek óta farkasszemet nézett egymással a két hatalmas, amiket hosszú üvegfolyosó kötött össze, noha csak vasárnaponként használták azt. Amikor nem volt muszáj, inkább elkerülték egymást, de néha amikor mindkettő úrnő a verandán állt átintegettek egymásnak csak, hogy a szomszédok ne sejtsenek semmit és fenntartsák a családi idill látszatát. ivel ennek a családnak mindennél fontosabb volt a tökéletes látszat. Senki sem sejtette mi folyik a mályvaszínű falak mögött.

Az egész ott kezdődött mikor tizenhét évvel ezelőtt egy vasárnapi ebéden, az egész család összegyűlt. Alberta büszkén feszített Richard Winterrose oldalán mikor bejelentette, hogy gyermeket vár, a férfi aki szinte majd meg bolondult feleségéért egy cseppet sem sejtette, hogy a következő perc múlva egy életen át tartó féltékenykedés és rivalizálás veszi kezdetét. Ugyanis nem sokkal az után, hogy a család gratulált a házaspárnak, felpattant Richard kelekótya húgocskája az akkor alig huszonéves leányzó és friss férje oldalán csak annyit mondott. ’ De örülök ennek Alberta mivel én is terhes vagyok.’ A gyönyörű faragott tölgyfa asztal körül megfagyott a levegő. Alberta arcát egy ritka pillanat erejéig érzelmek futották el, de nem ám olyan érzelmek, amikre ilyenkor számítani lehetne egy családtagtól, hanem nagyon is rideg érzelmek. Meglepődöttség majd szánalom és gőg. De ezek után nyomban rendezte vonásait és mézes-mázos hangon együtt örült a fiatalasszonnyal. Egy hónapos csúszással születtek meg a gyermekeik, Alicia egy májusi napon látott napvilágot, míg Alexandra kora nyári csecsemő volt. Már a neveik hasonló hangzása felborzolta a családi nyugodt légkört, de az igazi háború csak ezután kezdődött el. Melyik gyermeknek szebb a bölcsője? Melyik gyermeknek szebb a ruhája? Melyiküknek szebb a mosolya? Melyikük lép egyet először? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben kezdtek versengeni anyák és (ártatlan) lányaik. Lassan a fiatal bolondos Monicából is egy ugyanolyan, külsőségekkel foglalkozó kertvárosi díva lett, mint a bátyjának a felesége. Minden szabadidejűket csak arra fordították, hogy az ő gyermekük szebb legyen, mint a másiké. De hiába a fiatal nő igyekezete ezeket a csatákat nagyrészt Alberta nyerte mivel az asszonyságban szinte már-már túlcsordult a versenyszellem. Majd meg veszett a tudattól, hogy neki több éves sikertelen próbálkozásába került ez a gyermek, míg a sógornője pár hónapos házasság után összehozta. Imádta kislánya karamella színű selymes haját fésülgetni és szebbnél-szebb ruhácskákba öltöztetni. Alicia pedig ehhez mérten is viselkedett, mindig egyenes háttal lépkedett és minden tettét alaposan megfontolta. Jól tudta mit kap azért otthon, ha a legújabb csipkeruhája piszkos lesz. Sokszor csak irigykedve figyelte a függöny mögül, ahogyan az unokatestvére boldogan játszik odakint a sárban, színes esőkabátban és gumicsizmában, Aliciának csupán fodros szélű esernyője volt, ami megvédhette volna az esőtől így ilyenkor csak odabent babázhatott, vagy a zongorán gyakorolt.