Milyen az első fejezet? FONTOS! Könyvet írok. EZ felkeltette az érdeklődésedet?
1. Érdemes elgondolkozni róla…
Nem mintha nem hallotta volna eleget az anyja szájából: A cigivel tönkre teszed magad.
Hallgatott rá? Nem hiszem. De nem tehet róla. Ilyen depressziós állapotban sok ember rászokott volna. Ki tudja. Az sem lepné meg, ha egyszer csak anyja is rágyújtana. Miért kell ezt tennie? Megnyugtatja. Hogyan? Mai napig nem tudja megmagyarázni magának.
A lényeg, hogy akármennyire is kérlelnétek, nem tenné le a cigit. Egy kis mentsvár szerűséget talált benne. Olyannyira el tudott mélyülni gondolataimban, miközben szívott, hogy észre sem vette, mire állva elaludt.
Hogyan jutott el az elhatározásig, miszerint kipróbálja? Nem merné megosztani másokkal. Nem akarja, hogy újabb könnycseppek jelenjenek meg az arcán. Elég volt ez a néhány év a picsogásra. Bekeményedett. Senki felé sem mert nyílni, hagyta, hogy a körülötte lévő világ a tudtán kívül fejlődjön.
Sokan keresik rá a választ: Mi lelte? Miért ilyen? - rájönnek? Nem.
Sok a kérdés, kevés a válasz. Talán Alba érti a legjobban ezt. 'Alba, a hajnallal jött angyal' - idézvén a srácot. Javier úgy tekintett erre a 'bohócra', mint kishúgára. Sosem jöttek ki olyan jól, de szerették egymás közelségét.
Javier a hátsókert kerítésénél állt. Mint mindig, most is cigizett. Albaról gondolkodott. Arcára mindig mosolyt csalt arcára a kislány viselkedése. Vagy már nem is olyan kicsi? Ki tudja. Hisz évek óta nem is látta.
Fejében újra és újra lejátszódott a pillanat, amikor látta ejtőernyőzni. Az ernyő nem nyílt ki. Javier szíve megdobbant az emlékre… látta, mikor 'húga' tehetetlenül esett, kapálózott a levegőben, végül egy fának köszönhetően lassan földet ért.
Itt volt megbeszélve a találka. Javier csak remélni merte, hogy Alba ezek után is hozzá szól. Ő ellenőrizte a zsinórt. Ő nem vette észre, hogy be van akadva. Olyan lelkiismeret furdalást érzett, amilyet az elmúlt 3 évben még soha.
Meg volt arról győződve, hogy Alba rögtön az orra alá dörgöli a dolgokat. Érezte, ahogy a gyomra egyre jobban összeszűkül, torkában gombóc keletkezett és látása elhomályosul. Sírt? Nem. Nem tudott. Kemény maradt. A cigit szájához emelte és beleszívott. A nikotin bejárta tüdejét, majd elhagyta azt.
- Nem tetszik az, amit csinálsz! - lehelte egy gyenge, meggyötört hang. Javier összerezzent. Tudta, hogy ki az. Tudta, hogy az illető mire célzott és azt is tudta, hogy most nem csak viccelődésből, ugratásból csinálja ezt.
Alba és Javier között sok különbség volt. Külsőleg? Hát. Míg Albának kreol bőre, világos barna haja és zöld szeme volt, addig Javier-nek porcelán fehér bőre, sötét barna haja és barna szeme volt. Most mondhatnék magasság különbségeket is, hisz a spanyolok alapból alacsonyak, de ez tulajdonképpen nem is számít.
Alba arcán mindig találni lehetett valami huncutságot. Szája szélén megbujkáló mosolyt vélt látni az ember. Viszont semmit sem vitt túlzásba. Mindig mértékkel humorizált. Talán ez is ok arra, hogy nem mindig jöttek ki jól Javier-rel. A srác komoly volt, zárkózott, befolyásolható. Csendes, kiszámíthatatlan énje az őrületbe kergette Albát. Ahogy a lány életvidámsága is Javier-t.
De elszakítani őket egymástól? Ki az, aki meg merné tenni?
Bár egészen unalmasnak tűnhetett az, ahogy minden délután ültek egymás mellett és olvastak, vagy éppen nézték a másik szemét, mégis, ennél nagyobb őszinteséget egymással nem tudtak volna közvetíteni.
Javier óriási íriszeit a lányra emelte és szomorkásan végig mérte. Megváltozott. Már nem volt az a kicsi lány, aki szívesen felült volna a csúszdára 17 éves létére. Már elmúlt tizenkilenc... már nem mosolygott... az arcán már nem látszódott a huncutság úgy, mint régen.
Egy ismerős dolgot azért észrevett Albán: csillogott a szeme. Most mondhatnánk azt, hogy: persze, mindenkinek csillog a szeme. De Javier valami olyan csillogást látott benne, amire egyszerűen magyarázatot nem talált.
Ahogy egyre jobban elmélyült az immáron nő szemében, elejtette a cigaretta csikket és rohamos köhögésben tört ki. Nem hiába. Azoktól a hideg téli napoktól,a miket a szabad ég alatt töltött álmodozva, megbetegedett. Krónikus megfázásáról sokan nem is tudtak. Alba volt az, aki mindenféle belebeszélések nélkül rájött a dolgokra. Javier szöges ellentéte volt. Mégis szerette. Legnagyobb vágya az volt, hogy vérbeli testvérek legyenek
- Tönkre teszed magadat - húzta el a száját Alba. Nem hitte volna, hogy egyszer így látja Javier-t
- Miattam történt - motyogta a pakisztáni fiú. Természetes volt Javier részéről, hogy saját magát okolja. Mindenki ezt tenné.
- Nem. Nem tudhattad. Nyugodj meg! Már nincs bajom - ahogy elhagyta Alba ajkait ezek a szavak, Javier először érezte azt, hogy Alba is megkeményedett. Nem akarta, hogy elhidegüljenek egymástól. Sőt, aktuális vágya a közelebb kerülés volt. Újra össze akart melegedni vele. Le akart ülni a kerti székbe, elővenni egy Thomas Wyatt könyvet és felolvasni a lábadozó spanyolnak. De Alba jelét sem mutatta a kedvességnek.
- Úgy sajnálom! - fordult egész testével a lány felé.
Javier úgy érezte, egyre jobban zsugorodik össze, a végén már csak egy borsó szemecske marad belőle, Alba pedig rátapos. Azt kívánta, bár elnyelné a föld, hogy ne kelljen a lánynak többé szenvednie.
- Itt vagyok előtted. Meghaltam? - tette fel a költői kérdést Alba.
- Nem.
- Lebénultam?
- Nem.
- Akkor az lesz a legjobb, ha itt és most befejezzük ezt a témát - mondta morcosan a lány, aztán kézen fogta Javier-t és a kerti székek felé húzta.
A srác kicsit felszabadultabban követte 'húgát', közben azon morfondírozott, vajon miért nem kezdte el ugratni, ahogy régebben is tette. Valami nem stimmelt Albával és ez Javier-t igazán idegesítette.
Alba az asztalra nézett, ahova már előre kikészített két bögrét. Ez egy amolyan szokás volt nála.
A lány beleszippantott a friss eső illatú levegőbe, lehunyta a szemét és magában elmotyogott egy idézetet Mark Twain-től: „A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.”
Javier csodálattal nézte a lányt. Magához akarta szorítani. El akarta neki mondani, hogy mennyi-re hiányolta. Karjai közé akarta zárni és tudatni vele, hogy mellette marad örökre. Hazugság lett volna. Mindketten jól tudták, hogy egyszer mindennek vége szakad…
- Mit szólnál egy forró csokihoz? - nyomott Alba a pakisztáni kezébe egy bögrét.
- Beszélgessünk - kérlelte, miközben helyet foglalt az egyik fehér párnával kényelmesített szék-re. Alba bólintott és még mielőtt követte volna Javier példáját, elrendezett egy-két almát az asztalon. Először csak bámultak egymásra. Csodás csendélet volt, mögöttük az ösvénnyel.
Javier ugyan el akarta mondani a kis monológját, ami az utóbbi három év alatt megfogalmazódott benne, de csak ennyire futotta: - Hiányoztál.
Alba szemében könny csillogott. A srác elgondolkodott. "Most vajon azért érzékenyült el, mert hasonlót akart mondani… vagy, mert gyűlöl?". Javier elszégyellt magát, amiért ilyet gondolt a spanyol lányról, hisz Alba maga a megtestesült szeretet! Magában szitkozódva jegyezte meg: Ostoba vagy Javier. Ez a lány nem gyűlöl.
- Tudod min gondolkodtam el? - szipogta a lány. Javier figyelmesen meresztette rá boci szemeit, ami egy kisebb mosolyt csalt az arcára - Hogy ha nem történik meg a baleset... vajon most is ugyanúgy bújnánk a könyveket idekint?
Nos, igen. Ezen érdemes elgondolkodni. Semmi kaland nem volt az életükben. Most ez a baleset végre kimozdította őket az eddigi kerékvágásból. Rendben, Alba felépült, Javier is készen áll a következő lépésre. No, de hogyan tovább? Már nem ücsöröghetnek kint, hisz új dolgokra kíváncsiak. De ki fogja megtenni azt a számukra elvetemült lépést?
- Elmehetnénk utazgatni - vetette fel az ötletet Alba, hosszas csend után.
- Jó, de hova? Alig van valami ismeretségünk a nagyvilágról.
- De sokat olvastunk a kultúrákról.
- Alba, a legtöbb csak dajkamese, te is tudod - motyogta Javier.
- De… De elmehetnénk Spanyolországba - meredt a bögréjére a lány. Javierben megfagyott a vér. Spanyolhonba?
- Te megőrültél? Mi van veled, Alba? - tette fel a megszokott szlengjét a srác. Ez az egy dolog volt, ami mindig humorosan jött ki a szájából. Talán többet nem is szeretett volna, csak egy kis mosolyt csalni Alba arcára.
- Én komolyan gondoltam - sóhajtott fel a lány.
- Alba, az nagyon messze van… és tudod… - kezdte Javier - Nem hinném, hogy elboldogulnánk ott. Betiltották a Katalán nyelvet.
- Tudom.
- De ha úgy jobb kedved lesz, akkor utána nézek a dolgoknak és megpróbálok szervezkedni...
Alba számára furcsa volt, hogy Javier ilyen kedves lett hirtelen. Nem tudta eldönteni, hogy most mi változtatta meg. De azt sem értette, hogy Javier miért nem kommunikál más emberekkel? Például a családjával. Miért pont őt választotta legjobb barátnak, húgnak, mikor a legtöbb helyen Alba a közröhej volt. Az emberek nem voltak túl kegyesek hozzá. Bolondult a katalánokért és mindent megtett annak érdekében, hogy a népcsoport felszabadulhasson. Csakhogy e miatt két hónapot kellet ülnie börtönben. A emberek pedig őrülten állították be. Javier mégis szerette őt. Eltűrte maga mellett. Talán nem is nagyon tudta elképzelni magát Alba nélkül…
Tehát érdemes Javier példáján is elgondolkodni.
De mi lesz ez után? Ki fognak jönni egymással? Tudnak úgy együtt élni, hogy nem marakodnak min-denen, mint ahogy három éve?
Javier részéről ez túl volt tárgyalva. Megbeszélte magával, hogy nem fog belekötni a lány dolgaiba. Mindent meg akart adni neki. Ki akarta engesztelni a történtek miatt. Ezért is határozott úgy: elviszi Spanyolhonba, ha törik, ha szakad…
Ez lenne ez az első fejezet. Zömében annyi lenne, hogy Alba nem emlékszik iszonyú sok dologra. Pl. arra, hogy Javier megeverte a balesete előtt egy héttel, mert elszökött valami csavargóval. Javier elviszi Katalóniába, ahol be van tiltva a katalán nyelv. Alba elénekli a himnuszukat, ezért le akarják csukni, de mivel végig röhögi a tárgyalást, őrültnek nyilvánítják ki és elküldik. Ez után ő és Javier csapatokat toboroz, és tömegesen vonulnak fel az utcákra követelvén a katalán szabadságot.
Ha nem tudjátok elképzelni Javiert: [link]
válasza: válasza:Ez nagyon jó!
Alig várom, hogy meglássam egy könyvesbolt kirakatában!:D
válasza:
válasza:Első fejezetnek siralmas. Ahogy pedig elolvastam a történetet, nem lesz jobb. Persze a romantikára éhes tizenévesek zabálni fogják (ahogy zabálták is az előttem hozzászólók), de te dönstd el, mit akarsz.
A stílusod azért egész szépen kezd kibontakozni, de olyan képtelenségekkel fejeled meg, hogy az ember elcsodálkozik:
Érdemes elgondolkozni róla -> rajta (Min gondolkozol? nem pedig Miről gondolkozol?)
Nem hiszem. -> Te ne is hidd. Tudd. Te vagy az író.
Miért kell ezt tennie? -> Semmiért. Tudtommal senki nem kényszeríti rá, hogy cigizzen.
végül egy fának köszönhetően lassan földet ért. -> ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nekizuhan a fa egyik ágának, és ha szerencsés, az előtt elájul, hogy a fejét teljesen összezúzná, csak hogy végül kitörje a nyakát. Maradjunk a realitásban.
Ő ellenőrizte a zsinórt. -> Nem volt ott egy oktató? Vagy egy szakképzett ember? Egy tizenéves srác kell, hogy ellenőrizze a zsinórt?
Most mondhatnánk azt -> ne mondhassuk. Ilyen félmondatoknak nincs helye egy írásban.
Alba maga a megtestesült szeretet! -> Az. Remek hőse lesz egy romantikus regénynek. Csak épp borzalmas karakter.
Spanyolhonba? -> Nyugodtan írd le még egyszer, hogy Spanyolország.
Nem tudta eldönteni, hogy most mi változtatta meg. -> Az író amatőrsége, az! Éljenek már a karaktereid. Ne csak bábok legyenek a kezedben. Néha nyújtsák ki a középső ujjukat és mondják azt neked, hogy "Ezt már nem. Én ezt nem csinálom. Kész."
A párbeszéd borzasztó. Mindenféle hitelességet nélkülöz. A szereplők azt mondják, amit te kitaláltál, nem pedig azt, amit mondani akarnak. Változtass ezen mindenképp!
válasza:Bevallom őszintén, nekem nem tetszik. Első fejezetnek unalmas, eseménytelen, ha olvasó lennék, a felénél otthagynám.
Nekem valahogy nem illik össze ez a lázadó, katalán jogokat védő lány ezzel a "maga a megtestesült szeretet" karakterrel.
A történetet is át kéne dolgozni, valahogy furcsa párosítás egy regényben a hősszerelmesek története, a lázadó sztori és a két züllött fiatal.
Ezenkívül a szöveg tele van nyelvtani hibákkal. Csak kettőt emelnék ki közülük:
"mentsvár szerűséget"
Alapból, olyan szó, hogy szerűséget nincs. Nem létezik. Esetleg mentsvárszerű. De ez sem túl magyaros. Nyugodtan leírhatod, hogy mentsvárat.
"picsogásra"
Most én személy szerint nem ismerem ezt a szót. Lehet hogy az én szókincsem hiányos, de nem hiszem. Ne használj olyan szavakat, amik nem is léteznek!
4. válaszoló! Kösz az építő kritikát, bár szerintem kissé eltérő a világnézetünk. Ami azt illeti valamiről lehet gondolkozni. Nem csak valamin lehet. Hogy hangzana már az, hogy Érdemes Elgondolkozni rajta? Na, mindegy. Amúgy meg ez, amikor megkérdezem az olvasótól/magamtól a dolgokat és azt mondom: Nem hiszem, nem a bizonytalanságomra utalok. Inkább arra, hogy a karakter sem nagyon tudja a dolgokat. Ú, és a másik pedig, hogy mi mást mondhatnának a szereplők, ha nem azt, amit én kitalálok? Ha elengedem őket, akkora katyvasz lesz az egészből, mint amilyen a Mari néni gulyása 20 perces szundi után.
Miért ne ellenőrizhette volna ő a zsinórt? Ez egy történet, egy fikció. Mi a francért legyen életszerű? Az én kezemben van a történet, szerintem igenis hiteles a párbeszéd. És a srác marhára nem tinédzser, ó és nem romantikusra terveztem. EZt a megtestesült szeretet dolgot majd átírom, ez tényleg furcsa volt.
5. válaszoló! Igazad van, ez a lázadó és a "megtestesült szeretet" típus tényleg nem a legjobb. De vitába szállnék veled a "nem létező szavak" használatáról. Nekem ez jön be... ha olyan dolgokat írhatok le, amit más irodalmi művekben nem találsz meg. És ha unalmas, akkor írok hozzá egy kis action-t. Nem minden könyv kezdődik úgy, mint Az Éhezők Viadala! Bár ha jobban belegondolok... hagyom a francba az egészet. Nem akarom, hogy a közönség a romantika miatt várja, esetleg a hitelességét fikázza. Fikció lett volna. Tehát, kedves 4. és 5. válaszoló, a kedvetekért kitörlöm az egészet. De azért köszönöm a tanácsokat és a következő művemhez úgy kezdek hozzá, hogy a karakterek jobban fognak "élni".
válasza:Töröld csak ki, ha úgy akarod. Viszont azt látom, hogy az irodalomról elég furcsa elképzeléseid vannak.
Persze, fikcióról van szó. Csakhogy te ezt a történetet a mi világunkba helyezted el. Így tehát joggal várja az olvasó, hogy minden hiteles legyen a történet világa, vagyis a valóságon belül. Attól, hogy te írsz egy történetet, ami a mi jelenlegi világunkban játszódik, még nem lehet az embereknek három keze.
A "Nem hiszem."-hez direkt kiszólsz az olvasóhoz, ez egyébként a kezdő írók fázisa, amikor az író beleírja magát a műbe, mintegy mesélőként van jelen. Ha valaki mesél neked egy történetet, te örülnél, ha kétségei lennének valamivel kapcsolatban a történetet illetően? Szerintem nem. Ha pedig azt akarod kifejezni, hogy ő sem tudta, akkor írd: "Ő sem tudta." Nem kell túlkomplikálni a dolgokat, ha nincs rá szükség.
"mi mást mondhatnának a szereplők, ha nem azt, amit én kitalálok." Azt, amit a karakter jelleme ad. Ha van egy szereplőm, aki húsz évig élt az utcán, egész biztosan nem fogja azt mondani: "Legyen olyan kedves és adja ide azt a sótartót, hölgyem." Ha hagyod, hogy a karakterek beszéljenek, egyrészt könnyebb lesz megírni a párbeszédeket (bár úgy fogod érezni, hogy nem te irányítasz, ami a válaszod alapján számodra elég frusztráló), márészt pedig a karaktereid élni fognak, mindegyikük más beszédstílust fog használni.
Hogy hangzana már az, hogy Érdemes Elgondolkozni rajta? -> nem kérdés, hogy hogy hangzana. Így helyes. Egyébként van olyan kifejezés is, hogy gondolkodni valamiről, de az ebbe a kontextusba nem illik.
És (bár nem nekem szólt)! Mi az, hogy kitalált szavakat használsz? Szép magyar nyelvünkben azért van annyi szó, hogy ki tudd fejezni a legapróbb különbségeket. Nem attól lesz valaki író, hogy képes új szavakat kitalálni olyan dolgokra, amikre már létezik kifejezés. Attól leszel jó író, hogy a már meglévő szavakat profi módon tudod alkalmazni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!