Wass Albert melyik könyvből való ez az idézet? :

Nem könyv hanem vers...

EMLÉKEZÉS EGY RÉGI MÁRCIUSRA

Az erdőszélen hóvirág fehérlett.

Sarjadó gyepen az iskola glédában állt, mint még soha.

Valaki a Talpra Magyart szavalta.

Aztán a tanító beszélt a szabadságról.

Hallgatta sok parasztgyerek,

oldalt a jegyző meg a pap s tisztes, komoly, ősz emberek.

A harangozó tartotta a zászlót vén bajszos arcán zord egykedvűséggel.

S a tanító lelkesen magyarázta, hogy mi is történt ezelőtt sok, nagyon sok évvel.

Hősökről beszélt és csatákról s arról, hogy miként folyt a vér,

amikor annyi ember meghalt valamiért.

A többiek hallgatták némán.

Hitték is, nem is a mesét.

Öreg volt már a múlt. Setét s bizonytalan ködök takarták.

S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:

"Édesanyám! Mi a szabadság"?

A tanítóban elakadt a szó.

Odanéztek mindannyian.

Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:

"Amikor hazajönnek a katonák, fiam"

Ó, hóvirágos régi március...!

Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították

közénk a véres jelszót, hogy "szabadság!"

Voltunk azóta hősök mi magunk is.

Hősök, pribékek, árulók, gazok, honmentők és hazátlanok,

voltunk minden, amit csak akartak a habzó szájú álapostolok.

Négyszer szabadítottak föl azóta propagandás vad próféciával

és mind a négyszer más zászló alatt!

És mind a négyszer esküdtek reá, hogy most lettem szabad!

Hát ez a szabadság, emberek?

Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták...?

S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:

"Édesapám, mi a szabadság...?"

Ó, hóvirágos régi Március...

Talán sóhajtunk egyet mi is akkor

és csak annyit mondunk csöndesen:

fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian.

Ez egy verséböl valo:

Wass Albert

Emlékezés egy régi márciusra

Az erdőszélen hóvirág fehérlett.

Sarjadó gyepen az iskola glédában állt, mint még soha.

Valaki a Talpra Magyart szavalta.

Aztán a tanító beszélt a szabadságról.

Hallgatta sok parasztgyerek,

oldalt a jegyző meg a pap s tisztes, komoly, ősz emberek.

A harangozó tartotta a zászlót vén bajszos arcán zord egykedvűséggel.

S a tanító lelkesen magyarázta, hogy mi is történt ezelőtt sok, nagyon sok évvel.

Hősökről beszélt és csatákról s arról, hogy miként folyt a vér,

amikor annyi ember meghalt valamiért.

A többiek hallgatták némán.

Hitték is, nem is a mesét.

Öreg volt már a múlt. Setét s bizonytalan ködök takarták.

S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:

„Édesanyám! Mi a szabadság?”

A tanítóban elakadt a szó.

Odanéztek mindannyian.

Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:

„Amikor hazajönnek a katonák, fiam”

Ó, hóvirágos régi március…!

Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították

közénk a véres jelszót, hogy „szabadság!”

Voltunk azóta hősök mi magunk is.

Hősök, pribékek, árulók, gazok, honmentők és hazátlanok,

voltunk minden, amit csak akartak a habzó szájú álapostolok.

Négyszer szabadítottak föl azóta propagandás vad próféciával

és mind a négyszer más zászló alatt!

És mind a négyszer esküdtek reá, hogy most lettem szabad!

Hát ez a szabadság, emberek?

Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták…?

S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:

„Édesapám, mi a szabadság…?”

Ó, hóvirágos régi Március…

Talán sóhajtunk egyet mi is akkor

és csak annyit mondunk csöndesen:

fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian.

Bajorerdő, 1947.