Írópalánták! Hogy tud egy karakter titkot tartani? (Tobbu lent)

"Próbáltam fenntartani a nyugalom látszatát, miközben a szívem majd szétrobbant. Közel volt már, nagyon közel. Arra gondoltam, ha kimondja azt a nevet, meg kell tennem. Egyetlen porcikám sem kívánta ezt. Képtelen lettem volna még egyszer elviselni. Átélni azt a kínt, ami utána következik, elfogadni önmagam, a történtek ellenére. Nem. Nem szabad megtennem - gondoltam elszántan -, mindent megteszek annak érdekében, hogy megállítsam.

Mély levegőt vettem védőbeszédemhez, de Jim megelőzött.

- Tudod mit? Inkább hagyjuk. Látom, mindjárt megfulladsz, inkább nem faggatlak tovább.

Mintha eltűnt volna lábam alól a talaj. Ilyen megkönnyebbülést még sosem éreztem. Próbáltam nem kimutatni érzéseimet, de rájöttem, felesleges próbálkoznom. Az előbb is könnyedén átlátott rajtam.

Egy gyenge mosollyal oszlattam a feszültséget, de ez csak árnyéka volt az örömnek, amit éreztem. Nem kellet megtennem. Mégsem kényszerített rá."

Így?

Picit talán túlcifráztad, de valahogy így. Egyébként szerintem az is jó, ha egyszerűen kihagyod azt a jelentetet, amit titkolni akarsz, és később csak utalgatsz rá.

Pl. valahogy így gondolom:

"És akkor David valami olyat mondott, hogy összefolyt tőle a szemem előtt a világ." Itt befejezni a fejezetet,(ez legyen a záró mondat) és nem árulni el, mit is mondott az illető a főhősnek. A későbbi fejezetekben pedig ilyen utalásokat lehet tenni: "Amit David mondott akkor este, még mindig ott kísértett az agyamban, benne égett a csontjaimban. Nem tudtam, mihez fogok vele kezdeni, de tudtam, hogy baj lesz belőle, nagy baj." Ezt egészen addig lehet csigázni, míg olyan ponthoz nem ér a szereplő, amikor cselekednie kell, és amikor le akarod leplezni a titkot. Esetleg még a cselekvést is leírod, (ami a titok ismeretében az olvasónak esetleg irracionális lépésnek tűnik) és csak utána mondatod ki a szereplővel a titkot, akkor árulja el a társainak és ezzel az olvasónak, hogy mi volt az a bizonyos titok.