Véleményeznéd a rövid novellám? Sajnos nem igazán találok más oldalt, ahova fel tudnám rakni, ha tudsz ilyet, azt is írd meg

Valaki kijött az otthonomból. Sajnos a sötétségtől nem tudom kivenni ki az, de biztos, hogy nem valamelyik ismerős vagy rokon. Legalábbis a kocsija alapján ezt állapítottam meg, mivel vagy 15 méterrel előttem parkol. Tudom, hogy ez egy betörő, mivel a túlórám közben a biztonsági rendszer beriasztott és küldött egy üzenetet a telefonomra, hogy illetéktelen behatolás veszélye áll fent jelenleg a házamnál. Egyből ide jöttem, amilyen gyorsan csak tudtam, reménykedve, hogy csak egy újabb téves riasztásról lehet most is szó. Olyan jó két perce parkoltam le itt. Szerintem észrevétlen maradtam, mert az alak nem gyanít eddig semmit, vagyis nem mutatta jelét annak, hogy túlzottan érdeklődne a jó pár méterrel arrébb parkoló kocsim iránt. De én nézem őt, követem a szememmel az alakot, ahogyan a Holdfényben a saját kocsijához sétál, majd csinál valamit, de én csak annyit látok, hogy a csomagtartóban turkál. Egy fél percig még folytatja ezt a tevékenységet, majd visszamegy a házba. Az én házamba, amire elég sokat költöttem és a benne lévő cuccaimra is, így nem igazán örülnék neki, ha az értékes dolgaim nagy része végül egy zaciban találná magát. Az árny újra kijött a házból, amit én nem igazán látok, mivel a bejárati ajtó már beleolvadt a sötétségbe. Viszont az egyik villany valahol ég, mivel a nappali ablakából nagyon halvány fény szűrődik ki. A konyhában fel van kapcsolva a villany, állapítottam meg magamban.

Már csak az a kérdés, hogy miért? Valami akkor eltakarhatja a bejárati ajtót belülről, s ezért nem jut ki azon is fény. Csak nézem az alakot, aki jó párszor megteszi ezt a kis ingázást. Úgy látszik, nem unja még a cuccaim kipakolását. Néha látok nála valami zsákfélét, de nem igazán tudom meghatározni ilyen messziről és ilyen sötétben, hogy mi is az pontosan, így a megérzéseimre és az ösztöneimre kell hagyatkoznom. Lehet nem is egy betörő van, hanem kettő? Mintha most egy alacsonyabb alak körvonalazódott volna ki. Jó, most már igazán nem halogathatom a rendőrség értesítését. Én nem fogom az életemet kockázatni, hiszen van, aki megtegye helyettem. Meg amúgy is, ki tudja, lehet, hogy fegyverük is van. Vagy bármilyen szúróeszközük, ami most a gengszterek között nagy divat. Én nem vagyok ezek szakértője, úgyhogy ha a fejemben kéne elképzelni egy kést, mindig egy hatalmas, konyhai húsvágókést képzelek el a kezükben. Valami villant a házban. A sötétségben elvakított egy pillanatra, sőt a szívverésem is kétszeresére gyorsult.

Tudom mi volt ez, egy lövés.

Sok filmet láttam már, azokban mindig, mikor egy másodpercre fény villan, valaki lőtt egyet. Talán a két betörő összekapott valamin és az egyik végzetes döntést hozott a másik felett? Most már remegett a kezem. Féltem, de közben éreztem az adrenalint is, mely lassan szétáradt a testemben. Lehet, lenne elég bátorságom rárontani a még élő alakra és leteperni a földre, míg a rendőrség megérkezik. De gyorsan le is beszélem magam az ötletről, hiszen pisztolya még mindig van és már lőtt is vele, bár hangot nem hallottam. Biztos volt, csak én inkább a villámlásszerű fénnyel voltam elfoglalva, nem pedig a durranással, ezért nem hallottam. A rabló pedig, mint már tudni lehet, képes a vérontásra. Szóval nem megyek be, nem akarok halott lenni ilyen fiatalon. Alig találtam megfelelő állást is, évekbe tellett, szóval nem akarom ilyen hamar otthagyni. Pedig ha bemegyek, biztosan a halál vár rám. Az alak újra színre lépett, jelen esetben ez az utcát jelentette. Egy hatalmas szemeteszsákot cipelt, legalábbis én 15 méterről annak véltem látni. Betuszkolta a csomagtartóba, majd jó erősen lecsapta a fedelet. A hulla van benne, ez volt az első gondolatom. Most berakta a társát egy zsákba, mert így könnyebb megszabadulni tőle. Most már cselekednem kell, elég bizonyíték összegyűlt a rabló és a gyilkos ellen ahhoz, hogy a rendőrséget is értesíteni lehessen. A farmerom jobb elülső zsebében tartottam a telefonom. Kivettem, lassan, nehogy rossz gombot nyomjak meg rajta, mert ha elindul valami játék, vagy zene, akkor a gyilkos rögtön felfigyelne rám, főleg most, míg kint tartózkodik. A közelben nincsen közvilágítás céljából kihelyezett lámpa, így legfőbb fényforrásunk a Hold volt. Reménykedtem, hogy majd egy-egy kocsi még erre téved és lámpáival megvilágítja a betörőt, de az utca kihalt volt. A telefonom már a kezemben pihent, de nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet kioldani a billentyűzárat, hiszen a sötétben felvillanna a képernyő jó fényesen és az is lebuktatna. Így kénytelen voltam megvárni, míg az alak újra el nem tűnik a házamban. Ekkor amilyen gyorsan csak tudtam, feloldottam a zárat, miközben a telefont félretartottam, s én is egy kicsit jobbra dőltem, az anyósülés felé, hogy ha véletlenül kinézne az ablakból, ne lássa meg a fejem sziluettjét a mobilom fényében. Belekattintottam a Beállításokba, majd levettem a fényerősséget teljesen nullára. A képernyő sötét lett, de azért ha jól összpontosít valaki, még jól elolvasható rajta minden szükséges információ.

22:33-at mutatott az óra, mikor elindultam a munkahelyemről, most meg lassan háromnegyed lesz. Milyen sokáig tart kihordani a cuccaim. Nem, mintha kevés értékes tárgyam lenne. Tévé, a laptopom, meg még vagy ezernyi elektronikus cucc. Nem hiába, hiszen egy nagyvállalatnál vagyok programozó, alkalmanként pedig tesztelő is. Ma is azért maradtam bent, mert holnapra kész kéne lennie az egyik munkámnak, de még a felénél sem vagyok vele. Elég bonyolult a dolog. Egész éjszakás túlórázást terveztem, de a betörés bezavart. Most már tényleg hívnom kell a rendőrséget, addig, míg el nem megy. Beütöttem a számot, majd rányomta a zöld kis telefonkagylóra. Kicsengett egyet, majd felvette egy kedves, de mégis monoton női hang.

- Jó estét! Miben segíthetek? - kérdezte, mire én suttogva elmondtam az eddig tapasztaltakat, majd megadtam a címemet is. - Máris odaküldünk valakit - mondta, majd lerakta a telefont. Máris? Az ki tudja még hány perc lehet. Nekem most kell ide rendőr. Tudom, én hibáztam, hogy nem volt a riasztón beállítva, hogy értesítse a rendőrséget, de először szeretnék én a helyszínre érni, akármi is van, és csak abban az esetben értesíteni a hatóságokat, ha tényleg baj van. És most az van, nagy baj. Rablás és gyilkosság a házamban! Nem tudom, mit tehetnék még. Jó, tudom. Kiszállok és minden bátorságomat összeszedve rárontok az alakra, megszerzem a pisztolyát és sakkban tartom, míg a hivatalos szervek át nem veszik. De ez is elsülhet rosszul. Felegyenesedek és újra a ház felé pillantok. A nappaliból még mindig kiszűrődik egy minimális fénymennyiség. Mozgást nem látok. Lehet, a rabló éppen most tünteti el a halott társa vérnyomait. Elképzelni sem tudom, mennyire mérges lehet, mert nem hiszem, hogy ezt az egészet így tervezte volna. Vagy igen? Sőt talán engem is megfigyelés alatt tartott egy ideje? Követett és szaglászott utánam? Biztos tudta, hogy ma nem tervezek hazajönni, ezért időzítette ekkora a betörést. De a beépített biztonsági rendszerrel nem számolt. Az pedig bármit észrevesz, még azt is, ha az üveget egy kicsit a szokásos szélnél erőssebben megrezegteti valami. Felnéztem a Holdra. Szinte teljesen kerek és vakító ma éjszaka. Ezt le kéne fényképezni, gondoltam magamban, de ekkor kapcsoltam, hogy már lehet a fényképezőgépem is a csomagtartóban pihen a halott társ vérében. Lehet, már sosem láthatom viszont a barátnőmmel készült képeket a nyaralásról. Még szerencse, hogy Alice elutazott a szüleihez pár napra, nem bírnám ki, ha elveszíteném őt egy piti kis rabló miatt. Hirtelen késztetést éreztem, hogy felhívjam őt, és beszámoljak neki az eseményekről, de úgyis csak felizgatná magát. Szóval ülök tovább csendben, várva, hogy a távolban feltűnjön a kék-piros villogás. Sosem értettem mire jó a sziréna és a felhívó fények váltakozó villogása. Értem, hogy a közlekedést könnyítik maguk számára, hiszen ezek látványára mások elengedik őket még a nagyobb forgalom kellős közepén is, de egy betörésnél miért ezzel jönnek? Hogy a betörő még épp időben értesítést kapjon arról, hogy már ideje lenne pucolni, még mielőtt ideérnének a zsaruk? Vagy annyira megijednek, hogy lefagynak, és nem fogják menekülőre a dolgot? Nem tudom, de majd most meglátom, mi történik. Várok, még mindig. A mindjárt nálam már régen letelt, pedig a telefonhívásnak, csak olyan másfél perce lehetett vége. A rablógyilkos már elég sokat időz a házban, legalábbis az eddigiekhez képest. Érzem, nemsokára távozni fog a helyszínről. Azt nem hagyhatom, akármennyire is előtérbe kerülnek a rossz gondolataim a végkifejlet alakulását illetően, meg kell akadályoznom, hogy az alak elhagyja a területet. Ha kell, belehajtok a kocsijába is. Újra az eget tanulmányozom, próbálom elkergetni a gondolataimat a halálom megtervezésétől. Az ég tiszta, szinte felhő és csillagmentes. Néhol azért egy két fénylő pont felbukkan, de elég elenyészően. Csak a nagy Hold terül el az égen és néz le rám. Várja, hogy fénye újra a betörőm alakjára vetüljön. A visszapillantó tükörben megpillantok egy rendőrségi kocsit, ahogyan sejtettem a piros-kék fény villog, viszont a sziréna ki van kapcsolva. Lassan kiszállok, de lehajolva és lassan, nehogy a betörő gyanút fogjon. A rendőr kocsi megáll és kikapcsolódik a fényjelzése.

- Jó estét! – köszönök halkan, mikor az egyik rendőr kiszáll.

- Mi a problémája uram? – kérdezte, mire én összefoglalva elmondtam ez elmúlt percek történéseit. – Megnézzük – szólt a másiknak, aki még az anyósülésen ült. Kiszállt az is és jelezte, hogy ne kövessem őket. Lassan haladtak, elővették a fegyvereiket is. Eljutottak a bejárati ajtóig, majd ha jól sejtem bementek. Mivel nem hallottam semmi jelet, ezért közelebb merészkedtem. Egy alak rohant ki az útra, majd szaladt amilyen gyorsan csak bírt. Utána futottam majd rávetettem magam. Leszorítottam a földre és akárhogy kapálódzott, nem engedtem el.

- Kérem, én nem vagyok betörő – remegett a hangja. Egy férfi volt, ismerős hanggal. – Mi nem törtünk be – mondta, s abbahagyta a kapálódzást.

- Thomas? – jöttem rá a hang tulajdonosára. – Mit csinálsz te a házamban ilyenkor? – érdeklődtem, de azért nem szálltam le róla, mert még mindig túl sok gyanús dolgot tett és bár az egyik legjobb barátom, nem tudhatom képes-e legbelül ilyen tettekre.

- Csak engedj el és mindent megmagyarázunk – felelte. Én engedelmeskedtem, de azért készen álltam újra a földre teperni őt, ha szükséges. A házban eközben a két rendőr is fogott valakit, így oda mentünk. A barátnőm az, állapítottam meg, mikor megláttam az arcát közelről.

- Mi csak meg akartuk lepni a szülinapjára a barátom – védekezett, miközben az egyik rendőr a karjánál fogta. Egyből rájöttem milyen nagy hibát követtem el, így megköszöntem a rendőrségnek a segítséget és elhajtottam őket. Nincs már rájuk szükségem.

- Nagyon rám ijesztettetek – nevettem, miközben bekísértek a házba. Minden a helyén volt. Később kiderült, hogy a villanás csak egy besült villanykörtének köszönhető, ami éppen jókor égett ki és, hogy a zsákokban a meglepetés bulim kellékei voltak. Hát meglepődtem az biztos. Legalább a barátnőm egy életre megtanulta, hogy a biztonsági rendszert kapcsolja ki, ha hazaér.