Mit gondoltok a könyvem elejéről? Érdemes folytatnom?

Bocsi, kicsit hosszú lesz.

Hatsuyo Matsuda szörnyű fejfájással ébredt. Pár percet feküdt az ágyban, majd erőtlenül elfordította a fejét. Az órára pillantott: 2.22. Mily’ különös időpont- gondolta. Nagy nehezen rászánta magát, hogy felkeljen, s bevegyen egy aszpirint, de pár percig még mozdulni sem bírt. Tudta, hogy csak rosszabb lesz, hisz’ már este is fájt a feje, így hát inkább felült az ágyon, s lassan a köntöséért nyúlt. Felállt, elkezdett szédülni, úgy érezte, nem áll meg a lábán, de sikerült elkapnia az ágy szélét.

Óriási franciaágy volt, kékre lakkozott kerettel, kényelmes szivaccsal. A takaró és a párnahuzat is kék- természetesen. Hatsuyo végigpillantott a szobán: kék falak, kék fotel, kék kanapé, kék székek, kék kávézóasztal, s még a fésülködőasztal is kék volt. Egyedül a zongora színe tért el, fekete. Mily’ különös szálloda. Bár a név kötelez- gondolta Hatsuyo. Egy pillanatra mintha jobban érezte volna magát, ismét felállt, s elsétált a fésülködőasztalig. Belenézett a tükörbe. Nem látott mást, mint karikás, kialvatlan, mégis oly’ gyönyörű szemeket, s fekete, általában szög egyenes, de most kócos hajat. Szörnyű látványt nyújtok- állapította meg, majd gömbölyödő pocakjára nézett, s elmosolyodott. Már a negyedik hónapban volt. Hirtelen mintha elvágták volna a fejfájását, egyik pillanatról a másikra megszűnt. Ha a babára gondolt, mindig jobban érezte magát. Még a Christian okozta keserűségeket is elfelejtette ilyenkor. De azért nem teljesen! Hisz’ mit tett az a gazember? Nem ússza meg, addig éljen is Hatsuyo. Így elbánni egy terhes nővel? A nő arcába vér szökött, azt se tudta, hova legyen idegességében. Csak a baba miatt Hatsuyo, csak ő miatta nyugodj le!- próbálta magát csitítani, de Christian most még az átlagosnál is jobban felhúzta. Úgy gondolta, kimegy az erkélyre, friss levegőt szívni, az majd talán egy kicsit lecsillapítja. Köntösét szorosabbra kötötte, s elindult az ajtó felé. Óvatosan fogta meg a kilincset, érezte hideg. Kinyitotta az ajtót, s kilépett az erkélyre. Remegett, az időjárás nem volt kedvére. Az udvaron lámpát csak elvétve lehetett találni, a hold szórta fényét, s a csillagok. Az éjszaka leple alatt épphogy lehetett látni valamit. Már pár perce kint állt az erkélyen, mikor szeme a medencére tévedt. Egy alakot pillantott meg benne. Ki az a félnormális, akinek ilyen időben, az éjszaka közepén támad kedve úszni?- jutott eszébe Hatsuyo-nak, de nem is foglalkozott vele különösebben. – Ha ennyi esze van, hadd csinálja. – S ezzel le is zárta magában a témát. Egyre jobban kezdett fázni, de a levegő nem volt ellenére, így hát bement a lakosztályba, levett az ágyról egy kék plédet, s visszaült az erkélyre.

*

Hatsuyo madárcsicsergésre ébredt. Mégis elaludtam volna?- töprengett. Majd felállt, lassan betolta az ajtót, s leült az ágyra. 5.40, pillantott az órára. Korán van még- gondolta, s visszafeküdt az ágyba. Már majdnem aludt, mikor eszébe jutott, hogy a pléd kint maradt az erkélyen így hát nem sok kedvvel, de kisétált érte. Karjába vette, s végignézett az udvaron. Mennyire más, mint éjjel, csak ilyen iszonyú nagy köd ne lenne!- gondolta. Szeme ismét a medencén akadt meg, mint éjjel. Borzasztó látvány volt, félelem töltötte el. A medencében egy nő lebegett, arccal lefelé. Körülötte a víz színe felvette a vérét, s a szél a hullámokkal együtt dobálta az élettelen testet.