Szerintetek milyen a könyvem, e részlete? (vesszők nincsenek kirakva, és átnézve sincs)

Dhorelg nem válaszolt vissza. Csak a szamarat igyekezete húzni a meredek sziklás lefelé vezető úton. Lassan leértek a meredekekről, és egy utána lévő kisebb dombról próbáltak meg biztonságosan felmenni. Egy kisebb hegyi kecske csorda rohant feléjük. Dhorelg előre helyezte tenyerét, újait széttárta majd az arca felé kezdte húzni a kezét. Az egyik kecske zavarodottan megállt, rájuk nézett, majd teljesen eltávolodott a csordától és szaladni kezdett Dhorelghez. Ahogy odaért hozzá megfogta a szarvánál majd elővett egy kést és átvágta az állat nyakát. A kecske vérét össze gyűjtötte egy kis fatálkába, hátra fordult és oda ment a terhes lányhoz, akit már nagyon kimerített az időjárás viszontagságai.

- Idd ezt meg gyermekem! Ennek a segítségével kis ideig nem kell menekülnünk.

- De én ezt nem bírom meginni, undorodom a vér látványától is. - fordult el száját félrehúzva.

- Pedig nincs más választásunk, ha nem iszod meg elkapnak és akkor megölnek minket!

Nem lesznek könyörületesek veled mert látnák, hogy várandós vagy. Sőt ez lenne az egyik fő okuk, hogy megöljenek.

A lány átvette a fatálat, majd száját húzva lassan némi undorral, ivott a vérből.

Dhorelg vissza vette tőle a tálat, majd ő is inni kezdte az állat vérét. A varázsló nehezen bekente a szamár testét vérrel, majd a lányra nézett, jobb kezével megmarkolta a hosszú vörös szakállát. Amikor befejezte eldobta a tálat.

- Most mit csináltál? Remélem beválik a varázslatod, ha már megitattad velem.

Nem akarom, hogy kiderüljön feleslegesen itattad meg velem azt a borzalmat.

De igen sikerült! - Most jobb ha indulunk is, nem sokára utolérnek minket, és nem szeretnék sokáig a nyakukban lenni, öreg vagyok már ahhoz, hogy harcba bocsátkozzam velük.

- Kis idő elteltével lovas katonák értékbe őket, Ivett megijedt majd odakiáltott Dhorelgnak.

- Utolértek minket, már túl késő! Segíts majd rajtam kérlek. Az öregember bosszús arccal visszaszólt a lánynak.

- El hallgass most már te lány mert még feltűnést keltesz a katonáknak. Inkább gyere tovább amíg bírsz minthogy a kicsi szádat járatod.

A katonák húsz lépésnyire voltak tőlük, megállították a lovakat majd azon kezdtek el vitatkozni, hogy vajon merre menjenek tovább kutatni. - Ivett nem bírta idegekkel, hogy a katonák ott vannak tőle nem mesze. Tovább szólongatva az öreget hátha kitalál valamit.

- Az egyik lovas oldalra nézett, ugyanis zavarta a tőle nem messze elhaladó három hegyi kecske közül a hátul haladó kibírhatatlan sírása.

- Odaszólt a társának!

- Nézd már azt az állatot, olyan hangot ad ki mintha vágnák.

- Nem semmi, hogy te micsoda állatságokkal foglalkozol!!! Az a feladatunk, hogy elkapjuk a lányt meg azt a furcsa öreget. Inkább hallgass és figyelj a parancsnokra hátha kitalálja merre lovagoljunk tovább. - kiabált rá a másikra.

- Nem szeretném ha azt hinné, hogy nem a feladatra koncentrálunk.

A lovas katona morcosan nézett vissza a két kecskére, akik már alig voltak látótávolságban. Dhorelg is vissza nézett néhányszor, kedve csak akkor kezdett jobb lenni amint látta, hogy a lovasok kis idő elteltével eltűntek a hátuk mögül.

- Most már nyugodt vagy Ivett? - kérdezte a várandós fáradt lányt aki már alig bírta követni őt.

- Mit mondtál? - kérdezett vissza.

- Mondtam neked, hogy ne aggódj feleslegesen.

Felkapaszkodtak egy kisebb sziklás dombra és látták a hozzájuk nem messze elterülő zöld erdőséget. Az öreg megállt majd leült egy sziklára, a lány is csatlakozott és próbáltak pihenni. A szél erősen fújt, messzibb lehetett már látni az Északi tengert.

- Oda tartunk Ivett! - szólította meg a lányt hirtelen.

- A tengerhez? Na és ott mivel akarsz menekülni? Ugye tudod, hogy nincs időnk arra, hogy nekiállj tutajt barkácsolni?

Az öreg megmarkolta ismételten a befont szákállát, majd röhögni kezdett. Nem is tudom miért téged választott a királyom asszonyául.

- És te leányom annyit kényeskedel, hogy lassan már elviselhetetlen. Ha sikeresen lerázzuk az üldözőinket, az felér majd egy hatalmas hibám jóvátételével. -mormogta