Vélemény az írásomról? (bőv. Lenn)

Egy álom alapján született, csak kicsit kiszíneztem az eseményeket. Szeretek írni, és lehet, hogy ha lesz időm, e köré is szövögetek egy történetet. Tudom, hogy hiányos, de egyszerűen így álmodtam, majd talán kialakul belőle valami. Minden kritika érdekel, írásmód, tartalom stb. Előre is köszönöm! 17L

– Szeretlek – suttogta a fülembe, és beletúrt a hajamba. A pillangók a gyomromban őrült sebességgel kezdtek csapkodni, amikor behajlított mutatóujjával gyengéden felemelte az államat, aztán közelebb hajolt, és megcsókolt. Akárhányszor is történt már meg, minden alkalommal villámcsapásként hasított belém a boldogság, amint az ajka játszani kezdett az enyémmel. A szívem kihagyott pár ütemet, és minden vér az arcomba futott a mozdulatától. A karját a derekam köré fonta, és olyan közel húzott magához, amennyire csak tudott. Átöleltem a nyakát, az ujjaimmal végigszántottam rövid, sötétszőke haját, és teljes mértékben átadtam magam a csókjának. Az ingén át éreztem, hogy az ő szíve is hevesen dobogott, miközben csókolt. A tudat, hogy szeret, hogy érezteti is velem, olyan mámorral töltött el, hogy először meg sem hallottam a lépteket a folyosóról. Csak akkor eszméltem fel, amikor a fiú egy pillanatra abbahagyta a csókot. Úgy tűnt, egyenlőre ő sem vette észre a harmadik félt, vagy csak nem akarta észrevenni.

– Gabriel – mély, kellemetlen férfihang szakította félbe a pillanatot, a kettőnk tökéletes pillanatát. A fiú tekintetében valami olyasmi villant, amit még soha nem láttam. Ijedtség, félelem és mérhetetlen düh egyvelege. Az állkapcsa megfeszült, az öleléséből nem engedett, tengerszín szemét szorosan rajtam tartotta. A szemem sarkából láttam az alakot, de fogalmam sem volt, ki az. Nem mertem elfordulni Gabriel arcától.

Éreztem, hogy a fiú karja alig észrevehetően megremeg. Halkan nyelt egyet, egyre erősebbé vált rajta a harag és a rémület.

Hallottam, ahogy az idegen közelebb lép egyet, aztán újra megszólalt.

– Gabriel, nézz rám – mondta határozottan. A hátamon végigfutott a hideg ettől a hangtól. Fogalmam sem volt róla, ki lehet, de a tudat, hogy van olyan, akitől Gabriel ennyire fél, hihetetlenül megriasztott.

A fiú összeszorította az ajkát, és a szemében felfoghatatlan indulattal fordult a hang forrása felé. Követtem a tekintetemmel, aztán megláttam a félhomályban álló, nem túl magas, középkorú férfit. Sötét színű farmert és cserzett bőrdzsekit viselt, zsebre dugott kézzel méregetett minket. Szőke, ápolatlannak tűnő haja csaknem a válláig ért, a tartása merev volt, az arca minden érzelemtől mentes, mégis nagyon ismerős. Az ember csak néhány méterre állt tőlünk, mégis tisztán ki tudtam venni hideg, kék szemét, melynek sarkában emlékeztetett valami az én Gabrielemre. Még az arcának a vonásai is hasonlónak tűntek.

– Mit keresel itt? – kérdezte Gabe fojtott hangon. Éreztem, hogy alig bírja visszatartani magát. Gyanakodva néztem végig a férfin, próbáltam összerakni a fejemben a képkockákat, ám feltételezésemnek végül az idegen következő mondata adott igazat.

– Nem tudod, mit cselekszel, fiam.

Gabe megremegett.

– Ne merj még egyszer így szólítani.

A férfi még egy lépést tett felénk.

– Elfelejted, hogy ki vagy, Gabriel.

Az apja volt.

Rájöttem, hogy a fiú sosem beszélt nekem az édesapjáról. Talán nem véletlenül. Az az ellenszenv, ami Gabe-ből áradt, nem kívánt tudást a magyarázatára. Úgy éreztem, nem is akarom megtudni. Soha nem láttam még ilyen gyűlöletet egy szülő és a gyermeke között. Ahogy a fickó közelebb ért, halvány fény esett az arcára, így már tisztán láthattam a hasonlóságokat. Ugyanaz a szem, ugyanaz a száj, az orr, az áll. Egészen biztos voltam benne, hogy ki áll előttem.

– Menj el innen – sziszegte Gabriel. – Hagyj minket békén.

– Jobban teszed, ha inkább őt hagyod békén – intett felém a fejével. Gabe azonban még inkább magához szorított. Nem tudtam mire vélni az egészet. Mi közöm van nekem kettejükhöz? Nem is ismerem ezt az alakot. Értetlenségem valószínűleg kiült az arcomra is, mert a férfi keserédes mosolyt küldött felém.

– Milyen modortalan vagyok, drágám – az utolsó szót mintha kissé gúnnyal ejtette volna ki. – A nevem Darius de Corbeil. Téged hogy hívnak?

Automatikusan kinyitottam a számat, hogy feleljek, de Gabe újabb szorításáról nem mertem megszólalni. Nem hittem, hogy jó ötlet lett volna.

Darius arcára hirtelen hátborzongató sötétség borult. Ijedtemben levegőt is elfelejtettem venni. A férfi félméternyire sem állt tőlem, a tekintetét szorosan az enyémen tartotta.

– Jobb, ha távol tartod magad a fiamtól, kicsi Lavinia – szólt dermesztően jeges hangon. Megbénított a félelem, ahogy eljutott tudatomig, hogy ő tisztában van a nevemmel, és még ki tudja, mi mással velem kapcsolatban. A fejemben egyre gyorsabban cikáztak az őrült gondolatok és kérdések, és mind fel akartam tenni őket, de Gabriel ijedtsége engem is megrémisztett. Ám az ijedtség hirtelen valódi dühvé változott. Egyre jobban remegett a karjaim közt, ahogy öleltem, a fogai folyton összekoccantak, ahogy meg próbált szólalni.

– Tűnj el innen – szaggatottan ejtette ki a szavakat, az indulatait már alig bírta visszatartani. – Tűnj el, és ne avatkozz többé az életembe.

Darius harsányan felnevetett, ördögi kacaja csak úgy zengett az üres folyosón.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Gabriel felnyögött, és a hirtelen felindulásból fakadó erővel a falhoz lökött. A fejembe éles fájdalom nyilalt, amitől felszisszentem, de Gabe mintha meg sem hallotta volna. Elvakította a düh és a kétségbeesés. Felszegett fejjel állt az apja előtt, a kezeit ökölbe szorította. Darius nem volt sokkal magasabb nála, de erősebbnek és ravaszabbnak tűnt. Rémülten a falhoz simultam, bár a hátam és a fejem sajgott az ütközéstől.

Gabe és az apja hosszú másodpercekig farkasszemet néztek egymással, aztán Darius gyilkos mosolyt vetett rá.

– Miért áltatod ezt a kislányt? Sosem kaphat tőled annyit, amennyit megérdemelne.

Gabriel torkából dühös hörgés szakadt ki, aztán egyszeriben nekiugrott a férfinak. Jobb öklét a magasba lendítette, de Darius felfoghatatlan gyorsasággal elkapta a csuklóját, és a háta mögé csavarta a kezét. A fiú felüvöltött a fájdalomtól, mire megremegett a lábam. A torkomat sírás fojtogatta. A férfi Gabe másik kezét is leszorította, és idegesen a fülébe sziszegett.

– Talán elfelejtetted megemlíteni neki, hogy te nem adhasz neki semmit?

Az értetlenség és a rémület egyre inkább eluralkodott rajtam. Miről beszél ez az ember? Ember ez egyáltalán?

– Elég legyen – nyögte Gabe haragosan. – Őt hagyd békén.

Darius újra felnevetett. A nevetésétől újra kirázott a hideg.

– Ó, hát ezek szerint mégsem tudja? Nem mondtad meg neki, hogy a te fajtád nem lehet szerelmes?

– Elég! – üvöltötte Gabriel. Egy hihetetlenül gyors mozdulattal kiszabadította a hátára csavart karját, az apja mögé nyúlt, és azonnal átvetette őt a vállán. A férfi hangos puffanással ért földet a linóleumon. Alig tudtam követni az eseményeket, minden túlságosan gyorsan történt. Darius megragadta Gabriel lábát, és kirántotta alóla. Ahogy a fiú a földre roskadt, ijedt sikoly szaladt ki a számon. Darius kihasználta azt a fél pillanatot, hogy Gabe tehetetlen. Térdre emelkedett, és egy hatalmas csapást mért szerelmem arcába az öklével.

Újra felsikoltottam, és ezzel már a könnyeim is előtörtek. Az ütés mintha csak engem ért volna. Gabriel felnyögött, de amikor az apja újra felemelte a kezét, felnyúlt, és a földre szorította a férfi karját. Kevés előnyét felhasználva ledöntötte magáról Dariust, és a mellkasára térdelt.

– Te nem szerethetsz senkit, fiam. Ezzel hátat fordítasz a családodnak! – az apja hörögni kezdett, az arcára valami vörös folyadék csöppent. Ekkor eszméltem rá, hogy a fiúnak ömlik az orrából a vér. Teljesen eluralkodott rajtam a rettegés, alig kaptam levegőt. Rémülten néztem, ahogy a férfi megragadja fia derekát, és letaszítja magáról. Darius felállt, Gabe vállába markolva felemelte őt, és nekilökte egy ajtónak. Az azonnal kinyílt, bár erősen feltételeztem, hogy inkább kitört a zár a helyéből.

Gabriel eltűnt a helyiségben, az apja pedig utána vetette magát. Ismertem azt a helyet, a hátsó épületben lévő uszodához tartozó női öltözőjének bejárata volt. Egy másodperc múlva utánuk rohantam, de egyikőjüket sem láttam. Zihálva vettem a levegőt, a könnyek csak úgy ömlöttek a szememből, a szívemet mintha jeges rémület tartotta volna fogva. Csend volt odabenn, én azonban nem adtam fel. Futni kezdtem a sötétszürke, magas öltözőszekrények közt, míg meg nem láttam Gabrielt. A földön feküdt, fél karján támaszkodva, a fejét lehajtotta. a haja csomós volt a vértől, ami vékony csíkban futott végig az arcán a homlokától a nyakáig. Nehezen lélegzett, a teste remegett. Zokogva roskadtam mellé, a karomat a nyaka köré fonva, a fejét a mellkasomhoz húztam, és reszketve simogatni kezdtem. Fogalmam sem volt, mi történik, és mi lesz ezután, de nem foglalkoztam vele. Abban a pillanatban csak ölelni akartam, hallani, ahogy veszi a levegőt, érezni a szívdobogását.

– Ne – suttogta elgyötörten. – Menj innen. Téged nem bánthat.

– Nem érdekel – nyögtem könnyek között. – Nem érdekel.

Erőtlenül a derekamra tette a kezét, és közelebb húzott magához, amennyire csak tudott. Éreztem, hogy remeg a teste.

– Minden rendben lesz – mondtam hangtalanul.

– Tévedsz, Lavinia – hallottam meg hirtelen Darius hangját. Dühösen fordítottam felé a fejem. Pár méterrel a hátam mögött állt, a kezét összefonva maga előtt. – Csak akkor lesz minden rendben az életedben, ha elfelejted ezt a szörnyeteget.

Nem bírtam tovább, ki kellett, hogy törjön belőlem. Elengedtem Gabrielt, és lassan felálltam, hogy szembenézhessek a legaljasabb emberrel, akit csak el tudtam képzelni.

– Hogy beszélhet így róla? Hiszen a fia! Mit művel vele?!

– Csak azt, amit érdemel – köpött egyet a padlóra a férfi. – Nem az, akinek hiszed.

– Hagyd ezt abba – szólalt meg Gabe rekedten. – Ne mondj neki semmit.

Darius szemében gonosz fény csillant, a szája sarka gunyoros mosolyra húzódott. Közelebb lépett hozzám, mire a fiú idegesen felmordult. Mozdulni sem mertem, minden bátorságom elszállt, ahogy a férfi megállt előttem. Alig választott el minket néhány centiméter. Felemelte a kezét, és gyengéden megérintette az arcomat. Tehetetlenül álltam, és rettegve vártam, hogy mi következik. Megijesztett az érintése, visszataszítóbb volt, mint gondoltam, bár nem tudtam rájönni, mitől.

– Ami azt illeti, fiam – szólt halkan, én pedig elborzadtam lehelete forróságától –, egy dologban kellemesen csalódtam benned. Van ízlésed, az biztos. Csinos lányt választottál ahhoz, hogy a lelkével játssz.

– Ne érj hozzá! – üvöltött fel Gabriel. Hallottam, ahogy feláll, és az apjának indul. Felpattant a szemem, de Darius akkor már a földön feküdt, a fiú pedig újra félrelökött, ezúttal kevesebb erővel, de elég volt ahhoz, hogy nekicsapódjak egy öltözőszekrénynek. Gabe újra az apja mellére térdelt, alkarját a férfi nyakára szorítva. A düh újra erőt adott neki, és bár minden reményem elveszett, igyekeztem nem teljesen kétségbeesni.

– Nem felejtettem el, ki vagyok – sziszegte a méregtől elborult elmével. – De tévedtél. Képes vagyok szeretni, és őt szeretem. Ha még egyszer meglátom, hogy akár egy ujjal is hozzáérsz, megesküszöm rá, hogy...

– Elég! – hörögte Darius. – Ne mondd ki. Nem teheted meg, te is tudod. Nem csak ellenem vétenél, hanem az egész nemzedékünknek. Ez a lány nem ér annyit.

Gabrielt nem hatották meg apja szavai. Mintha valami hihetetlen lélek költözött volna belé, visszanyerte az erejét. Megmarkolta a férfi karját, de olyan erővel, hogy Darius felnyögött. Gabe felállt, és magával húzta az apját is, amíg az majdhogynem térdelt előtte. A fickó arca eltorzult a fájdalomtól. Gabriel vicsorgott, az arcán nyoma sem volt az előbbi gyengeségnek.

– Soha ne merj egy szót sem kiejteni azon a mocskos szádon Laviniáról. Tűnj el az életünkből.

– Ha most megölsz, örökké kísérteni foglak, Gabriel de Corbeil – sziszegte a férfi elkeseredetten. Az ő ereje mintha átszállt volna a fiába: teljesen eltűnt belőle minden bátorság. – És a lányt sem fogom békénhagyni. Fel fogok támadni, és életetek végéig nem hagyok nyugtot nektek. Kínlódni fogsz, bűnhődni, és a szerelmed ugyanúgy meg fog fizetni a meggondolatlanságodért.

Gabe dühödten kifújta a levegőt, aztán üvölteni kezdett, teljes erejéből felemelte Dariust, és az ablak felé repítette. A férfi áttörte a tejüveget, ami hangos csörömpöléssel adta meg magát. Üvegszilánkok milliói zuhantak a padlóra, mire a fülemre tapasztottam a tenyeremet. Gabriel apjának teste eltűnt odakinn a sötétségben, hörgése elhallgatott.

Ijesztő csend borult az öltözőre. A könnyeim még mindig mosták az arcomat, amikor nagy nehezen feleszméltem. Gabriel szaporán lélegezve, véres arccal és karral állt, és a kitört ablakra meredt. Hosszú percekig nem mozdult meg, aztán lassan felém fordította a fejét. A tekintete kifürkészhetetlen volt, ahogy rám nézett. Egy pillanat múlva remegés futott végig a testén, azután lehunyta a szemét, és összeesett.