Hogy tetszik a regényem első fejezete? Őszinte véleményeket kérek szépen, most kezdtem el, és arra vagyok kíváncsi, egy kívülálló, hogyan ítéli meg.17/L

Életem leghosszabb utazása

Az unokanővérem úgy viselkedett mint egy nyolcéves. Minden egyes kiborulását, és szeszélyét el kellett viselnünk, és persze még együttműködőnek is kellett lennünk. Nem hittem el, mikor megtudtam, hogy ezentúl ez az őrült nőszemély fog engem nevelni. Rubina még csak huszonhat éves volt, de le mertem volna fogadni, hogy a hét éves unokaöcsém érettebben gondolkodik. Én tizenhat voltam, törvényesen kiskorú, a bátyám viszont már húsz volt, ezért sem értettem, miért nem nevelhet ő. Anyu semmiképpen nem akart Rolandra bízni, míg ő leüli az éveit a börtönben, mert úgy gondolta Roland nem elég érett, Rubina még inkább nem volt érett erre az egészre. Rubinát csak saját maga érdekli, hogy mindig szép legyen, és mindig csodás legyen az élete, meg a haja. Még csak egy hete "nevelt" mikor közölte, hogy irány vidék, mert meg akarja látogatni a nagyiját, meg néhány rokont. Én meg csak ordítottam, hogy az Isten szerelmére , miért nem tudsz egy helyben maradni?! Nem hatotta meg, úgyhogy még aznap este elmentünk a féltízes vonattal Bácsalmásra. Soha életemben nem hallottam erről a városról azelőtt. a Vonaton ülve duzzogva néztem ki az ablakon, nem mintha sok értelme lett volna, mivel olyan sötét volt, hogy nem láttam semmit. Rubina csak mosolygott rám, és azt várta, hogy visszamosolyogjak, de nem tettem.

- Dia, kérlek ne legyél ennyire konzervatív! Élvezd inkább az utazást! - mondta nevetve, tenyérnyi mosollyal az arcán.

- Rubina, mit élvezzek azon, hogy elrángatsz a bátyámtól, Mucsaröcsögére? Nekünk most össze kéne tartanunk, most, hogy anyu nincs itt, erre te elviszel a világ végére!

- Bácsalmás... nem a világ vége, csak Bácsalmás. Tudod te milyen szép hely?

- Jártál már Bácsalmáson?

- Persze! Gyönyörű mint Pest... de nem kell egyhelyben maradnunk. Szeretünk utazgatni, világot látni.

- Vagyis te szeretsz. Nekem tökéletes volt a jól megszokott Pest is. Meddig tervezed, hogy ott maradunk? Gondolom nem villámlátogatás lesz, mégis mi a francnak hoztál két hatalmas bőröndöt?

Ismét nevetett, és megrázta a gyönyörű, szőke lombkoronáját.

- Csak amíg szükséges. - Ebből a mondatából ismét nem szűrtem le semmit.

Igazság szerint irigyeltem őt. Fekete szemei, természetes aranyszínű haja, hófehér bőre volt, amit néhány szeplő díszített. Általában fehér, és piros ruhákat viselt, amiben jól megbámulták, de mindegy volt, hogy mit visel, mert minden úgy állt rajta, mint egy szupermodellen. Szürkének éreztem magam mellette. Az ellentettje voltam. Vállig érő sötétbarna haj, zöld szemek, kreol bőr. Általában szürke, vagy fekete ruhákat hordtam. Olyanok voltunk egymás mellett, mint az élet, és a halál.

- Legalább várhattál volna reggelig. Miért kell éjjel utazni?

- Mert sokkal izgalmasabb, és mert rögtön menni akartam.

- Néha azt hiszem menekülsz valaki elől.

- Hidd el kicsim, akkor már nem lennék az országban. - mondta és rám kacsintott.

Tíz perc múlva Rubina az ablaküvegnek dőlve aludt, és valahol egészen máshol járt. Legalább egyikünk pihenni tudott. A vonat régi típusú volt, nagyon hangos, és aggasztott, hogy fogalmam sincs mikor kell leszállni. Még csak ki se írják sehova. A fülkében meg csak ketten voltunk, Rubina meg én. Aztán úgy voltam vele, hogy nem érdekel, Rubina rángatott el ide, ha eltévedünk az, az ő hibája lesz, úgyhogy bedugtam a fülesemet, és lehunytam a szemem. Azon gondolkoztam minden máshogy lenne, ha anyut nem csukják le. Ha nem próbálta volna kirabolni a helyi közértest, vagy a kis CBA-t. Ha apu nem hagyott volna ránk annyi adóságot, ha Rubina tényleg kiment volna Hollywoodba, hogy híres színésznő legyen, akkor mind ez nem történt volna meg. Addig jártattam az agyam ezen, amíg elaludtam.

Arra ébredtem, hogy Rubina aggódó tekintettel az arcomba bámul.

- Dia, idő van! Most kell szállni!

- Biztos? Hány óra?

- Három óra lesz.

- Hajnali három?!

- Nem, délután három! Vicceltem, hajnal van.

- haha. - mondtam némi gúnnyal.

Mikor leszálltunk még mindig sötét volt, és csak egy utcai lámpa világított. Rubina vonszolta magával a két gurulós bőröndjét, én pedig próbáltam csigaléptekben haladni mellette, az egyetlen sporttáskámmal.

- Rubina biztos tudod merre megyünk?

- Persze ezerszer voltam már Bácsalmáson! Végigmegyünk ezen a kis utcán, aztán jobbra fel egy kis hegyen, és onnan már csak egy köpés az egész.

Egészen addig hittem neki, amíg meg nem láttam egy táblát "ÜDVÖZÖLJÜK MADARASON!" felirattal.

- Mi ez a tábla Rubina?!

Mikor odanézett láttam a döbbenetet az arcán, aztán csak legyintett egyet. - Valószínűleg elírás.

- Elírás?! Rubina szerintem nagyon nem jó helyen szálltunk le.

- Én voltam már itt, tudom, hogy jó helyen vagyunk!

Nem vitatkoztam. Mikor aztán húsz perc séta után a "kis utcán" végig mentünk kérdően fürkészte a hegyet. Hegy viszont sehol nem volt, helyett volt viszont, egy zsákutca. Azt vártam, hogy majd elkezdi megmagyarázni, hogy valószínűleg átépítés volt, és jó helyen vagyunk, de szerencsére nem tette.

- Oké, lehet nem vagyunk jó helyen.

- Hát lehet.

- Egészen kivilágosodott nem?

- Most mi lesz?

- Stoppoltál már?

- Nem, és most sem fogok.

- Majd én!

Én valószínűleg megvártam volna a vonatot, de Rubina utál várni, ezért előállt ezzel az őrült ötlettel, a " Rubina kreatív ötletei" kincstárából. Mikor aztán felkötött pólóval kiállt az út szélére, bebizonyosodott, hogy Rubina túl sok Hollywoodi filmet nézett. Csak ott működik, hogy két perc várakozás után megáll egy Audi és felvesz. Ráültem a bőröndjére, és felkészültem egy nagyon hosszú várakozásra, amikor az ötlete bevált. Tíz percnyi várakozás után, megállt előttünk, egy "majdnem" Audi, ami igazság szerint egy zöld Lada volt, hatalmas füstfelhőt hozva magával,de végül is bevált.

- Ugye nem akarsz beszállni?!

- Dehogynem, veled együtt!

Két férfi ült benne, az egyik egy nagy sörhasú, aki rockernek képzelte magát, a másik pedig egy fiatalabb, helyes figura volt.

- Mi egy kicsit eltévedtünk. Bácsalmásra szeretnénk menni. - mondta

- Akkor a hintó előáll kisasszony. - felelte a sörhasú

- Maguk is arra mennek?

- Pontosan oda.

- Gyere Dia, az urak elvisznek minket!

Nem volt ínyemre, hogy beszálljak abba a lepukkant Ladába, de Rubina a főnök. Ha valahol feldarabolva végezzük, az ő hibája lett volna. Útközben végig kellett hallgatnunk a sörhasú veterán történeteit, ami valószínűleg igaz sem volt, csak Rubinánál akart bevágódni. Mikor aztán Rubina is mesélni kezdett, rájöttem, talán jobb lett volna ha feldarabolnak.

- Szóval mit csináltok a jó öreg Bácsalmáson?

- A lányom meg én, éppen egy fellépésre készülünk.

- Odanézz fiam, két ifjú tehetséggel állunk szemben!

- Azért ne túlozzunk. A színház az életünk, három évig éltünk francia országban, és a legjobbtól, magától Francis Genovától tanultunk. Aztán megkaptam álmaim szerepét Hollywoodban, egy hét múlva utazunk is, csak előtte teszünk egy kis kitérőt.

- Oh, Je ne mange pas de porc? - kérdezte a sörhasú

Elmosolyodtam, nem néztem volna ki belőle, hogy egy kicsit is konyít a franciához. Amikor aztán megláttam Rubina arcát nevetésben törtem ki. Fogalma sem volt róla mit kérdezett az öreg, ő meg csak zavartan elkezdett Oui -zni.

A sörhasú melletti fickó elkezdett nevetni, mire Rubina közbevágott.

- Igazán vicces.

- Azt kérdezte magától, hogy Eszek-e disznót? Amire azt felelte, hogy Igen, igen. Biztos, hogy franciában éltek?

- Jól tudom mit jelentett a kérdés, csak félreértettem, vagyis félrehallottam. Hiába már én sem vagyok a régi.

Rubina ezzel teljesen eláztatta magát. Sosem értettem, néha miért talál ki történeteket, miért hazudik, abban is kezdtem kételkedni, hogy a rokonok miatt mentünk a világ végére.

- Megérkeztünk, a jó öreg Bácsalmás! - mondta a sörhasú. - Hova vihetjük kegyedet?

- Az állomásra.

- Miért pont az állomásra?

- Mert csak onnan tudom az utat! - nevetett.

Mikor kiszálltunk már kezdett világosodni, ránéztem a telefonomra, négy óra volt.

- Miért mondtad, hogy a lányod vagyok, meg színésznők vagyunk? Meg miért zagyváltál hülyeséget francia országról?

- Csak egy kicsit kiszíneztem, hogy ne legyünk olyan unalmasak.

- Ha legközelebb lódítanál, legalább olyan dologról amiben biztos vagy. Ne mondd, hogy Afrika igazán gyönyörű volt, legjobban a fővárosa Berlin tetszett.

- De ilyet nem is mondtam!

- De mondhattál volna.

- És különben is Berlin Amerikában van, nem versz át! Látod? - mondta önelégült mosollyal.

- Erre inkább nem mondok semmit.

- Nehogy el hidd, vicceltem.

- Nálad sose tudni...

Sokkal egyszerűbb lett volna, ha Rubina csak megadja a címet, és akkor megkímélt volna attól, hogy felcaplassunk a hegyre. És naná, hogy nekem kellett vinnem az egyik bőröndjét, mert neki túl nehéz volt. Félúton még azt is kitalálta, hogy vigyem fel előbb az egyiket, aztán menjek le a másik bőröndért, addig ő megvár engem. Persze közöltem vele, hogy arról ne is álmodjon, és nem vagyok a rabszolgája. Így aztán kétpercenként álltunk meg, hogy a tudtomra adja, hogy mennyire nem megy ez neki. Lényegében egy óra volt míg az állomásról a házig értünk. Házig? Inkább kastélyig. Hatalmas nagy aranysárga tömb volt, óriási zöld füves kerttel, meg kis patakkal, olyan mint amiket a filmekben látni. Negyed hat volt.

- Igaz milyen szép?

- Igen, tényleg szép. Miért nem mondtad, hogy kastélyba igyekszünk?

- Elrontottam volna a meglepetést. - mondta és megnyomta a csengőt. Először csak egyszer, utána egymás után vagy ötször.

- Nem gondolod, hogy mérgesek lesznek ha felébreszted őket?

- Igazad van. Fogd a bőröndöket és gyere utánam!

- Mi?

- Siess, csináld már!

Nem tudtam mi értelme van, aztán kiderült, hogy egy bokor mögé igyekeztünk, ahová nem csak a bőröndöket dugtuk, de nekünk is el kellett bújnunk, méghozzá halkan. Rubina közben a kaput figyelte, amin egy idős duci asszony sétált ki, és alaposan körbenézett. Biztos azt gondolta ki az, az elmebeteg állat aki negyed hatkor becsönget aztán elszalad. Rubina előugrott a bokorból, egyenesen a járdára ment, és úgy csinált, mint aki éppen arra jár. " Egyáltalán nem volt feltűnő"

- Terike néni!? - kiabálta, majd odarohant a kapuhoz.

Terike néni először végig vizslatta Rubinát, majd hangosan megszólalt.

- Rubika?! Rubika ezer éve nem láttalak! Te itt?

Rubina a nyakába ugrott, majd beszélni kezdett.

- Éppen erre jártam... Gondoltam benézek.

- Valaki vagy hússzor megnyomta a csengőt, azt hittem az egész ház felébred.

- Csak ötször. - mondta nevetve.

- Gondolhattam volna, hogy te voltál.

- Én? Előbb láttam egy kis utcagyereket, pont itt rohant el, először megnyomta a csöngőtök, aztán ráordítottam, és elrohant.

- Igazán? - kérdezte Terike, de valószínűleg nem hitte el, hogy hajnalok hajnalán egy jöttment utcagyerek ezzel szórakozik.

- Gyere csak be, csinálok neked egy kis teát.

- Dia! Ne legyél már olyan szégyenlős! Gyere elő a bokorból.

Legszívesebben felpofoztam volna azt a némbert, hogy így leégetett. Életem egyik legkínosabb pillanata volt, mikor előbújtam a bokorból két bőrönddel, vörös arccal.

- Ő Dia, velem van. - mondta nevetve, majd előresietett.

Úgy vizslatta a kis patakot, mint egy tízéves. Mikor aztán megpillantotta a kiskutyát, tíz évessé is változott. Lefeküdt a fűbe és játszani kezdett a kutyakölyökkel. Én pedig mint málhás szamár vittem a bőröndjeit, és Terike néni mögött kullogtam, majd halkan odasúgtam neki, hogy bocsánat a csöngőért, és, hogy Rubina volt. Ő erre elmosolyodott és azt felelte, hogy jól tudja ő azt.

Azt hittem aznap reggel már nem lesz több kínos meglepetés, de mikor beléptünk az ajtón, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, ugyanis rosszalló tekintetek szegeződtek ránk, mindenfelől. Rubina a ház összes lakójának kicsengette az álmosságot a szeméből.