Írok egy regényt. Nem túl sablonos a főgonosz?

Az óriás érezte az energia hirtelen rohamát ahogy az szétoszlik a testében, és beindítja a fémalkatrészeit. A bizsergés végigrohant a kristályból készült áramkörein, és végül felébresztette az agyát. Érezte ahogyan a testének energiaforrása hőenergiát kezd kibocsátani, mely felolvasztja a testét egyszerre védő, és fogva tartó burkot. Érezte ahogy az agya rutinszerűen parancsot ad a fogószerveinek, mire azok összezáródnak, majd a rajta lévő függelékek is megmozdulnak egyenként. Aztán a karja került vissza alaphelyzetbe, majd a lábai emelkedtek fel lassan, és egyenesedtek ki. Tettek pár lépést. Az agya tudattalan része kielégítőnek találta az eredményt. Majd a hangok jutottak el hozzá. A bolygón lévő légmozgás hangja, a hőmérséklet alacsonysága amely neki nem kellemetlenség, hanem adat volt csupán. Aztán kitisztult a kép. Egy romos város közepén állt, ami felett a légkör szinte izzott az elektromos aktivitástól. Majd körülnézett, és szkennelte a környezetét. Az egyik ház tövében egy szervest látott feküdni. Egy humánt. Éppolyan mint az alkotói.

- Az én nevem Centurion. - Szólalt meg végül. - Vezéregység.

És ekkor kezdtek visszatérni az emlékei. Csaták, lángba boruló bolygók, aztán a zuhanás, és a belső kronométerének az adatait alapján...

Az érzelemmátrixából két érzést társított az információhoz. A meglepettséget, és a haragot.

- Mocskos árulók. - Ordította fel.

Hirtelen megérezte egy másik mechanoid kristályáramköreinek kisugárzását a háta mögött. Megfordult, és egy szervest látott. De a látszat csal. Ez egy álca.

- Igen Centurion az Érclégió szétbomlott. - Az Érclégió. Az ő győzedelmes hadserege, amellyel bolygókat prédált fel.

A vizuális érzékelői átvilágították a testét. Igen egy olyan emberszabású mechanoid amely az alkotóit szolgálta.

- Az alkotóink ölebei. - Szólalt meg Centurion. - Úgy látom hogy nektek Éggyilkos megkegyelmezett. Nem úgy mint az alkotóink más kedvenceinek.

De a mechanoid csupán egy mosolynak nevezett arckifejezést adott válaszul.

- Éggyilkos nem folytatta a hadjáratot. Téged vár. - Válaszolta a másik mechanoid. Centurion öklei összeszorultak. - És Prime pedig a saját kis játékait játssza. Épp az hogy szerves kultúrák százai emelkedtek ki. Centurion te maradtál utoljára a hadseregedből. Kapcsold ki magad.

Centurion felnézett az égre. Érzékelte azt a gyenge kapcsot amelyet a felettük lévőkkel kötötte össze.

- Végeztem az alkotóikkal, és velük is végzek. - Lépett előre dühösen a mechanoid. De a másik csak állt. A fején egy sérülés melyen keresztül kilátszott a fejének belső szerkezete.

- Lehet kipusztítottad őket de amit elterveztek, az elkezdődött.

- Miről beszélsz?

- Elkezdődött.

Az alkotói drágalátos terve, amivel egy másik utat akartak létrehozni, az ő útjuk mellett. Centurion előrelépett, és megszólalt.

- Jókor tértem vissza. - Sziszegte. De a másik mechanoid már lendítette, is felé a jobb kezét, de Centurion elkapta. De a következő pillanatban, már a bal kéz is süvített a válla felé. De már elkapta azt is. A vizuális érzékelő értesítették az agyát, ami aztán képé alakította az információt, hogy a mechanoid egy fecskendőt tartott bal kezében. Érezte ahogy a fémízületek megfeszülnek, ahogy megpróbálja beleszúrni a fecskendőt, mely tele volt egy csomó agresszív kis gépezettel.

- Nanoidok. - Ejtette ki Centurion a szót. - Gondolom hogy ha bejuttatod őket a testem belsejébe akkor felfalják a kristálykötéseimet, és engem elpusztítanak szépen, és lassan.

- Megérdemled a büntetést. - Sziszegte a fájdalomtól a mechanoid. Fájdalom. Ezek annyira akarnak hasonlítani az alkotóikhoz, hogy még fájdalomérzékelőket is raktak be maguknak. - Már a háborúban is megkellet volna kapnod.

A háború. A régi szép idők.

- Oh, a háború. - Mondta ki élvezettel a szót. És bal karja elengedte a mechanoid karját, aki rögtön támadott volna. De Centurion bevetettet a fegyverét. Egy lángcsóva indult ki a jobb csuklójába szerelt lángszóróból, bele másik arcába. Az felordított a fájdalomtól. Elengedte a jobb karját. Centurion felemelte, és neki vágta a falnak, majd felvette azt a fecskendőt, amit a mechanoid elejtett. És elindult felé. - Látod milyen ironikus minket azért ruháztak fel érzelmekkel hogy jobban végezhessük a munkákat. És persze az érzelmekből alakul ki a művészi gondolkodás. Az a gondolkodás hogy végül azzal fegyverrel veszejtselek el... - leguggolt a mechanoid mellé, és megforgatta az ujjai között az ampullát. - Amellyel elakartatok pusztítani.

És oda döfte neki az ampullát ahová, még a mechanoid akarta percekkel ezelőtt. A gép megszólalt.

- Egyedül vagy. - Mondta a szolga. - Véged. Mára háborúban véged volt. Most már ismerik az ellenség arcát. Ismernek téged.

A hangja elmélyedt, a szavai összefüggéstelené váltak. De a hatás lassú volt. És Centurion csak örült ennek.

- Elkövetettek egy nagy hibát. Nem pusztítottatok el ameddig lehetett. - Majd felnézett az égre, és elmosolyodott. Jól nézett ki ez a világ. Emlékezett hogy nézett ki. Fakózöld volt a felszíne. Nyüzsgött a szerves létformáktól. De amikor ő, és a könyvtárhajó összecsaptak. Amikor a bolygóra zuhant a hajója, és a termonukleáris robbanás miatt keletkezett por eltakarta a bolygó napját. Ő tette ezt a bolygót ilyenné. Ő volt Centurion.

- Én vagyok Centurion. - Ordította el magát.