Én írtam, mit szólsz hozzá?

íme a folytatás:

Negyedik fejezet

Úton

Őserdő, 642. április 7.

Elder éppen egy fa árnyékában pihent. A kardot a földbe szúrta, majd szedett pár gyümölcsöt a fáról. Délfelé járt a nap.

Az itt élő fafajták rendkívül érdekesek. Sokszínűek, különböző méretűek, illatos virágúak. A gyümölcsök érése is más-más. Akad olyan fa, mely a téli hónapokban gyümölcsözik. Az, amelyik alatt Elder ült, zöldeskék levelű volt. Nem túl magas, terebélyes lombkoronájú. Kérge fehér, repedezett. Gyümölcse a körtére emlékeztetett, de lila színe volt.

Elder jókedvűen majszolta a nedvdús gyümölcsöt. Amikor végzett, felállt, kihúzta a kardot a földből és fojtatta útját Kelet felé. A közelben vízcsobogást hallott. Közel az Anora* folyó. Amint ezen átkelt, egyenesen vezet az útja Delwood felé.

***

Bellis

Bellis városa, a Bellos Hegység lábánál fekszik. Körülötte a Bellis Erdő, mely a Homoktenger pereméig tart. Ez az erdő, ugyan negyede az Őserdőnek, de élővilága sokallta gazdagabb.

A birodalomban csak itt található meg a Kodo nevezetű állatfaj. Csordákban járnak. A nagytestű, zöld bőrű állatok, igen békések, ám ha megijesztik őket, egy egész falvat képesek, a földel egyenlővé tenni. Néhanapján élő fákat is látni. Esténként raptorok kiáltásai törik meg a békés éjszaka csendjét. Napközben szebbnél-szebb madarak énekében gyönyörködhetnek az itt élők.

Bellis a birodalom fővárosa. Itt ülésezik a Nagytanács. Az utolsó király 713 éve uralkodott. Halála után nem választottak újabb, gyengekezű uralkodót. Maga a város már több mint 2500 éves. Rengeteg torony magaslott az ég felé. Már messziről látni lehetett, a sárgásbarna kőből épült toronyerdőt. Az egész várost, egy nem túl magas, de annál szélesebb fal szegélyezte. A legmagasabb torony teteje különleges volt. Egy kört véstek a kőbe. Tíz szimbólum jelezte az órák számát. A kör közepéből egy vékony vasrúd emelkedett ki, az ég felé. Pár perc múlva dél.

Antonidas varázslómester éppen szokásos teendőjét végezte. Törökülésben, kezét az ég felé emelve lebegett egy méternyire a torony kövezete felett. Hosszú, fehér szakálla a földet érte. Haja is megőszült, de néhol még látszottak benne a sárgás csíkok. Hátán barna köpeny lobogott a lágy szélben. Nadrágja és felsője zöld színű.

Hirtelen halk neszre lett figyelmes. Leeresztette kezeit, kinyitotta szemeit, majd lábát a talajra helyezte. Botja felemelkedett a keze hívására. Lassan megfordult. Desdel állt mögötte. A toronyba, csak teleportálással lehet feljutni, melyre a tanonc is képes volt, mert idő előtt eltanulta a varázslat fortélyát.

Desdel, a röpke 350 évével még fiatal, kis suhancnak számított a varázslók között. Haja szőke, szeme zöldes színű, mely az Elfeknél ritkaság. Egy kék nadrágot, és egy fehér rövid ujjút viselt, de elmaradhatatlan volt a lila köpeny, mely állandóan a hátán lógott.

- Merre járt, mester? – kérdezte Desdel.

- A Borvis-öblöt tekintettem meg – felelte nyugodt, lassú beszédtempóval.

- Az ellenség városát? Mester, jól tudja, hogy veszélyes…

- Meg kellett kockáztatnom. Megtudtam, hogy Arkon elesett. A következő pedig Delwood lesz.

- Ha az aurát felfedezik, és megérintik, meghal!

- Volt köztük egy… aki belépett a terembe… - folytatta tovább Antonidas mester, mintha nem is hallotta volna a tanonc szavait. -… nagyon kimerült, de még így is áradt belőle a kegyetlenség, és rosszindulat.

- Mester, én is veled tarthatok?

- Magad mondottad, túl veszélyes.

- De mester! – kérlelte mesterét, a tanonc.

- Tudhatnád, hogy túl veszélyes. A napokban tanultad ezt a varázslatot*.

- Jól van, na! Csak kérdeztem.

- Egy fontos feladatot bíznék rád, persze, ha elvállalod.

- Természetes, mester.

- Elküldök egy kis csapatot, Delwoodba, és azt szeretném, hogy te vezesd őket.

***

1. Anora: a Nagy Folyó egyik ága. A Nagy Folyó a Bellis Hegységből ered, és Homoktenger nyúlványánál szerteágazik háromfelé. A Buckafolyó Homoktengerbe ömlik, ott bele torkollik a Zulfan folyó. A második tovább folyik és az Őserdő északi felénél, szerteágazik két irányba: a Nagymancs folyó Homoktenger mentén a tengerbe ömlik (Fornust városánál), a másik pedig az Anora.

***

Az istállót, közel a kapuhoz építették fel. Egy hosszú, széles folyosóra emlékeztetett, a két fal mentén futottak a boxok, melyeket díszes faragványok borítottak. Ezekben, lovak helyett, a mágusok, a raptorjaikat tartották. Ezek, szelíd példányok voltak, már az óta, a városban éltek, amióta kikeltek tojásaikból. Egy varázsló akkor választhatott magának egyet, mikor hivatalosan is megkezdte tanulmányait, a mágia világában. Naponta lejártak, ide etetni az állatokat, de el csak akkor vitték őket, amikor nagy távot kellett megtenniük, rövid idő alatt.

Desdel, a saját hátasa előtt állt. A mellkasáig ért, bőrét, fekete színű, érdes pikkelyek borították. Izmos lábai hosszútávon is bírták az iramot. Kezén, és lábán, fenyegetőn csillantak meg a hegyes karmok. Hátára egy nyerget szíjaztak, fejére gyeplőt tettek.

Desdel lágyan végigsimította a nyakát, mire enyhén kitátotta száját, és kivillantak sárgás fogai. Nemsokára ide ért a többi varázsló is, akik vele tartottak. Vele egy idősek voltak. Húszan lehettek összesen. Kis táskát viseltek a hátukon. Megkeresték, a saját hátasaikat, kivezették őket, a boxokból, felültek rájuk, és felsorakoztak Desdel mögött. Ő lassan elindult, az ajtó irányába. Kint az utcán, sok elf megbámulta őket, a kisebbek izgatottan futkostak. Ahogy közeledtek, a kapu kinyílt. Kilépve, Bellis falán kívülre, ő is felült a raptorra. Közelebb hajolt a hüllő fejéhez, halkan odasúgta neki:

- Fuss, gyorsabban, mint a szél!

Meghallva, e szavakat, a raptor hirtelen nekiiramodott. Pár perc múlva, mikor Desdel lassított, és hátra nézett, már csak a tornyok, vörös téglából épített tetejét látta. Tovább folytatták, az utat. Fél óra folyamatos futás után, kezdett ritkulni, az aljnövényzet. Messze már látni lehetett, a Buckafolyót.

***

Másnap reggel, korán keltették őket. Raymond, szokása szerint, nehezen ébredt. Aldor már nem volt a szobában. Felöltöztek, majd kimentek az utcára. Mindenki, katonai egyenruhában, a kastély felé haladt.

- Gyülekeznek. Lehet, hogy most indulunk! – Raymond hirtelen lázba jött, a gondolattól, hogy végre hasznát veheti, az új kardjának.

Hamar elértek, a kastély elé. Abram, körbe nézett, Aldort kereste. Meg is pillantotta egy szalmatetőn. Intett neki, mire azonnal lemászott, és csatlakozott hozzájuk.

- Indulunk. A tegnap érkezett katonák kipihenték magukat – mondta pár perc múlva, majd hirtelen megkérdezte. – Láttátok a Törpöket?

- Törp? Hol? – Raymond döbbenten nézett körül. Még sosem látott Törpöket.

- Ők is jönnek. Még láthatod őket, ne félj.

Hirtelen kitárult, a kastély kapuja, és egy fekete ruhás, piros köpenybe burkolózott férfi sétált ki rajta, két lándzsát szorongató katona kíséretében. A tömeg elnémult. Victor Gent beszélni kezdett, de ők egy szót sem értettek, túl messze álltak tőle. Elhallgatott, a tömeg ujjongott, majd a tábornokok, köztük Thorak is, parancsokat osztogattak. A sereg, a kastélyt jobb oldal felől megkerülve, elindult a keleti irányba.

Ötödik fejezet

Vihar

Homoktenger, 642. április 7.

Átkeltek, a Buckafolyón, de továbbra sem távolodtak el tőle. A folyó vonalát követték, be a sivatag közepébe. Néhol, száraz fűcsomókat láttak, a folyam mentén. A nap végére, az út negyedét már megtették. Ahogy a napkorong a horizont alá süllyedt, úgy csökkent a hőmérséklet is. Az első éjszaka, nyugtalanul aludtak, nem voltak hozzászokva, a rendkívüli hideghez. Reggel, a hirtelen hőség ébresztette fel őket. Lesöpörték ruháikról, a port, és homokot, majd megetették hátasaikat, és ők is ettek egy keveset. Miután végeztek, tovább indultak. Desdel úgy számított, hogy még pár kilométer, és letérhetnek a folyó mellől.

Már bőven a sivatagban jártak. Akármerre néztek, nem láttak semmit, néhány száraz fűcsomó kivételével. Desdel parancsára, letértek a Buckafolyó mellől, mely tovább csordogált. Egy óra lovaglás után, egy alak tűnt fel, a messzeségben. A varázslók lassítottak a tempón, nehogy túl közel kerüljenek az ismeretlenhez, de mikor látták, hogy megbotlik, elveszti egyensúlyát, és elesik, egy kicsit közelebb utasították a hüllőket. Meg sem mozdult, feküdt a homokban, arccal lefelé. Desdel még közelebb jött, és azt fedezte fel, hogy az idegennek hosszú füle vannak. Egy Elf! Gyorsan leszállt a raptor hátáról, és oda sietett. Csak most vette észre, hogy szakadt, égett ruhát viselt, és a jobb lábán, átvérzett a kötés. A hátára fordította. Szeme csukva volt, szája repedezett, a szárazságtól. Oda hívta, maga mellé a hüllőt, és kivett, a nyeregtáskából, egy bőr kulacsot. Óvatosan, az idegen ajkaihoz tartotta, és egy kissé megemelte. Pár pillanat múlva, az Elf kinyitotta a szemét, és hirtelen felült. Köhögött néhányat, majd körbe nézett, mert időközben, a többi varázsló is köré gyűlt.

- Mi történt? – kérdezték többen is.

- Arkon… - halk, rekedt hangon beszélt, néha megállt, nehezen vette a levegőt, minden egyes szót úgy préselt ki magából, – emberek, meg… megtámadtak… Leromboltak mindent.

Sokan… túl élték.

- Segítenünk kell nekik – mondta, egy vörös köpenybe burkolózott Elf.

- De Delwoodot is támadás fenyegeti! – csattant fel egy másik.

- Eloszthatjuk, a csapatot – jelentette ki halkan egy harmadik.

Desdel, nem szólt közbe, pedig nem értett egyet, társaival. Tudta, hogy a tényleg vannak túlélők, segíthetnek rajtuk, de ha nem érik el időben Delwoodot, több száz ártatlan lélek vész oda.

- Néhány személyt nélkülözni tudnánk – jegyezte meg halkan.

- Én megyek! – hangzott egyszerre öt varázsló szájából.

- Őt is visszük, titeket hátráltatna, nem érnétek oda – mondta, a vörös köpenyes, és talpra segítette, az idegent, aki időközben teljesen magához tért. Felsegítette saját raptorja hátára, a másik négy varázsló is felült, csak ő maradt a földön.

Kezet nyújtott Desdelnek, majd így szólt:

- Szerencse kísérje utatok – mondta, majd megfordult, parancsot adott az indulásra, majd társai után sétált, nyugati irányba. Lassan haladtak, ketten szorosan az idegen két oldalán baktattak.

Desdelék is tovább fojtatták útjukat.

***

Hát, erről a történetről ennyit. Ha érdekel, itt egy másik:

S.M.D.

Személy neve: Jack Blesty

Személy életkora: 34

Poszt: Közkatona

Beszámoló:

2335. 3. 8.

Az utolsó emléke a becsapódás előttről, hogy az ellenséges cirkálók egyike megsemmisült.

Ez a gondolat némi erőt öntött belé. A hátán feküdt. Megpróbált felülni. Hirtelen éles fájdalom nyílalt a ball oldalába. Fogcsikorgatva erőt vett magán és nagy nehezen sikerült felülnie.

Egy fehér, kezeslábasra emlékeztető, selymes tapintású anyagból készült ruhát viselt. Fejét egy fekete sisak védte, melynek piros rostélya volt. Hasán, karján és lábán egy vékony, szintén fehér színű, rendkívül hajlékony páncélt viselt.

Lassan elült a por. Pár perc múlva levette sisakját. Az űrrepülő gép roncsai között ült. Itt-ott füstfoszlányok emelkedtek az ég felé. A Nap magasan a feje felett járt. Őrjítő meleg volt. Amerre csak nézett, mindenütt végeláthatatlan sivatagot látott. Messze, a láthatár mentén hegycsúcsok helyezkedtek el. Megint fájdalmat érzett, az oldalához kapott. A páncélján oldalt egy hosszú vágást tapintott. Kezét arcához emelte. Fehér kesztyűjét vér áztatta.

Lassan, nehézkesen felállt és kutatni kezdett a roncsok között. Meg is találta, amit keresett, egy fehér dobozt. Az övéről lecsatolt egy kulcsot és kinyitotta a ládikát. Abban több üveg vizet, pár gyümölcsöt és egy kis, kék dobozt talált. Azt kivette, kinyitotta. Abban négy kicsi, kék fiola volt. Óvatosan, vigyázva az értékes italra, kihúzott egyet a tokból. Lepattintotta a kupakot, és egy húzásra megitta. A keserű folyadék lassan folyt le a torkán, majd hirtelen feljajdult, mert az oldalába ismét bele nyílalt a fájdalom. Pár perc elteltével abbamaradt, és többé nem is jelentkezett, a seb begyógyult.

Mást nem tehetett, megkereste a hordozható adóvevőt, felcsatolta az övére, és útnak indult. A távoli hegyeket jelölte ki úti céljául, mert egy magas területre volt szüksége, hogy segélykérő jelzést adhasson le.