Én írtam, mit szólsz hozzá?

Már sokan mondták, hogy rengeteg a tőmondat, de azért 13 éves létemre jó, nem? A folytatása is megvan már:

Második fejezet

A falu

Sinos falu, 642. március 22.

Elder lassan hazafelé kullogott. Vadászni indult az erdőbe, de nem járt sikerrel. A hatásosabb rejtőzködés érdekében, barna nadrágot és egy világoszöld felsőt viselt. Térde főfoltos volt. Íját kezében tartotta, nyilait pedig tegezben, a hátán. Arca sima, haja szőke, szeme kék és füle hosszú, mint egy átlagos Elfnek*.

Elérte a falu határát. Lassan haladt a kövekkel kirakott úton. A nap még látszott a magas fák koronái felett, de a faluban már sötét volt. Az útszélen a növények már összecsukták gyönyörű virágaikat. Elder megállt az ajtó előtt, kinyitotta, majd belépett.

***

- Mehet! – adta ki a parancsot Thorak.

A három katapult egyszerre tüzelt a falu felé. A gyalogos katonák, Thorak kapitányt követve megkezdték a támadást. Egész nap itt rejtőzködtek, és a napszálltára vártak.

Thorak arcát egy vágás torzította el, mely a bal szemén haladt át, így erre a szemére nem is látott. Mogorva, szigorú természetű, tapasztalt katona volt. Már sokszor aratott győzelmet a Vörös Kereszt katonájaként. Most egy új, számára ismeretlen ellenséggel néz szembe, amely az ő meglátása szerint, nem túl erős.

A fáknak, melyek mellett elhaladt, elképesztően vastag törzsük volt. Hatalmas sziklák süvítve szálltak el magasan a feje felett, egyenesen a falu irányába. Előrántotta kardját és elhaladva az utolsó fa mellet, kiért az erdőből.

- Lasto! – hangzott egy falusi kiáltása.

***

Elder becsukta maga mögött az ajtót. Levette hátáról a tegezt és az íjjal együtt az asztalra helyezte.

A henger alakú helyiségben egy könyves szekrény, egy asztal, pár kép a falon és egy lépcső helyezkedett el. Az Elf fáradtan rogyott az egyik székre. Ott elbóbiskolt. Arra ébredt, hogy az utcáról kiáltozás szűrődik be. Rossz érzés kerítette hatalmába. Megfeledkezve fáradságáról, gyorsan felpattant és az ajtó felé sietett. Kinyitotta az ajtót, és döbbenet fogta el.

Az utcán teljes volt a káosz. A szemközti ház összedőlt, az utat törmelék borította, és ismeretlen katonák özönlenek az erdőből.

Az egyik, a szeme láttára szúrta le, a vele szemben lakó Elfet. Ettől hirtelen harag fogta el. Felkapta az első dolgot, ami keze ügyébe került, egy kisebb faldarabot, és a katona felé hajította.

Hasán behorpadt a páncél, elesett és beverte a fejét a földbe.

Elder felkapta a véráztatta kardot és a hozzá legközelebb álló katonát szemelte ki következő célpontjául. Az első ránézésre, egy félszemű katonával állt szemben. Az egy pillanat alatt felkapta a kardját és hárította a támadást. Pajzsával hasba vágta Eldert, aki elesett, majd, mintha misem történt volna, tovább ment.

Elder egy kötéldarabot látott a földön. Felkapta, a kardal egyetemben, felállt és a katona után ment. A kötél egyik végét bal kezére erősítette. A kard lapjával hátba vágta a félszeműt, hogy magára vonja a figyelmét. Az megfordult és amikor meglátta, kiáltott valamit a maga furcsa nyelvén. Elder rövid ideig, de tanulta ezt a nyelvet, még kiskorában. Annyit tudott kivenni a kiáltásból, hogy neki szólt. A katona, megpróbált egy egyenes döféssel végezni ellenfelével, de az elkerülte a támadást. Meglendítette a kezét, és a kötél, mely rá volt erősítve, a kard markolatára csavarodott. Mire Thorak észbe kapott, már fegyvertelen volt.

Futásnak eredt. Elder gyorsan bement a házba, fogta íját, és az utolsó nyílvesszőt és visszatért az utcára. Felajzotta fegyverét, majd lőtt, de a lövés pillanatában oldalról meglökték. A kilőtt nyílvessző egyenesen a félszemű katona tenyerén fúródott át. Az kínjában felüvöltött, és térdre esett.

Eldernek hirtelen eszébe jutott, hogy hová rejtette a tartalék nyilait. Diadalittasan rohant vissza a házba. A könyves szekrény irányába indult. Hirtelen fülsüketítő dörrenést hallott, ezzel egyidejűleg, haloványan megremegett a föld. Elder felnézett, és az utolsó emléke az, hogy a tető, egy katapult lövésének következtében, leszakadt és a törmelék egyenesen lefelé esik.

***

Lassan visszanyerte eszméletét. Minden porcikája sajgott. Kinyitotta a szemét és körülnézett. A nap, már régen lement. Koromsötét volt. A ház felső szintje teljesen megsemmisült. A romok mindent a felismerhetetlenségig tönkretett és maguk alá temetett. Eldernek szerencséje volt, mert egy nagyobb darab, amely könnyen a végét is okozhatta volna, mellé esett. Az egyetlen súlyos sérülése, a lábán volt, de az is csak csekély mértékű. Kívülről nem látott a lábán semmi érdemlegeset, de mégis annyira fájt, hogy alig bírt megállni.

Nagy nehezen lábra állt és az egykori kijárat felé bicegett. Kilépett az utcára. Ott gyomorforgató látvány fogadta. Az út közepén egy hatalmas halom hevert. A halott falusiak tetemeit összehordták egy halomba. A legjobb barátai, társai tetemei hevertek előtte. Az éjszaka sötétjében nem látta, ám hallotta a közelben zümmögő legyeket. Mintha hasba vágták volna, szíve fájdalmasan dobban, gyomra felfordult. Hogy gondolatait elterelje és megnyugodjon kissé, jobbra fordult és elindult az utcán.

A legközelebbi lakott terület innen húsz nap járóföldnyire fekszik, az Őserdő mélyén, Delwood városa. Sejtése szerint, ha az emberek a szigetnek ezt a részét akarják, Arkont és Delwoodot el kell pusztítaniuk. Azok, akik lerohanták a falut, Homoktenger* felé, egyenesen Arkon városába mentek. Vagyis Delwood a következő. A lábát kínzó fájdalomról megfeledkezve, felkapott egy kardot és futni kezdett, keleti irányba. A lelke mélyén remélte, hogy ott összefut még a félszemű katonával, és tisztességes módon lerendezhetik ezt a vitát.

1. elf: a Gyűrűk Ura c. könyvekből megismert tündékhez hasonlatosak, de a fülük átlagos hossza 25 cm

2. Homoktenger: a sziget legnagyobb része, egy hatalmas sivatag. Felülnézetből egy skorpió nyitott ollójára emlékeztet. Több száz méteren keresztül csak homok és kő. Itt-ott oázisok találhatók. Az Óriás Skorpió származási helye.

Harmadik fejezet

Fornust

Borvis öböl, 642. április 5.

Végigrohant a folyosón, közben a törmeléket és égő gerendákat kerülgette. Elhaladt a szolgálók szobájának ajtaja előtt. Kiáltást hallott, megtorpant és visszafordult. Ki akarta nyitni az ajtót, de az beragadt. Hátrált pár lépést. Egy erős lökéssel sikerült bejutnia a helyiségbe. Fullasztó volt a levegő, füst és por lepett el mindent. Jajgatást hallott. Lenézett és egy szolgálót pillantott meg, félholtan feküdt, egy gerenda alatt. Gyorsan leguggolt és nehézkesen felemelte a farúdat. Felsegítette a szolgálót, és az ajtóig támogatta.

- Kockáztatta az életét… - suttogta rekedten, majd hirtelen köhögni kezdett. Pár másodperc múlva folytatta: -… egyszerűen itt hagyhatott volna, de nem tette. Lekötelezett. Most pedig menjen, és keresse meg a szüleit.

Aldor elengedte a szolgálót és gyorsan tovább futott. Befordult a sarkon. Hirtelen megremegett a ház és ő elesett. Pillanatok alatt újra két lábra állt és már ment is tovább.

- Marisa, Marisa! – hangzott fel a kiáltás a közelben.

Megszaporázta, amúgy is gyors lépteit. Egyre közelebb ért a hang forrásához, de a füst mennyisége egyre csak nőtt. Hirtelen egy árny tűnt fel nem túl messze tőle. Az apja volt.

- Marisa! – kiáltozta felesége nevét, mikor meglátta fiát, meghökkent.

- Azt hittem, hogy már régen kint vagy! Nem érdekel semmilyen kifogás! – förmedt rá, mikor látta, hogy fia mondani akar valamit. – Menj ki, most! Mindjárt jövök én is.

Aldor engedelmesen megfordult és visszafelé indult. Apja hangja fokozatosan halkult, de hirtelen felhangzott egy örömteli kiáltás is, és ő ebből rögtön tudta, hogy szülei egymásra találtak.

Befordult egy sarkon és egy lépcsőhöz érkezett. Lerohant rajta és a nyitott tölgyfa ajtón keresztül a szabad levegőre érkezett. Megkönnyebbülten rogyott a nedves fűbe, bár most sem volt biztonságban, mert a közeli faluban fellázadtak a falusiak és felgyújtották a kukoricaföldeket és a házukat. Ez őt most nem érdekelte. Pillanatnyilag nem tudott másra koncentrálni, mint hogy szülei mikor lépnek ki az ajtón.

Hirtelen robbanás rázta meg a házat. A földszinti falak nem bírták tovább és pálcika módjára roppantak össze az irtózatos súly alatt. Az épület pillanatok alatt dőlt össze és temetett maga alá mindent és mindenkit, aki bent tartózkodott.

Aldor azon kapta magát, hogy ott térdel, és könnyáztatta arcát két kezébe temeti. Hirtelen kiáltozás ütötte meg a fülét. Felemelte a fejét és egy fáklyás, vasvillás tömeget látott közeledni.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. Erre Aldor felriadt. Arca verejtékezett, takarója a földön hevert. Egy katona lépett be a szobába.

- Felkelni lusta banda! – kiáltotta harsányan

Aldor felült. A helyiség, amelyben aludtak, igen kicsi volt. A legtöbb helyet a három ágy foglalta el. Az egyik sarokban egy kupac ruha, sisak, kard és páncél hevert. Ez volt Abram és Raymond felszerelése. Az övé, az ágy mellett foglalt helyet, szépen összehajtogatva. Lassan felöltözött, és közben feltűnt neki, hogy csend van. Pedig előző nap folytonosan zúgott a motor. Lassan Abram is felöltözött. Aldor halkan kinyitotta az ajtót és kiment.

Elindult a fedélzetre vezető lépcső felé, de megtorpant, és visszafordult, mikor barátja suttogását hallotta.

- Várj egy kicsit! Felkeltem a lustaságot – mondta, majd halkan becsukta az ajtót. Egy gyors mozdulattal kitárta, majd akkorát lökött rajta, hogy az a falnak csapódott. Hirtelen elkiáltotta magát:

- Megtámadták a hajót! Segítség kell! Azonnal!

Raymond kapkodó léptei hallatszottak, majd, vélhetőleg felfedezte a mosolyt bátyja arcán, egy ideges kiáltás hallatszott:

- A fene essen beléd, Abram! – kiáltotta mérgesen, majd földhöz vágta sisakját. – Éppen egy romantikus vacsorát szakítottál félbe! A lány már éppen beadta volna a derekát.

- Oh, álmodozz csak, öcsém. Nem akarlak elkeseríteni, de ha nő lennék, akkor sem mennék el veled vacsorázni, ha a torkomhoz szorítanának egy tőrt – cukkolta öcsét Abram, majd gyorsan lehúzta a fejét, melynek helyén egy másodperccel később a földet is megjárt sisak repült el.

Aldor jobb kedvre derült az előbb lejátszódott jelenet láttán. Abrammal együtt felmentek a folyosóvégi lépcsőn. A fedélzeten zajlott az élet. A kapitány parancsait visszhangozta a tömeg, a legénység kisebb-nagyobb ládákat cipelt, a motor pedig némát pihent. Leengedték a vitorlákat. Aldor nem látta a hatalmas köd miatt, de tudta, hogy megérkeztek.

A zűrzavarban elszakadt Abramtól. Lassan a hajó széléhez ment. Ott lenézett, és egy kötéllétrát, meg egy csónakot pillantott meg, ezekben szállítják a katonákat a szigetre. Ez üres volt.

Egy gondolat villant át a fejében, gyorsan átugrott a hajó szélén, leereszkedett a létrán. A csónakba érve megragadta a két evezőt. Azt nem tudta merre, de evezni kezdett. Pár perc múlva a hajót elnyelte a köd. Azonban legénység zaját még mindig hallotta.

Hirtelen feltűnt vele szemben egy másik csónak, mely a hajó felé haladt. Egyetlen katona ült benne. Most már tudta, hogy jó irányba halad. Tovább evezett, pár perc múlva a csónak megakadt két kő között.

Aldor felállt, kilépett az egyikre. Vízcsobogás hangját hallotta a közelben. Egy kőfal állt előtte. A tetejét nem látta, mert még mindig sűrű volt a köd.

A háta mögül tompa koppanást hallott. Megfordult. Három csónak állt mögötte, az egyik az, amelyikkel jött, a másik kettő tele volt katonákkal. Azok hozzá hasonlóan kiszálltak és a sziklafalhoz álltak. A csónakokban egy-egy ember maradt, azok megfordultak és visszamentek a következő csapatért.

A katonák mászni kezdtek. Aldor, követve a példájukat, belekapaszkodott egy kiálló dudorba, és felhúzta magát. Fárasztó feladat volt, minél magasabbra ért, annál nehézkesebben haladt, páncélja lefelé húzta és a mohás kövön megcsúszott a keze.

Váratlanul egy kiáltást hallott, egy árny suhant el mögötte, majd egy csattanás. Lenézett, egy katona halott teste hevert egy sziklán. Nagyot nyelt, majd tovább mászott. Pár perc múlva elért egy kiálló részt, pont akkora volt, hogy könnyedén leülhetett rá. Itt megpihent.

Hirtelen egy vastag kötélre lett figyelmes. Azt felfelé húzták. Egyszer csak négy részre ágazott szét. Mind a négy vége egy hatalmas, deszkákból összeeszkábált falap négy sarkához volt erősítve. Ezen ládák helyezkedtek el. A lap lassan emelkedett felfelé. Aldor gyorsan felállt, erőt vett magán, majd egy ugrással a ládák közt találta magát. A lap egy kicsit billegni kezdett, de ez a mozgás hamar alábbhagyott.

Ebben a pillanatban, mintha áthaladt volna egy láthatatlan vonalon. A köd szertefoszlott, a nap fénye elvakította. Mikor hozzászokott a hirtelen fényhez, jobban körülnézett. Innen látta az egész öblöt. Több helyen kis vízesések fedezett fel. Messze látta a felkelő napot.

Közel járt már a szirt tetejéhez. Becslése szerint 30-40 méter magas lehet a fal, melyet az imént még meg akart mászni. Hirtelen megakadt a kötél, elérte a sziklafal tetejét. A lapot egy daru húzta felfelé, és az ő nagy meglepetésére, azt egy Törp kezelte. Nem szólt, csak idegesen mutogatott Aldor felé, aki gyorsan felállt és a földre ugrott.

Ismerős látvány fogadta. Egy kisváros tárult eléje. Négy utcája a város középpontjába vezetett, a kastélyba. Nagy volt a tömeg. Mindenütt katonák masíroztak és gyakorlatoztak, de sokan közülük civil ruhában járták a város utcáit, így próbáltak elvegyülni az ide érkező kereskedők között. Egy Törp katona haladt el előtte.

Hosszú barna szakálla volt, fején ezüst sisak, melyen törp rúnák díszelegtek. Hasán vaslemezekből összeállított páncél, lábán bőr csizma, kezén pedig kesztyű. Hátán sötétzöld köpeny. A Törp egy fejjel alacsonyabb volt Aldornál, de ő még, így sem mert volna kiállni ellene. A kezében egy fejszét tartott, amelynek élén fenyegetően csillant vissza a napfény.

Leült a fűbe, megpihent egy pillanatra. Levette sisakját. Magán érezte a nap melegét, a hűvös szelet. Ekkor árnyék vetült rá. Felnézett, Abram állt mellette. Arca enyhén kipirosodott a megerőltető mászástól. Ő is leült, mindketten a várost figyelték.

Tíz perc múlva keserves nyögést hallottak a hátuk mögül, majd egy tompa puffanást. Megfordultak. Raymond feküdt mögöttük, erőtlenül. Amikor a földre rogyott, sisakja leesett a fejéről, így láthatóvá vált a kivörösödött, verejtékező, szenvedő arc. Aldor és Abram még vártak pár percet, majd felálltak és bementek a városba.

***

***

Másnap reggel Aldor, hogy az Ezüstkéz testvéreket fel ne ébressze, hangtalanul ajtót nyitott, majd becsukta, miután kiment. A helyiségben félhomály volt. Lassú léptekkel, hogy fel ne zavarja a többi vendéget, végigment a folyosón, majd hármasával haladva, szinte ugrálva lesietett a lépcsőn. A földszinten egy pult állt, a mögött a tulajdonos foglalt helyet. Az asztalra borulva, mélyen aludt. Mikor meghallotta, hogy valaki közeledik, felkapta a fejét, csodálkozva nézett, majd visszafeküdt.

Aldor kilépett a fogadóból. Az utca tele volt emberekkel. A nap még felkelőben volt. Nem értette, hogy miért verődött össze egy ekkora tömeg.

Aldor gyermekkorától fogva merőben más volt, mint a vele egy idős, elkényeztetett hercegek. Gyerekként, nap, mint nap a városban járkált. Szeretett segíteni a szolgálóknak a munkában. Volt közöttük egy Griswold nevezetű, akivel rengeteget játszott. Később, ahogy felnőtt, egyre többet foglalkozott a katonákkal. Vágyakozva gondolt a csatatéren zajló ádáz küzdelmekre. Az apja lebeszélte a katonáskodásról. Pár nap múlva, egy parasztfelkelés következtében a házuk porig égett. A birtokon teljes volt a káosz. Aldor egymaga védelmezte a szolgálókat a dühödt tömegtől, míg a katonák odaértek. Ekkor döntésre jutott. Rangját hátrahagyva, belépett a hadseregbe.

Két évre rá, az Aneracnál vívott csata közben futott össze Abrammal. Kieszelt egy tervet, mellyel visszaverhetik a kalózok támadását, de egyedül nem tudta végre hajtani. Aldor segítségét kérte. Innentől fogva elválaszthatatlanok voltak. Ha máshová osztották be őket, akkor ő titokban kezeskedett ez ügyben. Aldor a sors fintorának érezte, hogy most mégis vele és az öccsével kellett a szigetre mennie.

A fogadó a város szélén állt. A közelben vízcsobogást hallott. Elnézett Az utca belső vége felé. Kétoldalt végtelenül sok ház sorakozott. Mind szalmatetős volt. Nem túl messze tőle, egy harangtornyot látott. Néhol kis boltok álltak, előttük ládák, azokban pedig eladásra váró gyümölcsök és egyéb termények. A kisvárost magas hegyek határolták. Aldor a némelyikben kapukat vélt felfedezni. A Törpök műve. Már megkezdték a hegyek kivájását. Látott már Törpök által kifaragott hegyeket, a Vaskohó hegységben. Tekintetét ismét a kisvárosra szegezte. Messze, az utca végén egy kastély állt. Magas tornyait, hatalmas kupoláit, már messziről látni lehetett.

Az utcán hatalmas tömeg verődött össze. A kastély felé haladtak. Aldor hagyta, hogy magával sodorja a tömeg. Már félúton járt a kastély felé, mikor egy harsány kiáltást hallott. Amennyire sikerül, megfordult. A tömeg kettényílt a háta mögött. Szekerek közeledtek.

Aldor ijedtében félre ugrott. A szekereket vaddisznószerű állatok húzták. Barnás színűek, hátukon narancs foltokkal. A szekér alig volt nagyobb egy csónaknál, két keréken gurult, oldalán, akárcsak a Törpök sisakján, rúnák díszelegtek. A Törp, amelyik a gyeplőt szorította, kék felsőt, egy barna nadrágot, és aranycsatos nadrágszíjat viselt. Rajta kívül még ketten utaztak a kicsi járműben. Mindkettő zöld színű ruhát viselt. Az egyik egy sárga zászlót tartott a kezében, melynek a közepére egy fekete üllőt hímeztek. A másik egy, nála kétszer akkora lándzsát fogott a kezében, melyet az ég felé emelt.

Hat ilyen szekér haladt el Aldor mellett, a hetedik üres volt. Erre, nekifutásból felugrott. A Törp nem vette észre a nagy iramban és tovább hajtott. Rohamosan közeledtek a kastély felé. Közvetlenül a bejárat előtt leugrott a szekérről, mert felfedezte, hogy a városlakók elkanyarodtak bal felé. Hirtelen ujjongást hallott, de nem látott semmit. Utat tört magának a tömegben az út másik oldalára. Ott, néhány láda segítségével, felmászott az utca utolsó házának tetejére. Ott kényelembe helyezte magát a szalmatetőn.

Egy szorost vélt felfedezni két hegy között. Pontokat látott közeledni. Ahogy közelebb értek, Aldor egyre jobban látta őket. Több száz katona vonult a város felé. A menetoszlop hosszú volt, a vége még nem is látszott. Egyenletes léptekkel közeledtek, szinte enyhén remegett a föld léptük alatt. A sereg elején egy tábornok haladt.

Ahogy elérték a város szélét, megnyílt előttük a tömeg. Mikor a tábornok elhaladt a ház mellett, melyen helyet foglalt, Aldor furcsa dologra lett figyelmes. A katona kézfeje vörös volt. Kezébe egy törött nyílvessző darabja fúródott. A seb begyulladt, és vérzett. A tábornok néha-néha megtörölte a kezét egy rongydarabbal. Amikor a nyílvessző a kezébe állt, nem húzta ki, csak kardal elvágta mindkét oldalon, így a megmaradt rész a kezében maradt. Aldor erről mit sem tudott, ezért furcsállotta a dolgot.

Egy katona jött ki a kapun, a tábornok elé.

- Thorak kapitány, üdvözlöm Fornust városában. Meg kell jelennie a mai haditanácson, jelentést kell tennie a támadása sikeréről – közölte felettesével a kapuőr.

Az említett, felsóhajtott majd így szólt: - Ott leszek. Találjon valakit, aki megnézze a kezem – és felmutatta vérvörös kezét. A sebből újabb vérpatak serkent ki, mely lefolyt a csuklójához, majd tovább, a zöld hosszú ujjú alá.

***

Thorak, miután elküldte a katonákat szálláshelyükre, bement a kapun. Egy hatalmas udvar tárult a szeme elé. Középen egy lovas szobor állt. Három méter magas, baljában pajzsot, jobbjában pedig kardot szorongatott, melyet magasra emelve, nyugat felé mutatott, arra amerről jöttek. A szobor mellett egy kövezett út vezetett a kaputól-kapuig. Annak mentén fákat ültettek, és néhol padokat helyeztek el.

A kastélyt egy körfal vette körül. A kapu, melyen belépett a város felé nézett. Magasabbnál magasabb tornyok alkották a kastélyt. Rengeteg ablaka volt. Belátni innen az egész várost, és a környező erdőket és hegyeket. A legmagasabban elhelyezkedő, északra néző ablakból, látni lehetett a Homoktenger egy nyúlványát. A tanácsterem egy alacsony, széles, kupolás tetejű épületben volt. A kupola kékeszöld színű.

Thorak végigment a macskaköves úton, be az ajtón, majd fel a csigalépcsőn. Lassan haladt, néha-néha elhaladt egy ablak mellett. Kívülről arca kifejezéstelen volt, nem lehetett kiolvasni belőle semmit. Belülről azonban rengeteg érzés szorongatta. Szenvedett. Fáradt volt, a keze miatt pedig nem volt képes aludni. A seb állandóan lüktetett, a feje is fájt. Éhes volt, de mégis a hányinger kerülgette. Kínszenvedés volt felmennie a lépcsőn. A lépcsősor végén egy ajtó állt. A tanácsterem bejárata. Amikor elérte a tetejét. Megfordult és leült az utolsó lépcsőfokra. Itt üldögélt néhány percet, összeszedte magát. Mély levegőt vett, felállt és benyitott a terembe.

A helyiség tágas volt. Thorak, az ablakpárkányon, egy alig látható, szinte láthatatlan, szürkés színű, madarat látott ücsörögni. Amikor ő belépett, azon nyomban kiröppent, az ablakon. Thorak azt hitte, hogy a fájdalom miatt képzelődik, mert a madár körvonalai, alig voltak láthatóak, mintha csak egy szellem volna. Középen egy kör alakú asztal állt. Arra egy térképet helyeztek. Az asztal körül négy személy foglaltak helyet, az ötödik állt és az asztal fölé hajolt.

Az egyik közülük Victor Gent volt. Fekete csizmát, nadrágot és felsőt viselt. Barna nadrágszíján egy oroszlán aranyból öntött feje díszelgett. Szíjára csatolta kardját és annak hüvelyét. Rossz tulajdonsága volt, hogy jobb kezét sosem vette le a kard markolatáról. Hátán és vállán egy vörös köpeny lógott, mely eltakarta a két karját. Mellkasán kitüntetéseket hordott. Mindkét vállán vastag páncél volt, közvetlenül a köpönyegen, ennek köszönhető, hogy keze állandó takarásban van. Haja szőke, szeme kék színű. Tekintete szigorú, természete békés, nyugalmat sugárzó.

Híres személy a katonaságnál. Remek beszélő, eszes, tehetségére még újoncként figyeltek fel. Onnantól kezdve egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán. Ő szervezte be a Vaskohó hegység Törpjeit a hadseregbe. Rengeteg csatában aratott már győzelmet, Aldorhoz hasonlóan nemesi származású, de ő nem hagyta hátra a rangját. Gyakran jelenik meg a harctéren, személyesen vezeti csapatait. Azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy neki kell vezetnie a partvonal és a környező vidék elfoglalását.

Amikor Thorak belépett, feltekintet a térképről.

- Hivatott uram? – kérdezte a kapitány, feszes vigyázban.

- Pihenj, katona! Foglalj helyet!

Thorak közelebb lépett az asztalhoz, és leült az üres székre. Közelebbről szemügyre vehette a térképet. A partvonalat, és Fornust, Delwood és Arkon városát ábrázolta. Kis, piros zászlók álltak rajta. A seregeket jelképezték. A legtöbb zászló Fornust városánál volt elhelyezve.

Az asztalnál ülő másik négy személy, amióta csak belépett a terembe, töretlenül bámulta.

- Úgy látom sikerrel járt a város elfoglalásában – törte meg a csendet Gent.

- Jól látja, uram. Csak velem történ egy kis baleset – válaszolt Thorak és feltette a kezét az asztalra.

A körülötte ülők szörnyülködve fordultak el. Thorak ügyet sem vetett rájuk.

- Kezeskedem ez ügyben, hogy a legjobb orvost kapja. Nem gyengélkedhet a legjobb kapitányunk. Pár nap múlva indulunk Delwoodba.

csak így, két részben fért ki