Mit szerettek a legjobban a könyvekben?

Én azt szeretem nagyon, mikor az adott történés hiába követ nyomon egy embert, de az ő szemszögéből látjuk a dolgokat, mégis úgy és azokat a dolgokat írja le ahogy a karakter látná és érezné, esetleg néhol saját gondolatait is látjuk a karakternek - és számomra itt jön a legjobb rész, hogy majd pár fejezettel később váltunk egy totál másik karakterre, és az írás megint megváltozik az adott személyiségre.

Nem tudom érthetően írtam-e le ezt a részét, de a lényeg hogy nem csak az írótól változik az adott történet leírása és stílusa, hanem a karakterektől is változik épp kinél van a fejezet, persze ehhez az is kell, hogy több karaktert kövessünk nyomon, ne csak egyet.

Pl.: az egyik könyvben az egyik karakter egy örök optimista, felfigyel a környezetére, itt a stílus hogy mindent vidáman és lelkesen ír le, legyen az környezet, tárgyak vagy más emberek, majd egy fejezettel később másik karakter szemszögéből látjuk a dolgokat, ahol a környezetet limitáltan írja le, nagyon keveset tudunk meg róla, mert egyszerüen nem érdekli a karaktert olyannyira a környezete, de ha még is van leírás, teljesen más stílusban, mást részletez, és ilyenkor a karakteren is látszik hogy teljesen máshogy áll a dolgokhoz, emberekhez stb...

Persze a fent említett dolognak az a hátul ütője, hogy ha nem jól van megírva az egyik karakter stílus, akkor azokat a fejezeteket az olvasó utálja majd olvasni.

segít elmenekülni egy olyan világba ahol elbújhatok a jelenem elöl és a kognitív túlterhelésemet (szorongásos túlgondolós zavar) csökkenti és sokkal jobban átlátom az embereket megértem a szituációkat javítja a kreativitást, helyesírást

de a fő hogy jobb személyiségismerő vagyok mind magammal mind másokkal meg a szorongásom leküzdése ügye

Szerintem nagyon fontos, hogy a szereplők személyisége is le legyen írva, a módszer teljesen mindegy, de én így tudok kötődni a hozzájuk. Ez nem azt jelenti, hogy oldalakat kell teleírni pszichológiai elemzéssel, de sokat segít, ha bizonyos szituációkban információt kapok az érzéseikről, esetleg múltban történt eseményekről, háttértörténetekről, amikből kiderül, hogy miért így vagy úgy reagálnak egy-egy helyzetre.

Személy szerint utálom azokat a könyveket, amik csak a cselekményre építenek és nem adnak elég információt a figurákról, legyenek azok jók vagy rosszak.

Példaként Stephen Kinget tudnám felhozni, aki mindig nagyon ügyesen egyensúlyoz a cselekmény és személyiségrajz arányaiban.

Kezdő írónak pedig mindig csak azt tudom javasolni, hogy mielőtt nekiáll írni, olvasson nagyon-nagyon sokat, lehetőleg többféle stílusban, mert így tudja a legtöbbet megtanulni az írásról.

Én kevésbé olvasok kitalált történeteket, jobban kedvelem az önéletrajzi írásokat, vagy filozófikus műveket.

Amit értékelek, ha tágítja a világlátásomat, illetve új nézőpontot ad, olyan gondolatot, amit beépítek a saját gondolkodásomba. Persze egy önéletrajzi írást is meg lehet írni rossz stílusban, unalmasan. Ilyen esetben, mégha a téma érdekelne is, nem olvasom el a könyvet.

Példa jó könyvre, egy 21 éves lány írta, de sok hivatásos írót megszégyenít, mert van mondanivalója, és az érdeklődést fenntartóan tálalja. Rahaf Mohammed: A lázadó.

Rendkívül jó önéletrajzi író még Polcz Alaine, Asszony a fronton című könyve a legdöbbenetesebb könyv, amit olvastam.

Kitalált műveknél azt szeretem, ha személyesen megérint a világa. Illetve az eredetiséget. Kedvencem Hans Christian Andersen.

Visszatérve az önéletrajzi könyvekre, attól, hogy valaki az életéről locsog, sztorizgat, még nem lesz jó könyv.