Hogy értelmezitek az alábbi Weöres Sándor verseket?

Egy kézfogás is a mindenség takarója.

Kinn a kamra, benn a táj, kinn az ágy és benn a tenger?

Az együttlét a múltban folytatódik.

Már csak nagy űr marad, melyből forrás fakad.

A csönd a legnagyobb kiáltás, a nyugalomban a legcikázóbb révület.

Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen érzéseket váltanak ki belőletek ezek a mondatok, hogyan tudtok hozzájuk kapcsolódni, mit jelent nektek. Azt is ér leírni, ha valamelyik nem tetszik, logikátlannak tűnik stb. Nem kell persze az összessel kapcsolatban írnotok, egy-egy személyes gondolatnak is nagyon örülök :)