Megoszt mindenki egy verset ami közel áll hozzá?

Reményik Sándor: Az ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

És áhítattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek,

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,

Ne nyúljon hozzá avatatlanul

Senki: ne szaggassátok szirmait

A rózsafának, mely hóban virul.

Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,

Mintha imádkozna,

Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,

És pap, és próféta és soha más,

Nem illik daróc főpapi talárhoz,

S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,

Ki borát issza: Élet borát issza,

Előre néz s csak néha-néha vissza -,

S a kelyhet többé nem engedi el!

Konsztantyin Szimonov

Várj reám

Várj reám, s én megjövök,

hogyha vársz nagyon,

várj reám, ha sárga köd

őszi búja nyom;

várj, ha havat hord a szél,

várj, ha tűz a nap,

várj, ha nem is jön levél

innen néhanap;

várj, ha nem vár senkit ott

haza senki már,

s ha nógat is bárki, hogy

nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.

Fordulj daccal el,

ha álltatják ösztönöd,

hogy: feledni kell...

ha lemondtak rólam már

apám s lányom is,

s jóbarát már egy se vár--

...szinte látom is:

borral búsul a pohár,

s könnyet ejt szemük,

rám gondolva. De te várj

s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek

minden vészen én.

Aki nem várt, majd rám nevet:

"Szerencsés legény".

Nem tudhatja senki sem,

te meg én csupán,

hogy te jártál ott énvelem

öldöklő csatán,

s te mentettél meg, de hogy ?

Egyszerű titok:

Várni tudtál rám,

ahogy senki sem tudott.

jav.

Nem tudhatja senki sem,

csak mi ketten azt,

hogy te jártál ott énvelem,

hol halál maraszt

Baranyi Ferenc:

Az ébrenlét bátorság

Éjfélkor a sötét belém lát,

ilyenkor vallanak a némák,

és a süketek dobhártyája

beleremeg az éjszakába.

Nem könnyű a magunkba-nézés,

ítélőszékhez önidézés,

jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,

ha ilyen éjszakán elalszol!

Az ébrenlét a bátorság itt:

lehurrogni lelked, ha ámít,

rágondolni, amire nem mersz,

akármilyen nehéz, keserves,

büntetni magad röstellt könnyel,

társ-nélküli, szegetlen csönddel,

nézni, midőn a képre fény száll,

amit az éj tükre eléd tár.

Ó én tudom: a gyöngeségem

legláthatóbb a tükör-éjben,

s én látom legjobban, hisz éjjel

magam vagyok rossz számízével.

Nincs kínzóbb a felismerésnél:

hazugnak látni, mit beszéltél,

mondandónak, mit elhallgattál,

adandónak, amit nem adtál.

Magam vagyok magam fegyence,

bíráim legkegyetlenebbje,

s még az lehet csak, akin látszik,

hogy éjszakákat áttusázik,

aki velem éber az éjben:

legyen bírám s ha kell, pribékem,

de megítélni hogy merészel,

aki nyugodtan alszik éjjel?!

Legyen a bírám talpig ember,

magát-vizsgáló becsülettel,

s ítéljen el, egyazon szinten,

mint embert ember, istent isten,

mint ön-legyőző ön-legyőzőt,

miként legyőzöttet legyőzött,

de sárga törpék tű-sisakban

ne mocorogjanak alattam.

Ha számonkérő éjben alszol:

jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!

Bár nehéz a magunkba-nézés,

ítélőszékhez önidézés,

de áldozzunk ennyit magunknak,

kiéjszakázott igazunknak,

s azoknak, akik tisztelettel

úgy neveznek minket, hogy ember.

Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.

Ég. Föld. Fák. Szél.

Méh döng. Gyík vár.

Pók ring. Légy száll.

Jó itt. Nincs más

csak a kis ház.

Kint csönd és fény.

Bent te meg én.

Kedvenc versem:

Petőfi Sándor

Pató Pál úr

Mint elátkozott királyfi

Túl az Óperencián,

Él magában falujában

Pató Pál úr mogorván.

Be más lenne itt az élet.

Ha egy ifjú feleség...

Közbevágott Pató Pál úr:

"Ej, ráérünk arra még!"

Roskadófélben van a ház,

Hámlik le a vakolat,

S a szél egy darab födéllel

Már tudj' isten hol szalad;

Javítsuk ki, mert maholnap

Pallásról néz be az ég...

Közbevágott Pató Pál úr:

"Ej, ráérünk arra még!"

Puszta a kert, e helyett a

Szántóföld szépen virít,

Termi bőven a pipacsnak

Mindenféle nemeit.

Mit henyél az a sok béres?

Mit henyélnek az ekék?

Közbevágott Pató Pál úr:

"Ej, ráérünk arra még!"

Hát a mente, hát a nadrág,

Ugy megritkult, olyan ó,

Hogy szunyoghálónak is már

Csak szükségből volna jó;

Híni kell csak a szabót, a

Posztó meg van véve rég...

Közbevágott Pató Pál úr:

"Ej, ráérünk arra még!"

Életét így tengi által;

Bár apái nékie

Mindent oly bőven hagyának,

Soha sincsen semmije.

De ez nem az ő hibája;

Ő magyarnak születék,

S hazájában ősi jelszó:

"Ej, ráérünk arra még!"