Mi a véleményetek erről a könyvrészletről?

Régebben már raktam fel ebből, csak azóta finomítottam rajta. Picit hosszú, de megköszönném, ha elolvasnád.

Várok negatív kritikákat is, szóval nyugodtan. Kíváncsi vagyok. :)

1.fejezet

Lázasan futottam végig a lakatlan épületek között. A karomon levő vágásból szivárgott az az érdekes folyadék, amit a mezőn láttam kicsi patakokban folyni az élettelen, fejnélküli testekből. Nem tudtam milyen lények, lehettek, de nagyon reméltem hogy a futásom, ami elég hangosnak bizonyult nem kelti fel a többi, romos épületekben megbúvó alakokat.

Míg ezen gondolkodtam autózúgásra lettem figyelmes és egy zöld terepjáró fordult be a sarkon melyből katonák figyelték a környéket. A legközelebbi, hullaszagtól bűzlő konténer mögé vetettem magam. Közben lehorzsoltam a két térdem, de vér helyett itt is szivárgott az ezüstös folyadék. A kezembe leírhatatlan fájdalom csapott, ahhoz tudom hasonlítani mikor egy pengével szép lassan elkezdik lenyúzni a bőrt. Az erek lilán kirajzolódtak az alkaromon, körbefonva az érdekes jelet ábrázoló tetoválást, amit a megszökésem előtt a föld alatti raktárban szereztem. Nem emlékeztem arra, hogy kik milyen oknál fogva pecsételtek meg. A legelső emlékem az, mikor menekülni próbáltam és az egyik emberhez hasonló lény elállta az utamat. Akkor szereztem a sérülés. Éreztem, valami megváltozik bennem, szétterjed, mint a méreg. Segítségre lesz szükségem minél hamarabb.

Az autó elhaladt mellettem. Ránéztem az oldalán levő jelre, utána a karomra. Egy és ugyanaz volt. Egy kör, benne egy háromszöggel, ami 2 részre van osztva. Mikor már a hangját sem hallottam a köveken zötykölődő autónak akkor elkezdtem futni.

Nagyon gyorsan, és a körülöttem levő házak elmosódtak. Hogy voltam erre képes?

Szétnéztem, már nem voltam a város közelében. Egy erdőben álltam, fenyőfák alatt mikor hirtelen egy szúrást érezte a vállamban. A fák forogni kezdtek körülöttem.

Elájultam.

Suttogásra lettem figyelmes, de nem láttam semmit és senkit. A szemem le volt takarva. Mikor a kezemmel próbáltam volna eltávolítani vakságom okozóját. Akkor azt egy lánc megakadályozta, ami szorosan a csuklómra volt erősítve.

Hurrá. Ki vagyok kötve. Ezt jól megcsináltad Zamíra Badrick.

Cipők kopogása hallatszott a lépcsőkön és két ember lépett be. A szememmel nem láttam, de érzékeltem őket. Hallom a szívverésüket. Várjunk csak. Eddig fel sem tűnt, hogy csak 2 szívverést hallok. Ekkor került le a szememről az átláthatatlan anyag.

Ketten álltak mellettem. Az egyik ötvenes korabeli, orvosnak kinéző férfi. Fehér köpeny volt rajta, amin elől foltokban valami kék, ezüstös anyag virított. A másik fiatalabb volt, de a hasonlóságukat nem tagadhatták volna le. A szemük ugyanolyan világoskék volt.

-Ne ijedj meg. Tudom, hogy furcsa ez a helyzet de csak a Te érdekedben tettük. A nevem Arión és ő a fiam Aton.

-Mi történik velem?

Csak ennyit tudtam kinyögni. Megrémültem a saját hangomtól, és a torkomhoz kaptam.

-Ha alábbhagy a fertőzés, akkor visszaáll az eredeti hangszín. Lépett közelebb az orvos és kezdett el babrálni a láncommal.

-Biztos vagy már benne, hogy nem képes a továbbfertőzésre? Szólt Aton picit zavartan.

Hangos koppanás hallatszott, és már nem volt a szorító érzés a csuklóm körül.

-Persze, már nem. A vérvizsgálat kimutatta volna.

Felültem a kórházi ágynak látszó fekhelyről, és a kézfejemet morzsolgattam. Biztos sokáig eszméletlen voltam. Teljesen kidörzsölőlött.

-Miért voltam kikötve? Kérdeztem érdeklődve az állítólagos segítőimtől.

-Egy hétig ki voltál vetkőzve magadból. A méreg megváltoztatott. A lánc biztosította azt, hogy nem fertőzöl meg senkit.

-Engem nem tudott volna. Mondta élénken Aton a szemében csillogással.

-Jajj fiam. Lesz még időd megbeszélni ezt vele. Ha jól sejtem már nagyon éhes lehet. Ugye így van?

-Ha így belegondolok, már eléggé. Kordult meg a gyomrom jelezvén azt, hogy már rég volt mikor ettem.

-Mindjárt készítek valamit a számodra. A fürdőben találsz tiszta ruhát, bár férfiruha mindkettő. Régen volt hölgy lakója szerény hajlékunknak. Mondta zavartan, a földet pásztázva Arión. Talán még egy könnycseppet is láttam legördülni az arcán.

-Teljesen megfelel. Nem lehetek válogatós ebben a kiszolgáltatott helyzetben, amiben most vagyok.

Igazából nem rajongtam a női ruhákért, de ezt nem vallottam be nekik.

-Ennek örülök. Nyugodtan készülj el. A lépcsőn leérve balra találod a konyhát.

És még annyi, hogy érezd otthon magad.

-Köszönöm a segítségeteket. Nélkületek nem tudom hol kötöttem volna ki.

-Igazán nincs mit. Kötelességünk volt segíteni. Később lent találkozunk.

-Persze. Igyekszem.

Ezzel kiléptek az ággyal szembeni hatalmas faajtón. Még egy ideig üldögéltem az ágyon, de végül úgy döntöttem, hogy jobb, ha előbb túl leszek a fürdőszobai szükségleteimen. Felálltam, igaz picit meginogva és bizonytalanul beléptem a fürdőszobába.

Tökéletes volt számomra. Volt víz és egy flakon tusfürdő óceán illattal. Régebben ez volt a kedvencem. Ennél többet nem kívánhattam volna. Talán ezen kívül még azt, hogy megtudjam mi az oka a velem történt furcsa dolgoknak.

Na majd megkérdezem a doktorurat. És ez, hogy a szívem megszűnt dobogni?

Igazából nem volt különösebb érzés. A bőröm színe jobban aggasztott mikor levettem a felsőmet. Emlékszem mikor még menekültem akkor is kezdett torzulni, de ez, amit most láttam szörnyű volt. Az erek kirajzolódtak rajta, mintha valami térképet nézegettem volna, amin túl sok patak volt egy helyen. A tetoválás is megvolt. Hurrá. Anyám kiakadt volna, ha látja. Hallom is a hangját a fejemben.

–Nem erre neveltünk Zamíra. Ráadásul a tudtunk nélkül. Beléptél valami szektába?

Ezen elmosolyodtam magamban. Mindig nagyon féltettek, még a barátaimmal sem mehettem el a tudtuk nélkül pizzázni. Egyszer két hét szobafogságot kaptam, mert nem szóltam haza, hogy egyik barátnőmnél megnézünk egy filmet. A jókedvem nem sokáig tartott. Eszembe jutott az a szörnyű este mikor telefonon hívtak a közeli kapitányságról és bejelentették, hogy a szüleim gyilkosság áldozatai lettek. Késő este egy bevásárlóközpont parkolójában pár táska élelemért lelőtték őket. Én azért nem voltam velük, mert pont akkor töltöttem le a szobafogságom utolsó pár napját. Ezek után már úgy gondoltam, hogy életem végéig is képes lettem volna a szobámban maradni, csak még ők élnének. Ezen sajnos már nem változtathattam.

-Ez már régen volt. Mondtam magamnak. Azóta sok mindenen túl mentem. Ezen is sikerülni fog. Csak bíznom kell magamban. És most vannak segítőim is. Valahogy már most éreztem, bízhatok bennük. De azért a biztonság kedvéért nyitva tartom majd a szemem. Bár ha belegondolok, már lett volna elég alkalmuk arra, hogy kioltsák az életem.

Ezzel megnyitottam a csapot, amit a hőmérséklet beállítása után átváltottam a tusoló részre.

Körülbelül fél óra múlva már sikerült elkészülnöm. A nadrág és az ing picit nagy volt, de legalább tiszta. Lesétáltam lassan a régi falépcsőn és körbenéznem milyen is ez a ház. A lépcső két oldalán képek voltak felakasztva. Némelyik sarkában már pókhálót is észrevettem. Mind régi családi fotók voltak, valahol többen valahol csak egyedül szereplő emberek. Ahogy lejjebb értem ott már frissebbek voltak. Abból tudtam, hogy ezek már színesek voltak. Modernebb keretekben és az egyiken egy fiatal pár volt a férfi vállán egy csöppnyi kisgyerekkel. Ahogy jobban megnéztem az alakokat megállapítottam, hogy a doktor családja az. A képen levő férfi fiatalabb volt, pocak nélkül és sötét hajjal de még így is rettentően hasonlított Ariónra. A kisfiú nem lehetett más, mint Aton. A szeme csak úgy csillogott az örömtől. Egy tökéletes családnak látszódtak csupa mosollyal mindenki arcán, mintha semmi rossz az ég adta világon nem történhetne velük.

A lépcső utolsó két fokáról leszökkenve balra fordultam. Benyitottam az ajtón, és reméltem hogy többet megtudok az új, szívdobogást mellőző életemről.