Ez nem számít csalásnak?

Nem.

De amúgy ha csak egy tartalmat másolna a netről, az se érdekelne senkit se. Max a tanár kis lelki világát, aki nem hajlandó felfogni, hogy egy gyereknek/tininek kínszenvedés végigrágni magát a kötelezőkön, mert 99%-ban unalmas hülyeségek, s csak megutáltatják velük az olvasást. Ahogy meg kirepülnek az iskolapadból, a büdös életben nem fognak könyvet a kezükbe venni.

Áldom az eget, hogy a mi gimis magyartanárunk belátta, hogy a kötelezők egyszerűen unalmasak, ő is szívesebben tanítana valami mást, de mivel az érettségire kellenek (s csak oda, máshova nem), ő diktált egy-egy tartalmat, s csak párat kellett elolvassunk. Vagy pl a Csongor és Tündét megnéztük színházban.

Nem. Én is ezt csinálom néha. Csak egyetemen. Tanárin. És pont a magyar az egyik szakom. :D

Sokat tud segíteni. Így, ha nincs elég szabadidőm, azt csinálom, hogy ha már tényleg fáradok, hogy csinálok valami monoton feladatot, amiben nem kell szövegre koncentrálni, közbe megy a hangoskönyv. Mondjuk egy futás, festés, rajzolás, simses építés közben hallgatom. Ha közben nem kell más szövegre figyelni, akkor teljesen jó.

Igazából szigorúan véve igen, csalás.

A kötelező olvasmányok egyik fontos aspektusa, hogy nem-szeretem feladatot is végezzen a gyerek (avagy felkészítse az életre, ahol szintén lesznek olyan feladatai amit a háta közepére sem kíván), és egy másik fontos aspektusa, hogy trenírozza hosszabb, bonyolultabb írott szövegek feldolgozására.

Ha meghallatja olvasás helyett, a történet megmarad, olvasónaplót is tud írni, ha érettségi téma, az ahhoz kellő tudás is meglesz, de az írott szövegértése nem fejlődik, és az életre nevelés is kimarad.

*Jöhetnek a leszavazások a 10 millió irodalmár, irodalomtanár és entellektüel országa polgáraitól.*

#6 (#4 vagyok) Igen, de az olvasásnak alapvetően nem egy nem-szeretem feladatnak kellene lennie, hanem szórakozásnak. Ha feladatként tekint rá, akkor jobb esetben is csak annyit olvas, amennyit muszáj a kötelezők miatt, rosszabb esetben azokat is skippeli. Szerintem sokkal jobb, ha valaki nem utálja meg az olvasást a kötelezők miatt, és inkább számára nem taszító módon sajátítja el a kötelezőkkel kapcsolatos ismereteket, de mellette olvas olyanokat, amiket szeret. Azzal többet lehet fejlődni, amit szívesen olvas, figyel rá, mint azzal, amit utál, oldalakat kihagy, hogy haladjon már, nem is tud úgy figyelni, mert nem érdekli a sztori.

Na meg, aki tényleg jó jegyet akar, és ezért hangoskönyvezik, az rá fog jönni, hogy sokkal gyorsabb, ha olvas, még akkor is, ha figyelmesen teszi.

Ez az "életre nevelés" mekkora egy szar szöveg, te jó ég! Az nem életre nevelés, hogy ott kell lenni, ha nem akarsz, akkor is. Az nem az, hogy x órát kell tanulni, házit írni, olyan tantárgyakból is, amiket utál.

De hirtelen nem nevelődik az életre, ha hangos könyvben meri meghallgatni az X kötelező olvasmányt.

Nekem ne akard megmagyarázni, hogy te mindig, minden iskolai feladatot 10000%-ban a lehető legszigorúbban megcsináltál, még akkor is, ha nem volt semmi szabály az ellen, ahogy magadnak megkönnyíthetted.

Sosem sétáltál futás közben, sosem futtattál végig egy helyesírás ellenőrzést a begépeld szövegeden, sosem kérdeztél rá mások véleményére esszé írás közben. Soha semmi ilyet nem csináltál, ugye?

Fú, de utálom az ilyen álszent hülyeségeket. Senkiből nem azért lett semmirekellő bűnöző, mert hangos könyvet hallgatott. Na, én nagy ritkán még puskáztam is annó. Ted Bundy is így kezdte.

Az írott szöveg értésének a fejlesztése nem a kötelezőkön fog múlni. Vagy ti nem olvastatok dolgokat bent órán? Nem kellett verset elemezni, esszét írni? Nem beszégettetek az éppen elolvasott szövegekről?

#6

Szóval kimondod, hogy a háziolvasmányoknak a célja a bűntetés, s direkt arra megy ki a játék, hogy a gyerekek utálják, hogy "szokják", hogy valami értelmetlenet rájukerőltetnek?

Engedelmeddel bemásolok Aldous Huxley Szép új világ c. könyvéből egy részt. Remélem nem lesz túl hosszú.

"Akik a leggyorsabban másztak, azok már a cél közelében voltak. Apró kezek nyúltak ki bizonytalanul, megérintették, megragadták, szirmaiktól megfosztották az átszellemült rózsákat, összegyűrték a könyvek illusztrált oldalait. Az igazgató megvárta, amíg valamennyien boldog foglalatosságba merültek. Aztán így szólt:

– Most jól figyeljenek! – És kezét fölemelve megadta a jelt. A fődajka, aki egy kapcsolótábla mellett állt a terem másik végében, lenyomott egy kis kart.

Erős robbanás hallatszott. Egy sziréna visított fel, egyre élesebben. Vészcsengők szólaltak meg őrjítő hangosan.

A gyerekek reszkettek, sikoltoztak, arcukat rettegés torzította el.

– És most – kiabálta az igazgató (mert a zaj süketítő volt) –, most folytatjuk a lecke rögzítését gyenge villanyáramütéssel.

Ismét intett, és a fődajka lenyomott egy másik kart. A csecsemők sikoltozása hirtelen megváltoztatta fekvését. Most valami kétségbeesett, csaknem eszeveszett hang jelent meg a görcsös, éles kiáltásokban, amelyeket hallatni kezdtek. Apró testük rángatózott és megmerevedett; tagjaik görcsösen vonaglottak, mintha láthatatlan dróton rángatták volna őket.

– Villamos áram van az egész padlósávban! – üvöltötte az igazgató magyarázatképpen. – De ennyi elég – intett a dajkának.

A robbanások megszűntek, a csengők abbahagyták a remegést, a szirénavijjogás egyre mélyebbre váltott, majd beleolvadt a csendbe. A mereven rángatódzó testek elernyedtek, s ami mániákusan őrült csecsemőzokogás és üvöltés volt még az előbb, most ismét a megszokott rettegés átlagos sírásává terebélyesedett.

– Kínálják oda nekik újra a virágokat és a könyveket.

A dajkák engedelmeskedtek; de amikor közeledni kezdtek a rózsák felé – a cica, a kukori-kakas és a bégető kisbárány vidám, színes képének puszta látványára –, a csecsemők rémülten húzódtak vissza, s rívásuk hangereje hirtelen fokozódott.

– Nézzék csak – mondta az igazgató diadalmasan –, nézzék csak! Könyvek és erős zajok, virágok és áramütések – a kisdedek agyában ezek a párosítások kínosan összekapcsolódtak, s ugyanilyen vagy hasonló lecke kétszáz ízben való megismétlése után kitörölhetetlenül agyukba vésődtek. Amit az ember egybekötött, a természet képtelen arra, hogy szétválassza.

– Azzal együtt fognak felnőni, amit a pszichológusok a könyvek és a virágok „ösztönös” gyűlöletének szoktak nevezni. A reflexeket megváltoztathatatlanul kondicionálják. Ezek a gyerekek egész életükben mentesek lesznek a könyvek és a növények világától. – Az igazgató a dajkákhoz fordult. Vigyék vissza őket.

A még mindig bömbölő, khakiszínű babákat ismét rápakolták a zsúrkocsikra, és kigördítették őket, de utánuk ott maradt a fanyar tejszag és a nagyon is jóleső csönd.

Az egyik hallgató felnyújtotta kezét. Bár ő jól megérti, miért nem lehetséges, hogy az alacsonyabb kasztba tartozó emberek a közösség idejét könyvekre fecséreljék, s hogy mindig fennáll annak a kockázata, hogy olyasvalamit olvasnak, ami nemkívánatos módon de-kondicionálja egyik reflextevékenységüket, mégis… nos, a virágok ügyét képtelen megérteni."