Ha egy állatkarakter megjelnik egy könyvben, aki beszél, akkor annak a beszédét kell érzékeltetni a betűkben?

Szerintem a második.

Úgyis tudjuk, hogy ki beszél a szöveg környezetből.

Azért a beszédhiba más, mint a "torzított állat beszéd".

Hasonlítsd össze:

Dadogás:

s-se-selyem

vagy selypítés:

szelyem

Kutya:

Selyeöm

Érzed a különbséget?

"ezt próbálnám minél hitelesebben átadni"

Itt már bukik a hitelesség. Át kéne gondolni, hogy konkrétan mit akarsz ezzel az egésszel (a kérdésből mi úgyse tudjuk).

Ha sokszor szólal meg az adott állat vagy akármi, akkor iszonyúan idegesítő ez a fonetikus beszédhiba. Elég kevés példa van a világon, ahol annyira esszenciális az érzékeltetése, hogy a sztorit mélyíti (lásd: D.Keyes: Virágot Algernonnak - bár tudom, itt nem állat beszél).

A te példád által felvetett kutya eleve a biológiai adottságai miatt képtelen volna emberi beszédre, bármennyire intelligens is. tehát ha mégis azt írod, hogy képes rá, és szeretnél ilyen "belerázódásos" szakaszt megírni, akkor azt én max két sorban lerendezném, ugyanis, ahogy írtam, akinek van biológiai rálátása, úgyis tudja, hogy képtelenség. Viszont ha fehér foltként meghagyod, belebegtetve valami olyat, ami magyarázatot szolgáltathat, akkor elfogadható eredménye lehet. De ez függ a cselekménytől is persze. De beszélő kutyákról már olvastam a Galaktikában is novellát, szóval én nem gondolnám túl a dolgot.

Szerintem meríts a Vukból, de a Frakból is nyugodtan.

Olvasni szerintem rossz, szájbarágós, az "akcentust" leírni, hozzá lehet képzelni, de egy-egy töltelékszó elfér, hogy hangulatot adjon.

Kááááár! Milyen káááááár, a legszebb farktollam odalett! Ezért még megfizettek átkozott rókák! Káááár!

De Vuk végig szépen beszélt.

Frakkot nem olvastam, de ott is inkább úgy képzelem, hogy néha beleírnak egy vaúúú-t, de ennyi.