Titeket, mint olvasókat zavar-e, ha egy regényben túl sok a félrevezetés?
Olyanra gondolok, ahol egy, a fő cselekményszálra erősen ható szereplő sokat hazudna, vagy szinte az egész cselekményt az ő cselszövése irányítaná?
Igazából a történetnek fontos eleme, hogy ezt az átverést a főszereplő(k) fel kell ismerjék, és kibújhassanak a manipuláció alól.
Titeket, mint olvasókat hogy érintene, ha akár egy egész köteten keresztül igaznak hinnétek ennek a szereplőnek (aki egyébként az antagonista/gonosz) a kijelentését, és csak később tudnátok meg, hogy hazudott? Ti ezt csavarnak fognátok fel, vagy átverve éreznétek magatokat?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem éppen, ugyanis itt, mint írtam, az antagonista megszólalásai vinnék félre a cselekményt azzal, hogy hazudik a főszereplő(k)nek. Tehát nem a narrációban van a félrevezetés, közeli E/3-ban lenne több nézőpontkarakter, akiket félrevezet a hamis infóval (és ezzel ugye az olvasót is).
De amit említesz, az épp nem túl népszerű mostanában, viszont itt majdnem ugyanezt a hatást érem el azzal, ha az antagonista a nézőpont karaktereket veri át. Szóval itt tényleg csak olvasási élmény szintjén fut a kérdés, hogy ez mennyire lenne zavaró? Mert valami oka van ugye, hogy mostanában nem divat a megbízhatatlan narrátor.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Attól függ mikor derül ki és hogyan.
Az ütemezés nagyon fontos, ez a dramaturgia alapja
Ha szájbarágós, a de a karakterek naívak, az is idegesítő.
Viszont ha a legeslegvégén derül ki ez a plot twist, az is irritáló.
A vége felé már a problémáknak megoldása a cél, ha túl későn fedsz fel egy fontos dolgot, akkor az olbasó úgy érezheti, hogy feleslegesen élte bele magát a dologba.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Attól függ, hogy...
Ha az a szereplő, akinek a szemszögéből olvassuk a történetet, hazudik a könyvnek, az olvasóknak zavarna.
Ha főszereplő, akinek a szemszögéből olvassuk a történetet, a többi szereplőnek hazudik, de az olvasóknak nem, akkor nem zavarna.
Én, mint aki szeret történeteket írni, úgy gondolom az írónak bele kell vinnie az olvasót a szereplő mindennapi életébe, ezáltal én rosszul fogadnám, ha mindvégig hazudna az olvasóknak. Az nem zavarna, ha pár dolgot az író nem közölne az olvasókkal, de azért mindenben ne hazudjon nekik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lehet nagyon jól megírni. Pl a "We Were Liars" (Lockhart) egy fantasztikus könyv, imádtam (és mindenkinek ajánlom, akinek nem olvasta).
De van ahol rosszul van megcsinálva és zavar. Pl a Metro 2033-ban, mikor a pasas kvázi minden fejezet végén rájön, hogy "ez csak egy álom volt".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!