Osztja még valaki a vélemnyemet Pitonról?
Nos, miután a 7. rész végén kiderült, hogy valójában mindvégig a jó oldalon állt, meg az "always" rész, mindenki hirtelen dicsérni kezdte, sőt, Harry elnevezte az egyik fiát róla. Szerintem számtalan más, jobb emberről elnevezhette volna, az a pár emlék nem menti fel Pitont az éveken keresztül tartó szemétkedései alól.
Elismerem, hogy egy bátor ember volt, hiszen hosszú évekig megtévesztette Voldemortot, és kockáztatta hogy ő erre rájön. De szerintem itt ki is múltak az érdemei. Nincs mentség arra a bánásmódra, ahogy a diákjaival bánt amíg tanár volt. Igazságtalanul kivételezett, kedvenceket választott, míg a többséget ok nélkül bántalmazta és számtalanszor megalázta az osztályuk előtt. Sokszor igazságtalanul adott borzasztó jegyeket és vont le pontokat.
Lupint is hasonló nehézségek érték, őt is kiközösítették, megvetették (bár a Roxfort előtt és után, a suliban voltak barátai), ő is elvesztette minden szerettét és mégsem bánt így a tanítványaival.
Aztán ott van az az elvileg megható sztori, hogy Piton mindvégig védelmezte Harryt a Lily iránt érzett szerelme miatt. Szerintem viszont ez nem mentség arra, hogy Harry életét is megkeserítette, ráadásul az, hogy 2O év alatt nem tud túllépni egy régi szeretlmén, aki ráadásul sosem szerette viszont... ez inkább gyerekes mint megható.
Valaki meg tudja változtatni a véleményemet?
Kibékült vele?🤔
De hát utána eléggé összevesztek. Ez a veszekedés volt az utolsó emlék Piton iskolás korából, a következő már az, hogy Dumbledorenak könyörög.
Nem úgy tűnt annak a jelenetnek a vége, mintha kibékültek volna...
"Piton hápogott, felelni próbált, de Lily megvető arccal elfordult tőle, és bemászott a portrélyukon"
A Halál ereklyéi-ben kiderül, hogy nem a velejéig gonosz ember, nagyon is vannak pozitív emberi érzései.
Ő gyerekként megismerte a Szerelmét (nem véletlenül írom nagybetűvel), aki sajnos ezt nem viszonozta (nem hibáztatom Lily-t, van ilyen). Plusz Lily pont Piton Ellenségéhez (ez sem véletlenül nagybetű) ment hozzá.
Piton szerintem teljes joggal gyűlölte James-t a bűbájtan RBF után a fellógatás miatt (de csak emiatt volt jogos a gyűlölete), és bocsánatkérésről nem tudunk.
Mindezektől függetlenül Pitonnak az érthető frusztráltságát nem ártatlanokon kellett volna kitöltenie. Piton belül szerintem soha nem nőtt ki a roxfortos időkből, segített volna neki egy pszichológus.
Amúgy két ok miatt védte Harry életét. Egy, hogy Lily halála ne legyen hiábavaló (ez nagyon pozitív), meg ahogy Dumbledore is elmondja az első könyvben, hogy lelkifurdalás nélkül utálhassa James emlékét, ez pedig rendkívül gyerekes és éretlen.
Összegezve, Piton egy nagyon ambivalens karakter, aki egyszerre érdemel sajnálatot pozitív és negatív értelemben is, valamint megvetést.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!