Milyen hibák vannak ebben a részletben? Min kellene javítani?

– Hat cukorral indul a reggel, Mountblanc?

– Ahogy mondod, Stewie.

– Stephan vagyok – susmogja a kolléga. – Nyolc éve dolgozok itt.

Jung Mountblanc negyven éves karrierje során három dologhoz nem tudott soha hozzászokni: az újoncokhoz, felesége állandó hajfestéséhez, és a természetfelettihez.

Mint minden reggel besüpped a jó öreg karosszékébe, előveszi a legújabb aktát, majd egy betűt sem olvas el, míg meg nem itta a bögre kávéját. Hat cukorral, esküszik rá. Ilyenkor mindig eszébe jutnak (volt) felesége szavai, aki mindig ezt mondogatta: a magas koleszterin fog elvinni. „Én csak addig élek, amíg nyomozó vagyok. Még egy év és nyugdíjazni fognak, úgyhogy jobb, ha siet az a koleszterin” – mondaná rá, ha nem váltak volna el.

Bögre koppan az íróasztalon. Pápaszem az orron: kezdődik a munka. Mountblanc kinyitja a „Bastille-eset” feliratú aktát, elolvassa az első sort, azonban mielőtt tovább haladna egy többé-kevésbé ismerős köszönés zavarja meg az ajtóból. Colleen az - az asszisztens, akitől soha nem kér semmit.

– Tünés – mormogja Mountblanc anélkül, hogy felnézne.

– De uram, megkért, hogy—

– Megkértem, hogy kopjon le, de még mindig itt van.

A fiatal nő szó nélkül elviharzik. Ki fog akadni. Nagyon ki fog akadni – gondolja magában.

Mountblanc végre folytatja az olvasást: „Bastille számos ajtaja, beleértve a bejáratot megmagyarázhatatlan módon el lett távolítva. A fegyőrök nyom nélkül eltűntek, míg a rabok épségben a cellájukban vannak. Senki sem beszél.”

– Te lennél az? – gondolkozik a nyomozó. – Mégis miben settenkedsz… lépésről lépésre?

Valami készülőben van. Valami veszélyes. Mountblanc megdörzsöli a homlokát, majd a „nem nyúlok hozzá” fiókhoz nyúl. A jó öreg íróasztal jó öreg legalsó fiókjához, ami a jó öreg whiskey-s üveget rejti és a jó öreg cigisdobozt. Miután kiemeli áhított italát egy rég nem látott fényképet vél felfedezni.