Milyen a tökéletes első fejezet?

Engem az tud megfogni, ha rögtön párbeszéddel kezdődik. A párbeszéd közben esetleg lehet valami mesélés a beszélgetők hátteréről.

Azt a könyv kezdést nem csípem, ha valamilyen gyönyörú leírassal kezdődik a történet. Mondjuk még ezt is elviselem, ha a mesélő humorral ötvözi.

Szerintem nem igazán van olyan dolog, amit muszáj tartalmaznia az első fejezetnek ahhoz hogy jó legyen.

De amit én például nem szeretek az első fejezetben, ha valaki rögtön rengeteg szereplőt be akar mutatni, főleg mikor elkezdik sorolni, hogy ő itt született, ez a munkája stb. Ugyan már, úgy se fogok emlékezni rá. A könyv elején a főszereplőt akarom megismerni, esetleg a hozzá közelálló embereket, és aztán jöhet a többi szereplő. De sajnos sokan esnek abba a hibába, hogy túl gyorsan túl sok infót akar átadni az olvasónak, aminek értelme sincs, hiszen az olvasó úgy se fogja megjegyezni a hirtelen adagolt információk nagy részét.

Illetve azt se annyira szeretem, mikor úgy kezdődik az első fejezet, hogy a főszereplő egész életét leírja a szerző. Így elég unalmas. Sokkal jobb inkább a párbeszédekből rájönni a háttérsztorira, vagy bármi, de legyen benne egy kis titokzatosság, nem kell rögtön mindent az olvasó elé tárni.

Viszont bármilyen lehet a tökéletes első fejezet. Mármint, úgy is meg lehet jól írni a fejezetet, ha klisésen avval kezdődik a történet, hogy a szereplőnk pont most ébredt fel. De úgy is meg lehet jól írni a fejezetet, ha belevágsz a közepébe, és úgy kezdődik, hogy a karakter pont harcol, vagy ilyesmi. Szóval nincs egy konkrét tökéletes első fejezet, sokféleképpen lehet érdekes sztorit érni. Viszont én amit mindenképp kerülnék az első fejezetben, vagy úgy bármikor, az az, hogy ne próbálj meg kétszáz szereplőt részletesen bemutatni egy részben, illetve legyen mindig egy kis rejtélyesség a szereplők körül, nem kell így rendesen leírni az elejétől a végéig a háttérsztorijukat, hanem majd a sztori közben mindig elejtesz néhány információt, és végén összeáll a dolog.