Melyik volt az a könyv ami miatt megszerettétek az olvasást? Miért?
Szia, én is a Harry Potter könyvekkel kezdtem olyan 11-12 évesen. Utánna sokáig semmi, mert tiniként jobb dolgom is akadt. Kb 20 évesen ttértem vissza a könyvekhez.
Nagyon bele merültem Anne Rice vámpír krónikáiba és a mayfair-i boszorkányos könyveibe, aztán jött Isaac Assimov összes műve, Douglas Adam 5 könyves trilógája a Galagszis utikalauz, Frank Herbert Dune stb. Emellett nagyon szeretem a mese konnyveket amik inkább felnőtteknek szólnak mint a Végtelen történet, a Kisherceg, a Kékbolygò..stb Volt egy időszakom amikor Rejtő Jenőt hallgattam hangoskönyvként takarítás közben.
Igazából sok mindent megszerettem, a lényeg, hogy legyen mondani valòja és humora.
*galaxis
Uram atyám...még korán volt nekem amikor ezt írtam.
Talán 10 éves lehettem amikor a bátyám olvasta a Narnia krónikáit, és miután kiolvasta odaadta nekem. Nagyon megszerettem, és miután mindet kiolvastam újrakezdtem. Nem mondanám hogy az olvasást szerettem meg, inkább csak azt a sorozatot.
Ez után mondhatni hogy semmit se olvastam, majd olyan 15 éves korom körül unatkoztam délután és nézegettem a könyvespolcunkat, hogy mik vannak rajta. Akkor bukkantam rá életem legnagyobb kincsére: Stephen King: Hasznos holmik. Mondhatni hogy előtte még életemben nem hallottam az író nevét, de megtetszett a könyv címe. Annyira magával ragadott, hogy egész éjjel azt olvastam, és amikor az utolsó lapokat olvastam megszólalt az ébresztőm. Átolvastam az egész estét, majd mehettem iskolába. Azóta is szerelmes vagyok az író összes művébe. Egyszerűen csodálatos amit művel, és hiába horror, lányként is teljesen magával ragadott, és gyönyörűnek tartom. Olvasni azóta se szeretek, de az ő könyveit bármikor a legnagyobb örömmel olvasom.
Jelenleg 23 könyvét olvastam el, de nem állok meg ennyinél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!