Zavarna ez titeket olvasás közben?

Egy klasszikus E/3 formában írt könyvben a nézőpontok akár mondatról mondatra változhatnak. Elég, ha a múlt időben mesélő narrátor jelen időre vált. Ha eddig Lucuka volt a központi cselekvő, adja magát, hogy az ő érzésvilágához kerültünk közelebb. Aztán Rubika cselekszik, pl: "elhúzta a száját", és jön egy újabb mondat jelen időben: "Jaj, te buta tyúk!". Nyilvánvaló, hogy nem a narrátor minősíti a szereplőt (jobb is, ha nem teszi), hanem Rubika fejében átsuhanó gondolat ez: szereti Lucukát, aki épp a saját feje után megy, és bár sajnálja őt, mégis hagyja, hogy nekimenjen a falnak. Máris együtt lehet érezni mindkettőjükkel.

Ilyen finom árnyalatokat viszont már nem lehet megtenni a fejezetenként váltott E/1 formában, ráadásul ott a nézőpontok száma is korlátozottabb (E/3-ban akár a legutolsó mellékszereplő fejébe is beleláthatunk). Végül is a kérdésből nem derült ki, melyikre gondoltál. Klasszikus E/1-ben a narrátor általában a főszereplő értebb, bölcsebb énje. Ha több ilyen szereplőt is felvonultatsz, máris duplázódik az olyan karakterek száma, akiket az olvasás élvezete érdekében egyéniséggé kell varázsolnod. Optimális esetben annyira mássá válik a fogalmazásuk módja, hogy néhány fejezet után már akkor is tudjuk, ki mesél, amikor a körülményekből ez még nem derült ki egyértelműen. Például lehet, hogy Rubika kicsit magas lóról nyilatkoztatja ki, hogy mennyire fájt neki, de csak azért is hagyta Lucukát tanulni a saját hibájából. Hiába eszesebb Lucukánál, és még érettebb is a jelenlegi énje, végső soron nem tesz mást, csak a saját hiúságát legyezgeti. Ha viszont Lucuka ugyanezt egy őszinte vallomásként beszéli el, ő lesz, aki többet fejlődik, és az olvasó szemében szimpatikusabbá válik.

Magyarul, nem is olyan könnyű módszer ez.