Melyik volt az első könyv amit szívesen olvastál?
Melyik volt az első könyv amit szívesen olvastál?
Hány évesen olvastad, s most hány éves vagy most?
Illetve van-e olyan háziolvasmány, amit szerettét?
Én:
14 évesen: Jég és vér (PREDATOR) - Nathan Archer
Egy háziolvasmányt se szerettem.
18L
Mindig is szerettem a könyveket, konkrétan könyvek között nőttem fel, mivel nálunk az egész család szeret olvasni. Már úgy mentem iskolába, hogy tudtam olvasni, de akkoriban inkább csak a mesekönyvek érdekeltek. Regényeket akkor kezdtem olvasni, amikor harmadikos koromban kezembe került az Egy zizi naplója. Onnantól kezdve pedig mindent elolvastam, ami a kezembe került. Kivéve a kötelezőket. Egyedül a Két Lotti tetszett, a többit nagyon unalmasnak találtam. Legjobban a Fekete István könyveket utáltam, a Vuk számomra egy hatalmas csalódás volt, mert a rajzfilmet nagyon szerettem, a Tüskevár pedig már ránézére sem tetszett. Nem igazán bírom az olyan könyveket, amiben három oldalon keresztül taglalják, hogy hogyan néz ki egy bokor.
16/L
Én a kőszívű ember fiait szerettem a kötelezők közül ekkor voltam 13-14 éves.
De az első könyv ami megszerette velem az olvasást és úgy igazán tényleg élveztem az a Leányrablás Budapesten volt 15 évesen olvastam. Most 20 évesen olvastam az ötödik részét.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!