Nemérted az Assassin's Creed sztoriát? Assassin’s Creed történet (szerintem) Aki nem játszott egy résszel sem, nem valószínű, hogy érteni fogja.
Alaphelyzet: Desmondot felhasználják (esetleg kényszerítik) arra, hogy a saját(!) emlékeiben megtalálja, hogy hova rejtette el az Apple of Eden-t. Az Animus segítségével átélheti emlékeit, sőt még a felmenői cselekedeteit is, mert ezek megtalálhatók a DNS-ében (de nem piszkálhat beléjük.) Már 2012. dec. 21. után járunk, megtörtént egy nagy valami (nem tudom mi, de valami nagy), és amit a nagy valami okozott, csak az Apple of Eden-nel lehet rendbehozni. Ezt az alapján gondolom, hogy Subject 16 azt mondja Desmondnak [a Brotherhoodban(The Truth)], hogy „már sokkal jobban elkéstek, mint ő (Desmond) gondolja, már késő megmenteni „őket”, minden, amit kedvesnek tartott már elmúlt”. A Brotherhood végén (miután megöltük Lucy-t) pedig a stáblista közben van egy rövid párbeszéd: -A pi*ba! Sokkot kapott. /-Tedd vissza a gépbe! Ez az egyetlen módja, hogy „kijavítsuk”(gondolom azt, amit valami dec. 21-én okozott). /-De az Animus tette ezt vele! /-Én vagyok a profi vagy nem? Csináld! /-Ne… (ez a „Ne..” szerintem 2012 utáni Desmond)
Szóval miután végignéztük azt az emlékünket, hogy megöljük Lucy-t, sokkot kapunk.
Ez alapján (ez lesz ennek a leírásnak a fő gondolata) Az egész eddigi (még Revalations-sal nem játszottam) játékmenet (I. rész, II. rész, Brotherhood) arról szól, hogy Desmond végignézi azokat az emlékeit, amikor végignézte az ősei cselekedeteit. Nem tudom, hogy mennyire érthető… Szóval folyamatosan az Animusban vagyunk, és amikor a 2012 előtti Desmonddal játszunk, akkor a 2012 utáni Desmonddal figyeljük azt, hogy a 2012 előtti Desmond az ősei emlékeinek a segítségével, hova rejti el az Apple of Eden-t.
Így már érthetőbb.
A játék fiktív történelme: A Juno/Minerva-val folytatott párbeszédekből azt tudtam kihámozni, hogy a Földön kezdetben az Első Civilizáció tagjai laktak. Ők arra „csinálták” az embereket, hogy dolgozzanak nekik, ám az emberek egyszer fellázadtak (a lázadás vezetője pedig Ádám és Éva volt) Nagy háború kezdődött az Első Civilizáció tagjai erősek voltak, de az emberek túl sokan voltak. Aztán történt egy napkitörés, ami majdnem mindenkit elpusztított a Földön. Hogy visszaépítsék a civilizációt, az emberek és az Első Civilizáció tagjai összefogtak és megépítették a Piece of Eden darabokat (ezek a „Vault”-ok) ezek segítségével 2012-ben bekövetkező világvégét is el lehet kerülni. De el vannak rejtve a Föld különböző pontjain. Az Első Civilizáció tagjai a katasztrófa után kevesen maradtak, lassan kihaltak és Istenek képében maradtak fenn az emberek emlékezetében.
Amint már tudjuk, megtörtént a „világvége” és Desmonddal végignézzük a saját emlékeit, hogy hogyan találta meg az ősei (Altair, Ezio) emlékeinek a segítségével, és aztán hova tette az Apple of Eden-t (ez az egyik Piece of Eden). Szerintem Desmond Ádám leszármazottja és szüksége van Éva leszármazottjára, hogy „megmentsék a világot”. Ezt a Subject 16-nel folytatott beszélgetés alapján gondolom [Brotherhood (The Truth)].
Végeredmény (dióhéjban): Eddig azt „láttuk” a 2012 utáni Desmonddal, hogy:
a 2012 előtti Desmond végignézi,hogy mit művel Altair (I. rész), aztán, hogy Ezio megszerzi az Apple of Eden-t(II. rész), majd elveszti (Brotherhood), aztán visszaszerzi, és eldugja a Colosseumban, erre 2012 előtti Desmond odamegy a Colosseumhoz, megtalálja az Apple of Eden-t, dumcsizik Juno-val, leszúrja Lucy-t, [Juno szerint azért volt erre szükség, mert: „Az út előtted fekszik. Már csak ő maradt a hatból. Menj EGYEDÜL!” –szerintem Lucy mégis templár volt. Érdekes, hogy Juno azt mondja, „menj egyedül!”, de Subject 16 szerint szükség van még egy valakire (szerintem Éva leszármazottjára)] majd Desmond összeesik. Erre 2012 utáni Desmond is sokkot kap, de visszatuszkolják a gépbe…
Szerintem érdekes elmélet. Ha végigjátszottam a Revelations-t és megnéztem az Embers-t, remélem, még többet tudok majd mondani.
Nekem a brotherhood végén az utolsó küldetésnél 2012 december 19 vagy 20-t ír ki.
De amúgy nekem is kissé nehéz megérteni a történetet :)
Az igazából nem oszt-nem szoroz, mert a világvége napra pontosan 2012 dec. 21, csak ezt kispóroltam a szövegből(de az elején ott van). És semmi akadálya, hogy 1-2 nappal előtte játszódjon. Meg igazából az mindegy, hogy tényleg megtörtént-e már a világvége, és 2012 dec. 21. utáni Desmonddal nézették végig az I.r.-t a II.r.-t és a Brothehoodot vagy amikor 2012. dec. 21. előtti Desmonddal szaladgálunk akkor nem is vagyunk az Anismusban. De néhány párbeszéd(Brotherhood:The Truth és a Stáblista alatti párbeszéd) az előbbire utal.
Egyébként hallottam olyat, hogy lehet, hogy mégsem öltük meg az igazi Lucy-t, mert amikor Monteriggioniban vagyunk (a Brotherhoddban a csipet csapattal) egy kis időre Desmonddal nem találtam Lucy-t sehol, írtak olyat a neten, hogy lehet, hogy észrevették a templárok, leütötték, és kicserélték egy hasonmásra.
Hello!
most toltam végig az egész Ezzio trilógiát és azt kell mondjam nem nagyon értettem vna az 1. 2 részt enélkül.
az Emberst már végignéztem az stimmel,az öreg Ezzio a Revelations után.
Csak h a Revelationnal nem vok vmi jóba... alig értettem a sztoriát.
és neten sem találom sehol.Tudnál segíteni?
AcRevelations storija röviden: (azt hiszem, már rég játszottam vele, de szerintem fantasztikus trilógia)
Ezio felkutatja Altaïr titkos könyvtárát, ehhez viszont kellenek a Masyaf kulcsok meg Marco Polo könyve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!