Xim nexus kontroller mennyivel másabb mint egy sima alap xbox kontroller?
A Xim Nexus egy úgynevezett profi kontroller. Ilyet a Microsoft is gyárt (Xbox Elite 2) és még sok más cég is pl Razer (Wolverine V2 Chroma). Ezek az irányítók általánosan abban különböznek a normál kontrollerektől, hogy sokkal precízebbek a karjaik amik sokszor állíthatók is, érzékenyebbek és szabadon állíthatók a gombjaik (pl A lehet B vagy akármi). Gyakran extra gombokat is kínálnak amik normál kontrollereken nem léteznek. Az áruk ennek megfelelően jóval borsosabb is, nem ritkán háromszor annyiba vagy többe kerülnek. Amikor az az Xbox Elite 1 eredetileg megjelent (ezt ma már nem gyártják) akkor az volt az egyik legnagyobb ismérve, hogy gyakorlatilag a legolcsóbb volt a piacon a negyvenezer forintos árával (már az olyanok közül amivel érdemes volt foglalkozni, mert sok a gagyi ezekből a pro cuccokból is). Az Elite 2 sajnos már hatvanezer forint körül indult és azóta csak drágább lett a gazdasági helyzet miatt.
Amit tudnod kell ezekről az irányítókról az az, hogy általánosan javítják a játék teljesítményt, főleg ha legalább négy extra gomb van rajtuk, de ettől nem leszel világbajnok. Ha azért vennéd, hogy utolsóból első legyél egy játékban az nem fog menni. Az állítható karok és gombok többé-kevésbé gyorsítják a reakcióidődet, az extra gombok hozzák az igazi nagy változtatást, de a célzásod nem lesz gyorsabb tőlük. Az extra gombok lényegében lehetővé teszik, hogy gyakorlatilag PC irányításhoz hasonlóan játszhass mert nem kell levenned az ujjadat a karokról, hogy bármi mást csinálhass. Tehát tudsz célozni és mozogni miközben ugrassz/újratöltesz/használsz valamit stb.
Mivel Xbox kontrollerrel hasonlítod össze ezért Én azt javasolnám, hogy elsősorban az Elite 2 árához és tudásához nézd ezeket a karokat hiszen az mint Xbox termék nem csak alapból támogatva van a konzollal, de PCvel is. Ezek az úgynevezett "third party" vagyis külsős cégek által gyártott irányítók mindig több kevesebb hátránnyal jönnek. Cserébe előnyeik is lehetnek, pl vannak kontrollerek amiken 6(!) extra gomb van, de vannak akiknek csak szimplán az utángyártott kialakítása kényelmesebb. [link]
Az Elite 2ből létezik egy "Core" lecsupaszított verzió is (ugyanaz csak hozzá adott kiegészítők nélkül), ahhoz legalább az alsó pedálokat érdemes beszerezni. Kaphatók utángyártásban is, 4 darab görbe vason nem nagyon van mit elrontani így bárhonnan megveheted.
Összehasonlítva az általad említett Nexussal nem igazán látok okot rá, hogy miért ne az Elite 2őt venném hiszen funkciókban szegényesebb a Nexus, de árban jóval felette van az Xboxosnak (én nyolcvansokezerért láttam itthon a Nexust).
Ahogy olvasom a Nexus esetében:
- egyben van az egész kontroller fizikai állítási lehetőségek nélkül
- 4 fix alsó gombot kínál
- a gombok szabadon állíthatók akármelyik másikra, az analóg kar érzékenysége szabadon állítható szoftveresen
- magában nem is működik konzolon csak ha a hozzá adott adaptert egy másik (eredeti) kontrollerbe dugod
- az egyetlen extrája, hogy az alsó ravaszoknál különböző gombnyomásokat állíthatsz be attól függően mennyire húzod meg
- 10 óra akkuidő
Ezzel szemben az Elite 2:
- fizikailag: cserélhető analóg kar magasság, cserélhető d-pad (keresztirányító), állítható analóg kar feszesség a kis kulccsal amit adnak hozzá, le és felrakható alsó pedálok, a két fő ravasz menetútja kapcsolóval állítható rövidre (fps), közepesre (akciójáték) vagy hosszúra (versenyzős), fizikai gomb azonnali váltásra három előre beállított profil között
- alapból felismeri az Xbox és PC vezeték nélkül
- kb 40 óra akkuidő, a hozzá adott táska töltőállomás is egyben (csak bele kell tenni a joyt)
- a gombok szabadon állíthatók akármelyik másikra, az analóg kar érzékenysége szabadon állítható szoftveresen, bármelyik gomb kinevezhető "shift"nek ami azt jelenti ha nyomva tartod akkor bármelyik gomb funkciója megváltozhat bár másra
- fő gomb (Xbox) színe és fényereje állítható (már ha ez érdekel valakit)
A garanciáról is szót ejtenék, mert ekkora összegnél nagyon nem mindegy szerintem. Ezekre a cuccokra 1 év garancia van. Igen, a legdrágábbra is. Sajnos kontrollerek esetén szinte minden cég ugyanazokat az alkatrészeket használja még a profi kontrollereikben is. Ezek közt van sok köztudottan gyenge minőségű így ezek elméletileg ugyanúgy tönkremehetnek mint egy "olcsó" kontroller. Ezt érdemes észben tartani ugyanis ha azért (is) vennél egy mondjuk háromszor annyiba kerülő kontrollert, hogy az majd három évig biztos kitart (alap joyok sokszor megadják magukat egy év után rendszeres használat esetén) akkor simán csalódhatsz. Saját példa: nekem van egy közel 8 éves Elite 1em amit 5 évig nyúztam éjjel nappal és még mindig nagyon jó állapotban van (gombok működnek és nem húz semerre csak nem annyira frappánsan reagál a kar), egy Elite 2 rossz volt a dobozból kivéve amit cseréltek és azóta (kb 1 éve) nincs vele gondom, de feleannyit se játszok mint régen. Sokszor ez különbözteti meg az aktuális ajánlott és nem ajánlott profi kontrollereket, hogy mennyire jó a széria minősége éppen.
Third party esetében mint a Nexus mindig az adott forgalmazón múlik hogyan megy a dolog. Xbox esetén a garanciáztatás az ügyfélszolgálaton keresztül megy, berakod a kontrollert egy dobozba (kiegészítők nélkül) és futár hozza és viszi 1-2 héten belül. Neked csak a dobozolás a költséged, a futárt az MS állja. Ha lejár a gari akkor is vállnak javítást, de az legutóbb amit néztem vagy 30e forint volt (cserébe mindent kicserélnek benne, gyakorlatilag egy új joyt kapsz). Szomorú vicc, hogy a Core kontrollert valószínűleg azért csinálták, hogy ha valakinek elromlik az eredetije akkor tudjon egyet venni a kiegészítők nélkül amik már megvannak neki (csak átrakhatod az újra).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!