20-30 év közötti fiataloknak (4-5 fő) milyen stratégiai társasjátékokat ajánlanátok?
Ne legyen nagyon bonyolult és összetett tehát ne azzal menjen el akár több óra is, hogy megértsük a szabályt. :D
Jàtékidő szempontjából sem ilyen 2+ óra legyen, inkább max egy óra.
Élvezhető, de mégis egy kis kihívást jelentő társasjátékot szeretnék.
Biztos tudtok mondani főleg aki nagyon benne van ebben a világban. Mi még kezdők vagyunk.
7 csoda, Concordia, Village, Finca, Kingdomino, Smallworld, Stone Age, Renature, és még rengeteget lehetne sorolni. De először nézz bele ezekbe, nem fogsz csalódni. :) Viszont a szabályok tanulása azért nem egy gazdálkodj okosan szint, ne rettenjetek meg tőle, az első pár kör után ezek a játékok szépen átláthatóvá, pörgősség válnak.
(A stratégiai társasjáték kifejezés azt jelenti, hogy előre tervezed a stratégiát, azaz nem kockákkal dobsz, nem kártyahúzáson múlik a lényeg. Látod a folyamatokat és megpróbálod a legjobbat felépíteni. Tehát nem azt jelenti, mint a videojátékoknál. Ha mégis harcolósat kerestek, akkor szólj! :) )
Négyes válaszoló: Ilyesmikre gondoltam, köszi szépen neked!
Mondhatsz harcolósat is ha gondolod. Kíváncsi vagyok.
Nem harcolós de kifejezetten stratégiai területfoglalós a Photosynthesis is.
Katonák helyett fákkal "vagytok", amelyek napfény-pontokat gyűjtenek, és ezeket használják erőforrásként a növekedéshez és szaporodáshoz, miközben egymást "árnyékolják be", azaz elfogják minden körben az adott irányból jövő napsugarakat. Ha ügyesen élítkezel, (azaz ültetsz,) akkor a felnőtt fák minél értékesebb mezőkről kitermelésével különböző győzelmi pontokat gyűjtesz be. A nagyon értékes mezőket ugyanakkor persze nagyobb eséllyel is árnyékolják.
A Ticket to Ride véletlenszerűségi tényezője jól kiellensúlyozódik, többé kevésbé a te döntésed hogy mikor és milyen kártyát húzol, részben nyilvános. Ez hátrány is, mert a többieknek is információ lehet, hogy hova építkezel.
Városok között építesz vasútvonalakat és így teljesítesz küldetéseket távolabbi, nen közvetlenül szomszédos városok között. Ugyanezeket a városokat a többiek is érinthetik, illetve ugyanarra a szakaszra nekik is céljuk lehet építkezni, (illetve téged direkt akadályozni,) így némi konfrontáció is benne van, de nem mindig célszerű. Építős, területszerzős játék mindenesetre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!