Van még aki így érez a World of Warcraft iránt?

Nagyon régóta wowozok. Gyerekkorom óta, kb azóta mióta kijött a Burning Crusade.

Azóta eltelt rengeteg év.. És úgy érzem, mintha elveszett volna minden, ami régen annyira szép volt a WoW-ban.

Régen hatalmas baráti társaságom volt akikkel együtt játszottam, tele volt a Friend list, maga a szerver konkrétan alig számított, Euro wow, wow WNT, revolution world, bárhol elmarháskodtunk, de a lényeg az a közösség volt. Nagyon sok életre szóló legendás emlékem van abból a korszakból...

De ma..

Úgy érzem, mintha "kiégtem" volna a wowból. Nem tudom élvezni.

Én sok helyen olvasom azt hogy az új kiegek így rosszak meg úgy..

De én azt hiszem, nem ez a legfőbb gond a wowwal.

Hanem hogy a régi nagy játékos közösség, akikért wowoztam, akikkel a legjobban elvoltam, már szétszéledt, és én konkrétan egyedül maradtam. Solo wow játékos lettem.

Próbálkoztam nagyon sokszor, nagyon sok módon. Tauri Wotlk-ra mentem, aztán WoW Classic, most TBC, Shadowlands, és mindig ugyan abba botlok bele: úgy érzem, mintha teljesen egyedül lennék.

Most ne a Forever Alone gyereket lássátok bennem, nem nyávogok amiatt hogy egyedül kell játszanom, had magyarázzam el.

Tehát én bármikor kezdtem el a wowot akár eredetin akár tört szervereken, mindig elérkeztem arra a pontra, amikor észreveszem hogy én tulajdonképpen "saját magamnak játszom".

Tehát nincs az a közösség, akikkel versenyezve, egymással, tök jól elütném az időt, és csak úgy mellékesen "dolgozok" a wowban, tehát esténként raidre jelenésem van, naponta több óra napizás, stb.

Hanem pont ellenkezőleg. A fő, és egyetlen dolog amit látok a wowban az a munka. Tehát eredetin is, fizetek azért, hogy dolgozzak. És a Raid is, amire esténként járok, mivel igazán "nincs kikért" jobbnak lenni, csak nyűg és maszlag érzetű... Egy teljesen nagy púp az ember hátán.

Próbáltam én klánokhoz csatlakozni, és teljesen extrovertáltan beszélgetni chaten, de hát ez nem ugyan az. Teljesen vadidegen emberekkel meg ennyi idősen főleg már az egész teljesen, de teljesen máshogy hat, mint annó gyerekkoromban. Most mintha "erőltetném" magamra az egész wowot.. Mintha hiányérzetem lenne, egy mély éhség, szomjúság, ezért vissza-vissza lépek a wowba, aztán észreveszem hogy konkrétan single player játékot játszok, és szabad időmet benne "munkával" töltöm el, és megunom, kilépek, abbahagyom.

És nem is érzem úgy, hogy ez valaha megint jó lenne.

Most vissza léptem Taurira, felléptem a régi karaktereimre, és olyan depresszió fogott el hogy leírni nem tudom. A karaktereim, az a sok régi emlék a haverokkal, maga a hely, ahol ott hagytam a karaktereimet, a rajtuk lévő itemek... Azokat még mind úgy hagytam ott, hogy egy teljesen más ember voltam.

A fent leírtak alapján a legszomorúbb gondolat ami ilyenkor eszembe juthatott, hogy volt 1 pillanat, egy karakter, egy helyen, egy utolsó logout, ahol még igazán élveztem az egész wowot. És soha nem tudhatom, melyik volt ez az utolsó ilyen pillanat.

Ezt nem azért írtam ide ki hogy sajnáltassam magam, vagy hogy ismerkedést kezdeményezzek hogy írjatok ha akartok játszani, 27 évesen egész nap dolgozok, kevés a szabad időm és a családra kell összpontosítanom. + ahogy fent is írtam, soha nem lesz már ez ugyan olyan..

A kérdés arra irányul, van-e köztetek aki hasonlóan járt? Esetleg aki hasonló "se veled se nélküled" kapcsolatban él a mai napig a játékkal, de az a régi nagy láng, már rég kihunyt?