League of legends, mi van most a rangsorolt játékokkal?
Úgy tudtam, hogy nov. 18.-án vége a szezonnak. De nekem még nem mutatja a "last season's rank"-nál, hogy idén mit értem el, hanem változatlan a profilom, a meglévő lp-ket is mutatja.
Ez az első évem, ezért nem tudom még ennek a menetét, és én mást olvastam. Valaki tudna ezekre a kérdésekre válaszolni? Ha most játszok rangsoroltat, akkor az beszámít valahova? Mikor fog nullázódni az lp-m?
Köszönöm!
Preseason alatt is van ranked, hiszen az esetleges, azon a területen végzett változásokat is valahogy le kell tesztelni, nem véletlen, hogy a ranked rendszerbe ilyenkor szoktak belenyúlni. (ugyan van tesztszerver, de ilyenkor a rendes szerverkről, sokkal több visszajelzéssel tudnak dolgozni)
Ugye most preaseason 10 van, a rendes season 10 majd januárban kezdődik, eddigi bejelentett időpont szerint jan. 8-án. Majd akkor a kezdés előtti napokban fog resetelődni mindnekinek a ranked statusa, és akkor fogod majd látni a last season rankodat, ami az lesz ahol éppen season 9 zárásánál voltál (nov. 19-én).
Tehát most preaseason alatt, lényegében tét nélkül folytathatod onnan ahol abbahagytad, jelentősége nem lesz, max letsztelheted magad, hogy tudsz-e feljebb jutni.
(Olyanokat lehet hallani, hogy az MMR-re hatással vannak ezek a ranked meccsek, és az ugye jelenthet változást kappot ellenfelek terén stb, de ezt a riot nem erősítette meg soha)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!