George RR Martin új nyilatkozata miszerint nem nagyon fog különbözni a sorozat és a könyv vége? Mit szóltok hozzá?
Nem így voltak, illetve mivel még nincs vége, így nem lehet tudni...
Pl. mondta már Martin azt is, hogy folyamatosan új dolgokat talál ki mikor írja a könyvet és olyankor elgondolkozik rajta, hogy melyik lehetőséget válassza, tehát szerintem semmi sincs nála kőbe vésve.
Amúgy én nem hiszem, hogy Dany valaha is uralkodna Westeros felett.
Szerintem nem olyan értelemben lesz ugyanaz a vége, hogy pl. hogy konkrétan ki ül a trónra vagy ki hal meg.
Hanem üzenetben lesz hasonló a vége a könyvnek és a sorozatnak, vagyis inkább az, ami a sorozatosoktól telik, mert nem éppen villognak ebben.
Egyébként azt mondta, hogy "szerintem nem nagyon fog különbözni, az alapján, amit anno beszélgettünk Danékkel". Ami nem igazán azt jelenti, hogy a vége tényleg ugyanaz lesz. És még nem is úgy mondta, hogy el fogja spoilerezni a könyveket, amit a sorozatosok is mondtak, hogy nem.
Szerintem az egész az olvasók arculköpése lenne, miközben nekik köszönhetik, hogy egyáltalán az elején nézte ezt valaki. Eléggé tiszteletlen lenne, ha fontos részletekben elspoilereznék nekik a könyvet.
Hát az utolsó mondathoz annyit, hogy ha a sorozat nem lenne akkor szerintem 100x kevesebb eladásai lettek volna az öregnek ami a könyveit illeti. Ha nem többször...
Az se igaz, hogy nem kritizálná őket, mivel annó sokat hangoztatta Martin hogy több évadot akart volna ennél. Minimum 2-vel többet.
Meg hát ő maga mondta, hogy ő se erre számított, hogy le fogja hagyni a sorozat az írásban. Szóval ez így alakult, de ettől még nem fogja megváltoztatni több mint a felénél a sztoriját, amit 1991 óta ír. :D
Az, hogy több évadot akart, nem megy szembe a hbo-val és nem igazán kritika, mivel ők is több évadot akartak. De helyette elkezdték fejleszteni az előzményeket.
És Martin nem arról híres, hogy bárki írását kritizálná egyébként is.
A sorozat miatt tényleg sokan kezdték el olvasni, kb. az egyetlen érdeme a sorozatnak az, hogy bevezeti azokat is a fantasyba, akik előtte nem vettek volna a kezükbe könyvet. De ez még nem azt jelenti, hogy be kéne mutatni az olvasóknak, mivel eleve a könyvek nélkül a hbo-nak nem lenne tejelő tehene.
Sehol sem írtam, hogy Martin változtatja meg a sztoriját, hanem a sorozat, ahogyan eddig is tették, immár kb 7 éve. A sorozat írói évek óta átírják a karaktereket, hogy azok az őket alakító színészek erősségeire íródjanak. Erre jó példa a Dorne-szál. A producerek Indira Varmát akarták a sorozatba, Indira Varmának pedig a bosszúállós femináci karakter állt jól és az ő kedvéért átírták az egész szálat. És ez tény, hiszen a Dorant alakító színész is jelezte, hogy a 6. évadra nem csak 1 részben szereplt volna, de aztán Indira Varma miatt átírták az egész sztorit.
És ez csak egy, amiről tudunk vagy amire én emlékszek. Van egy jó csatorna, a The Dragon demands, youtube-on, ami általában ízekre szedi és alaposan elemzi a sorozatot és bizonyítékokkal támasztja alá, hogy mit miért írtak át vagy adaptáltak rosszul, miért rosszak Danék írásban, stb.
Pl. https://www.youtube.com/watch?v=XHNhbvRl-04
Ebben sok jó példa van, amit az elején is írtam. Pl. meghal Jon a sorozatban? Nem számít, mert a sorozatban nem Jon szerepel, hanem Kit Harington, akit bár Jonnak hívnak, de nem a könyves verziója a karakternek, hiszen a karakterét Kit Harington személyének megfelelően írtak át, a történetével együtt.
Ezért nem fog szerintem a sorozat és a könyv befejezése megegyezni történetileg, max valami "üzenetben", tanulságban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!