Darth Maul vs Dooku párharcban ki nyerne?
maul egy sith harcos.
dooku pedig jedi nagymester,utána meg sith mester.
maulnak esélye sem lenne ellene.
Dooku sokkal rutinosabb vívó és nagyobb erőhasználó is szóval ő nyerne mindenképp. Ami Maul mellett szól,hogy mivel fiatalabb ezért mozgékonyabb és talán jobb az izomzata,de ezt Dooku tapasztalata és sebészi pontossága nagyban ellensúlyozza.
Erő használat tekintetében szinte össze sem lehet hasonlítani őket. Maul úgy tűnik csak az alapfogásokat használja harc közben,Dooku meg rengeteg fortélyt vet be. Ebből gondolom,hogy ő sokkal jobban ismeri és használja is az Erőt mint Maul.
Dooku volt a korának talán második legjobb vívója volt, csak Mace volt ezen a téren jobb nála, Maul is jó vívó volt, de nem a gróf szintje
Erőképességek terén még egyértelműbb a helyzet, Dooku sokkal jobb volt ezen a téren, míg Maul elvből nem vagy csak alig használt erőképességeket, addig Dooku előszeretettel, amit egy ilyen ellenféllel szemben, mint Maul, aki csak megy-és megy előre, és a védekezéssel nagyon csekély mértékben törődik, még jobban hasznára tudja fordítani.
A csata meg szerintem úgy zajlana le, hogy Dooku folyamatosan távol tudná magától tartani Mault a villámokkal, kifárasztaná és egyszerűen halálra rázná, vagy ha már maul annyira elfáradt, hogy védekezésre abszolút képtelen, rövid vívásban kivégezné
,,Darth Maul nem lehetett egy nagy vívó ha Obi-Wan meg tudta ölni."
Ezzel azért vitatkoznék mert Qui-Gont viszont megölte aki szintén nem lehetett rossz harcos. Nem tudom most a Baljós árnyakbeli ,,halálára" gondolsz vagy a Star Wars Rebels sorozatban történt valódi halálára,de mind a filmben mind a sorozatokban jó vívónak tűnt Maul mégha nem is érhet Dooku nyomába.
,,Darth Maul nem lehetett egy nagy vívó ha Obi-Wan meg tudta ölni."
Obi Want szokás lebecsülni, pedig ő is a legjobbak között volt ezen a téren (bár tény, hogy Mault még padawanként GYŐZTE LE, és akkor még nem is a soresut használta)
A párbajukat amúgy végig Maul dominálta, (kivéve azt a pár másodpercet mikor Kenobi bedühödött, akkor ketté is vágta maul kardját), sőt, le is győzte, csak utána ahelyett hogy lazán kivégezte volna, elkezdett vele szórakozni.
Szóval Mault se kell sajnálni, bár az igaz, hogy a CW-ra és a Rebelsre elfogyott, kevésbé volt erős mint a filmben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!